Közélet

Osztrák síparadicsomba menekült Fuzik Zsolt, a BKV informatikai vezetője?

Fuzik Zsolt ellen vesztegetés gyanújával adtak ki elfogatóparancsot, nem találják sehol.

A BKV informatikai igazgatója, Fuzik Zsolt ellen vesztegetés gyanújával adott ki elfogatóparancsot a Reptéri Rendőr Igazgatóság. A Blikk információi szerint az informatikai vezető több tucat olyan szerződés megkötésében működött közre bűntársával, Sziebert György jogi igazgatóval, amelyek mögött nem volt tényleges teljesítés. Ezért cserébe milliókat fizettek a vezetőknek a szerződő partnerek.

“Az elfogatóparancsot azért adtuk ki, mert az igazgató, aki ellen vesztegetés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás, ismeretlen helyen tartózkodik, s a felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre” – nyilatkozta Horváth Katalin Fanni szóvivő. A Blikk információi szerint legalább öt gyanús informatikai szerződés ügyében nyomoznak a rendőrök, amelyet a BKV kötött az elmúlt egy évben. Ezek egyike az a 28 millió forintos projekt is, amelyen megbukott a bűnszervezet.

Fuzik Zsoltot már telefonon sem érik el a hatóságok. Két gyermeke és felesége várja haza. Őt a rendőrök már meghallgatták, sőt még a férfival is tudtak beszélni telefonon hétfőn, aki azt ígérte, keddig feladja magát. Mivel ez nem történt meg, körözést adtak ki ellene. Fuzik megszállottja az adrenalinszintet növelő sportágaknak, amelyek igen költségesek. Legutolsó információk szerint most is egy ausztriai síparadicsomban bujkál – írja a lap.

A BKV szerdán megkezdte az informatikai igazgató rendkívüli felmondásának előkészítését.

(Blikk, Hírszerző)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik