Nagyvilág

Merényletre készülhetett a Berlinben őrizetbe vett szíriai férfi

A német hatóságok gyanúja szerint merényletet tervezhetett, és az Iszlám Állam tagja lehet az a szíriai férfi, akit szerdán késő este őrizetbe vettek Berlinben, jelentette a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) német regionális közszolgálati médiatársaság.

Az RBB biztonsági körökből származó értesülései szerint a 27 éves férfi menedékkérőként érkezett Németországba tavaly. A német hatóságok hétfőn információkat kaptak róla egy külföldi hírszerző szolgálattól, és azért döntöttek őrizetbe vételéről, mert úgy ítélték meg, hogy hamarosan végrehajthatja a tervezett támadást.

Robbanószert nem találtak lakásában, és egyelőre nem világos, hogy mennyire volt kiforrott a merénylet terve. Arra utaló jelek sincsenek, hogy a gyanúsított egy terrorista sejt tagja lett volna.

A nyomozást magához vonta a súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség. Csütörtökön döntenek arról, hogy kezdeményezik-e előzetes letartóztatásba helyezését. Az RBB szerint nem biztos, hogy sikerül elegendő bizonyítékot összegyűjteni ehhez.

A Die Welt szerint a berlini rendőrség, a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal irányítása mellett, hosszabb ideje megfigyelte a gyanúsítottat egy feltételezett német bűntársával együtt.

A hatóságok egyelőre kevés információt osztottak meg a nyilvánossággal hivatalosan. Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter csütörtökön kiadott rövid sajtónyilatkozata szerint a gyanúsított huzamosabb ideje “a biztonsági szervek figyelmének középpontjában volt”. A miniszter kiemelte, hogy fontos ügyről van szó, és “nagyon jó, hogy ezt az embert kivonták a forgalomból”.

(Die Welt, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik