Pedig az Iszlám Állam ellen harcolnak.
Mianmarban négy ember halálát okozta a délkelet-ázsiai ország középső részét sújtó, 6,8-es erejű földrengés, és csaknem kétszázat megrongált a festői szépségű Bagan híres buddhista templomai és pagodái közül.
A szerves trágyaként forgalmazott készítmény vizsgált mintáinak többségénél a krómtartalom többszörösen meghaladta a határértéket.
A harci járművek mellett munkagépek is átlépték a török-szíriai határt, és a konvoj együtt halad Dzserablúsz irányába.
A mérgező anyagokat a szíriai légierő helikoptereiről dobták le a két településre.
Az alacsony olajár miatt jelentős bevételektől esik el a költségvetés.
A világszervezet hivatala friss jelentésében arra a további egymillió gyermekre is felhívta a figyelmet, akik a Boko Haram által ellenőrzött vagy a segélyszervezetek számára elérhetetlen területeken ragadtak.
Érdekes anyagokról van szó, attól függ, hogy a média és a közvélemény rájuk harap-e, mondta arra a kérdésre, árthat-e ez a szivárogtatás az elnökjelöltnek.
Közben ötvenötezer férőhely maradt üresen a szakképző intézményekben.
Az esküdtszék nyolc rendbeli súlyos bántalmazásban és két rendbeli, minősített súlyos testi sértésben mondta ki bűnösnek az elkövető Martin Blackwell 48 éves kamionsofőrt.
A líbiai egységkormány erői fontos belvárosi negyedet szereztek vissza az Iszlám Államtól.