Hamarosan, a tervek szerint még ősszel a bíróságok reformja keretében megkezdődik Ukrajnában a bírák újraminősítése
Több hónapnyi előkészület eredménye az a terv, amelyet a zenekar a főváros számára javasolt
Egyre nagyobb a politikai nyomás a Jobbikon.
Robbanószert nem találtak lakásában, és egyelőre nem világos, hogy mennyire volt kiforrott a merénylet terve.
Az iraki hadsereg ellenőrzése alá vonta az ország északi részén található Moszul két keleti negyedét.
Terrorveszélyt idézett elő, amikor előadás közben szétszórta barátja hamvait a a New York-i Metropolitan Opera nézőterén.
Az államcsínykísérlet után Törökországban rendkívüli állapotot hirdettek, amely során a kormány a csendőrséget teljes mértékben a belügyminisztérium ellenőrzése alá vonta.
A 25 éves Rajna Alijevet Oroszországban ölték meg, miután nemátalakító műtétjét követően hozzáment egy Viktor nevű férfihez.
Tiltakozók szállták meg csütörtök reggelre Athénban azt a területet, ahol a görög állam a főváros első hivatalos mecsetének építését tervezi.
Könnyen lehet, hogy év végére sem készül el teljesen az állami energetikai és pénzügyi szolgáltató cégek, vagyis az MFB, a Magyar Posta és az Első Nemzeti Közműszolgáltató új stratégiája.