Közélet

Száz kórházi dolgozó nem kapott októberi fizetést, azt tervezik, nem mennek dolgozni

A pénz a Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Központ több osztályán maradt el. A fizetés elmaradása a részmunkaidőben és félállásban dolgozókat érinti: ápolókat, nővéreket, betegszállítókat, adminisztrátorokat, értesült az Index.

A törvény szerint a dolgozóknak minden hónap 10-ig kellene megkapniuk a bérüket, az egyik kórházi dolgozó szerint „ha pár nap csúszással is, de hó közepéig meg szokott történni az utalás”.

Most nem ez történt, három hete késik a pénz. A kórház nem hivatalos magyarázata szerint az Államkincstárban átálltak a KÉR-rendszerre, emiatt keletkezett valami olyan adminisztratív zavar, amiért nem tudnak utalni.

A KÉR egy hatalmas állami szerverközpont, ami néhol egyszerűsíti, máshol épp bonyolítja az állami szervek kommunikációját a lap szerint.

Államkincstári források szerint nem a KÉR a hibás, ők már átutalták a pénzt. A Péterfy egyik dolgozója a portálnak azt mondta, azért késnek a bérek, mert a kórház akut pénzhiánnyal küszködik. Van olyan dolgozó, akit a fizetési elmaradás miatt kitettek az albérletéből.

A pénzüket nem megkapó alkalmazottak közös fellépésre készülnek, többen állítják, ha nem kapják meg december 1-ig a bérüket, akkor nem mennek be dolgozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik