Közélet

Körözik a BKV informatikai igazgatóját


BKV-s igazgató előzetesben (Grafika: Poligraf)

Országos körözést adott ki a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a BKV Zrt. informatikai igazgatója ellen – írta szerdai számában a Népszabadság és a Magyar Nemzet, de az információt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a lapoknak a rendőri szerv szóvivője.

A Fővárosi Közgyűlés BKV-t ellenőrző bizottságának ülésén kedden elhangzott: a rendőrség kereste a BKV informatikai igazgatóját, aki azonban nem jelent meg, mert Ausztriában síelt és beteget jelentett.

A bizottság tagjainak erre vonatkozó kérdéseire Székelyné Pásztor Erzsébet, a cég kommunikációs igazgatója azt válaszolta: beszélt az informatikai igazgatóval, aki úgy tájékoztatta, hogy valószínűleg az előzőleg megkapott “H1N1-oltástól lett rosszul”.

A Népszava ugyancsak szerdai számában arról írt, az ellenőrző bizottság kikérdezné a BKV vezérigazgatója mellett az elmúlt 15 évben a vállalat élén állt minden elődjét. György István, a bizottság fideszes elnöke a lapnak azt nyilatkozta: nem kizárt, hogy “helyszíni szemlét”, kihelyezett ülést tartanak a BKV-nál a testület következő, január 13-i ülésén. Ezen várhatóan meghallgatják a vállalat nemrég visszahívott felügyelőbizottsági és igazgatósági elnökeit is.

(MTI)

Meghallgatnák az elmúlt 15 év vezérigazgatóit

Kikérdezné a BKV vezérigazgatóját és az elmúlt 15 évben a vállalat élén állt minden elődjét a főváros eseti vizsgálóbizottsága – értesült a Népszava.

György István, a bizottság fideszes elnöke a lapnak elmondta, hogy már a következő, januári ülésen elkezdődik Aba Botond, Antal Attila, Balogh Zsolt és a jelenlegi vezető, Kocsis István kikérdezése.

Az elnök hozzátette: nem kizárt, hogy “helyszíni szemlét”, kihelyezett ülést tartanak a BKV-nál, s várhatóan meghallgatja a testület a vállalat nemrég visszahívott felügyelőbizottsági elnökeit is.

A bizottság már kedden döntött annak kivizsgálásáról, hogy az elmúlt hat évben milyen szerződéseket kötött ügyvédi irodákkal a fővárosi önkormányzat és annak cégei.

(Hírszerző, FH)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik