Advent

Több mint száz darab ajándékot vett 8 éves lányának egy brit anyuka, 800 ezer forintot költve

Attól tart, ez lesz az utolsó igazi karácsonya, jövőre már túl nagy lesz ahhoz, hogy igazán mesésnek találja az ünnepet.

Tudja, hogy túl messzire ment, hogy nem kellett volna, de a 31 éves Charlie Lister nem tudott ellenállni annak, hogy élete legszebb karácsonyát varázsolja idén 8 éves lányának, Evie-nek. Az anyuka The Sun című brit bulvárlapnak elmondta: több mint száz darab ajándékot vásárolt lányának, és erre 2200 fontot, azaz nagyjából 860 ezer forintot költött.

Elmondása szerint már januárban elkezdte megvenni a karácsonyi ajándékokat, kihasználva az év eleji leárazásokat, és azóta minden héten legalább egyszer vett valamit a lányának. Mint mondta, amikor már kezdte azt hinni, hogy le tud állni, mindig meglátott valamit, amire mondhatta, hogy na még csak ezt az egyet.

A második legdrágább ajándék egy 300 fontos kerékpár volt, a 3. pedig egy használt iPad. Emellett olyan kis apróságot kap majd Evie, mint játékfigurák, ruhák, fürdősó, babák, vagy egy nagy unikornis. Az anyuka elmondása szerint azt a pénzt költötte ajándékokra, amit megspórolt azon, hogy újévei fogadalomként leszokott a cigarettáról.

A legnagyobb ajándéka a lányának azonban nem egy tárgy volt, hanem egy utazás Lappföldre, ahol még a Mikulással is találkozni fog. Lister közölte, tudja, hogy ezzel túlságosan is elkényezteti gyermekét, de szerinte lánya ezt teljesen megérdemli. Emellett szerinte ez lesz lánya igazi utolsó karácsonya, mert jövőre, 9 évesen már nem tudja majd gyermeki örömmel élvezni az ünnepet.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik