Administrator

Administrator

Három dimenzióban tér vissza a filmvászonra a Star Wars-sorozat. A Baljós árnyak című első részt 2012-ben vetítik majd a mozik.

2010. 09. 29. 16:09

A Marca című madridi sportnapilap csütörtöki, internetes híre szerint Sir Alex Ferguson még maga sem tudta eldönteni, hogy kiszemeltjei közül a francia Lassana Diarrát, avagy a mali illetőségű Mahamadou Diarrát próbálja inkább megszerezni a spanyol királyi klubtól. Az újság szerint 20 millió euróba kerülne “Lass” megvétele, aki iránt amúgy egy másik angol élalakulat, a Liverpool […]

2010. 04. 29. 14:32

Olasz lapértesülések szerint eldőlt, hogy a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője, Rafael Benítez jövőre a Juventust irányítja, ugyanakkor a szakember ügynöke cáfolta ezt. Helyi újságok úgy tudják, a Premier League-ben hetedik helyen álló vörösök vezetői nem gördítenek akadályt a spanyol szakember távozásának útjába, így az 50 éves tréner nyáron négy évre költözhet a zebrákhoz. A leköszönő Alberto […]

2010. 04. 28. 15:31

Az Eintracht Frankfurt támadója szerdán jelentette be, hogy korábbi térdsérülése miatt kénytelen kihagyni a június 11-én kezdődő dél-afrikai tornát. “Ez az én döntésem, és végleges – idézte őt a SID német hírügynökség. – Biztosan nem lennék százszázalékos formában hat hét múlva. Egy világbajnoki szereplés természetesen belekerülne az önéletrajzomba, de mit érnék vele, ha öt-tíz percre […]

2010. 04. 28. 12:50

Május 5-7-én, Zürichben még tartanak egy végső tanfolyamot, a döntést ezután hozzák meg. A 2007-ben kiválasztott 54 sípmesterből később 37 maradt versenyben, majd a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) illetékes testülete februárban szűkítette 30-asra a keretet. A pekingi olimpia döntőjét is vezető Kassai asszisztense Erős Gábor és Vámos Tibor. Legutóbb 1998-ban, Vágner László személyében tevékenykedett magyar […]

2010. 04. 27. 13:47

A Los Angeles Galaxy 34 éves középpályása az AC Milan kölcsönjátékosaként március 14-én, a Chievo elleni olasz bajnokin szenvedte el a súlyos sérülést. “Még legalább három hónapig nem futhatok, ezért aztán lehet, hogy csak novemberben játszhatok – mondta Beckham egy televíziós interjúban. – Sajnos ez egy olyan sérülés, hogy nem szabad erőltetni a gyógyulást, csak […]

2010. 04. 27. 10:14
Olvasói sztorik