Az amerikai legfelsőbb bíróság legendás liberális bírójának halála után a republikánusok régi álmukat, az erős konzervatív többségű bíróságot érhetik el, a demokraták viszont éppen ennek köszönhetően kaphatnak még egy nagy lökést a választási kampányban.
Az amerikai sajtóban komoly hagyománya van annak, hogy a lapok szerkesztőségi cikkben állnak ki valamelyik elnökjelölt mellett, még úgy is, hogy ez nem feltétlenül fedi az olvasóik ízlését.
Egy cikk szerint Trump felfoghatatlan tartja, hogy miért akar bárki katonaként szolgálni, és nem érti, az amerikaiak miért tisztelik az egykori hadifoglyokat. Az elnök cáfol, de azóta számos amerikai médium erősítette meg a leírtakat.
Elolvastuk az amerikai First Lady egykori legjobb barátnőjének, Stephanie Winston Wolkoffnak a könyvét, aki bő egy évig volt Melania Trump tanácsadója, majd megromlott a kapcsolatuk.
Ezt a kérdést tette fel az amerikaiaknak Joe Biden. Már csak tíz hét van hátra az elnökválasztásig az Egyesült Államokban, most kezd csak igazán beindulni minden idők legkeményebbjének ígérkező kampánya.
Minden egyes amerikai elnökválasztás alatt százával születnek a cikkek, hogy most, talán, végre, újra lesz értelme a kampány egyik legnagyobb eseményeként eladott elnökjelölő gyűléseknek. Mindig csalódás a vége.
Történelmi jelentőségű alelnökjelöltet talált maga mellé Joe Biden: egy bevándorlók gyerekeként született színes bőrű nőt. Kamala Harris ugyanakkor más szempontból egyáltalán nem radikális választás.
Bidennek egy nő lesz az alelnökjelöltje, és nagy a nyomás rajta, hogy ne egy fehér politikust válasszon. Talán még ő sem tudja, végül ki lesz a befutó.