A vád szerint 2013-ban egy XVII. kerületi házibuliban felvétel készült arról, hogy ketten közösülnek egy ittas 15 éves lánnyal.
A főváros felé vezető oldalon egy autó lesodródott az útról egy füves területre és felborult.
A Fidesz a válsághelyzet kihirdetésével a tavaly megkezdett gyűlöletkampányával kijelölt úton halad tovább – írja az Együtt.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülése után a testület tagjai egyetértettek ebben.
Legalábbis az állatbarát szálláshelyeket felsoroló listán hazánk az ötödik helyen áll Európában.
A lépésre azért volt szükség, mert Szlovénia és Szerbia, majd Horvátország is lezárta az utat a menedékkérők előtt.
Az örökbe fogadott Illatos úti szukákat egész évben ingyenesen ivartalanítja a Vigyél Haza Alapítvány.
Szerinte ugyanis az unortodox megoldások tehetik erősebbé Európát a válság utáni világban.
Éjféltől csak érvényes dokumentumokkal és vízummal engedi be területére a menedékkérőket.
Az OTP Bank Románia egy hónappal meghosszabbította a kedvezményes átváltási programot.
A kórházban hunyt el égési sérülései következtében.
A perre érkező újságírót is vegzálták Amerikában, a Bors szerint Tóásó dollármilliókat kaphat.
Nem is igen képez lovas túravezetőt a lovas nemzet.