“Azt a furfangos mindenit, ez mennyire frappáns. Csalogassunk egy kis mosolyt a felebarátaink arcára. Zseniális.” -írja a kolléga, Subba
Olvasónk pár napja a 8-as busz Zólyomi úti megállójában várakozott. Fél órát várt -az egyébként 8 percenként járó- buszra, majd felhívta a BKV
Tényleg ilyen bunkók lennénk? Tettem fel a kérdést magamnak, miközben a lenti levelet olvastam. Olvasónk 27 éves dolgozó, 6 hónapos terhes kismama.
Mi értelmük van az este 9 óra után szinte üresen járó gyorsbuszoknak? Két-három E-jelű busz is elszáguld a megálló mellett, mire jön egy „sima” busz
Hazajött, ártatlan, beteg, és belehalna, ha előzetes letartóztatásba kerülne, ez áll abban a golyóstollal aláírt levélben, amit az Index kapott
Politikai és személyi érdekek ütközése miatt derültek ki a BKV-s ügyek és nem egy rendszertisztulási folyamat részeként – mondta Atkári János,
Politikai és személyi érdekek ütközése miatt derültek ki a BKV-s ügyek és nem egy rendszertisztulási folyamat részeként – mondta Atkári János
Olvasónk csak akkor bliccel, amikor nincs lehetősége jegyvásárlásra. Ha a megállóban van automata, vagy a zsebében talál egyet, akkor lyukaszt. Ha
Ezért akinek nem jut ülőhely, azt a buszvezetők nem engedik felszállni. A buszvezető múltkor azt mondta, hogy reggel megbüntették százezer forintra,
Olvasónk szerint igen. Kiszámolta, hogy mennyibe kerül a tömegközlekedés és az űrutazás 1 kilométere, és arra jutott, hogy a jelenlegi tarifarendszer
Átfedések vannak a BKV-nál már korábban vizsgálni kezdett tanácsadói szerződések és a nemrég kirobbant vesztegetési ügy között. A BKV-val
Olvasónk még mindig nem érti, hogy a 144-es busz vezetője miért szólt, és mutatott be neki vasárnap este, hisz semmi rosszat nem tett, csak figyelmes
Olvasónk még mindig nem érti, hogy a 144-es busz vezetője miért szólt, és mutatott be neki vasárnap este, hisz semmi rosszat nem tett, csak figyelmes
Többszörösen is törvénysértő egy 7-i BKV-s jelentés szerint az a 13 szerződés, amelyek miatt a BKV vezetője már feljentést tett. A szerződések
Olvasónk tegnap a 41-es villamoson utazott. A villamos vezetője két megál között kipattant a fülkéből, és a villamos közepe felé sietett, ahol öt, 15
Ahogy néhány héttel ezelőtt írtuk, tényleg érik egy metró-tragédia. A fővárosi politikusok és a BKV vezetői az elmúlt években több tízmilliárd
Fuzik Zsolt ellen vesztegetés gyanújával adtak ki elfogatóparancsot, nem találják sehol. A BKV informatikai igazgatója, Fuzik Zsolt ellen
Olvasónk két jófej buszvezetőnek köszönheti, hogy nem kellett fél órát a megállóban fagyoskodnia az éjszakai buszra várva. Történt, hogy a busz amire
…vidéken, ahol úgy néz ki van ami még jól működik, és amit fejlesztenek. A Kőrös Volán stabil évet zárt, a takarékos gazdálkodás ellenére
Az Index birtokába került annak a 13 cégnek a listája, amelyet a napokban egy feljelentés kíséretében a BKV elküldött a Budapesti Rendőr-
Szinte nem telik el úgy hét, hogy valami miatt ne állna le a metró. Amikor újraindul a forgalom, az emberek tolakodnak, egymáson taposnak emiatt a
BKV-s igazgató előzetesben (Grafika: Poligraf) Országos körözést adott ki a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a BKV Zrt. informatikai igazgatója
Bár a levélből ez egyértelműen nem derül ki, valószínűleg bliccelt az a két tizenéves lány, akikre ellenőrök támadták rá a 28-as villamos
A rendőrség szerint felmerül annak gyanúja, hogy a volt jogi igazgató meghamisította egy munkavállaló jelenléti ívét. Közokirat-hamisítás miatt is