A szorongások egy új szintjét ültette el a koronavírus-járvány a magyar társadalomban, de azért nem lehet azt mondani, hogy határozottan pesszimisták lennénk – derül ki a Policy Solutions és a Friedrich-Ebert-Stiftung friss kutatásából, amelyben azt vizsgálták, hogy mitől félünk.
A világ számos országában küzdenek a demokráciák fenntarthatóságát aláásó problémákkal, és ez Magyarországon sincs másképp. Néhány látványos és esetenként ellentmondásosnak tűnő lépéssel azonban sikerülhet megreformálni a demokratikus berendezkedést – állítja az Egyensúly Intézet legfrissebb szakpolitikai javaslatában.
A 2020-as amerikai elnökválasztási kampány egyik legcsúnyább mozzanata volt, amikor Donald Trump kampánycsapata az ellenfél, Joe Biden fiát kezdte támadni. A terv nem jött be, Hunter Biden pedig idén tavasszal megjelentette az emlékiratait, amelyben egyebek mellett arról ír, miért lett alkohol- és drogfüggő.
A magyarok elsöprő többsége úgy érzi, nem kapott segítséget a járvány alatt egy átfogó, reprezentatív felmérés szerint. A válaszadók több mint harmada tart attól, hogy a párjuk agresszív lesz a karantén alatt, több mint felük a járvány után sem dobná el a maszkot, az alapjövedelem bevezetését pedig még a fideszesek többsége is támogatja.
A vád tanúinak meghallgatásával elkezdődött a George Floyd halála miatt indított per, amely arról fog dönteni, hogy a tavaly májusban meghalt férfi rendőri túlkapás áldozata lett-e. Derek Chauvin az első fehér rendőr Minnesota államban, aki ellen egy fekete civil halála miatt emeltek vádat.
A több mint 2 milliárd forintból, javarészt uniós támogatásból létrehozott NETOK célja az lenne, hogy az egészségügyi kérdésekkel kapcsolatban tájékoztassa az állampolgárokat. Az egyik ott dolgozó szerint a munkatársakat be sem oltották a Covid ellen, a Nemzeti Népegészségügyi Központ viszont azt állítja, hogy minden rendben működik.