Negyedik felkészülési mérkőzésén 3-1-es vereséget szenvedett a Törökországban edzőtáborozó DVTK a szerb első osztályban kilencedik OFK Beograd ellen.
A Videoton FC erős ellenfelével döntetlent játszott.
Tizenöt vagonból álló szurkolói különvonat indul Bukarestbe, a szeptemberii Románia–Magyarország világbajnoki selejtezőre.
Van-e még visszaút külföldre Varga Roland, Tisza Tibor és Czvitkovics Péter számára?
Közel három hét után lépett ismét hazai közönség előtt pályára a Lombard Pápa.
A menedzser elmondta, hogy a milánói klub 14 millió eurós ajánlatot tett a középpályásért.
A Putnok VSE 2-1-re nyert a Nyíregyháza Spartacus ellen, felkészülési mérkőzésen.
A Balatonfüred és a Pápa II. is keményen gyakorol.
2013. 02. 13. 16:17
Exkluzív, ügyészségi körökből származó dokumentumokból összeállított anyagunkból ismerhetik meg a bundaügy részleteit.
Jelentős nemzetközi érdekvédelmi szervezet tagja a DVSC, amely az ismert európai élklubokból álló illusztris társasághoz, az ECA-hoz tartozik.
A kirúgott Vasas-cégvezető vallomása, avagy fél év alatt a megsemmisülés széléről az NB I kapujáig.
Balog Zoltán továbbra is hisz a feljutásban, és szeretné veretlenül zárni a tavaszi szezont.
Márton Gábor minden játékostól elvárja, hogy gólt szerezzen, ha olyan helyzetbe kerül.
A Fradi-legenda a magyar–románról: szerinte nagy élménytől fosztották meg a szurkolókat.
Saját busszal utazik ezentúl az idegenbeli mérkőzésekre az NB II-es Nyíregyháza Spartacus csapata.
2013. 02. 13. 10:19
Nánási Balázs reálisnak érzi a Zalaegerszeg jelenlegi helyezését, de szeretne a dobogón végezni.
Kapcsolat: kapcsolat_KUKAC_bazfoci_PONT_hu
Munkatársak:
Hegedűs Zsolt
Lapcsoportunk az önszabályozó etikai irányelveket létrehozó Főszerkesztők Fórumának alapító tagja. Szerkesztőségünk az ott leírtak alapján végzi munkáját.
2013. 02. 13. 09:23
A Ferencváros játékosai bazárok sűrűjében találták magukat, ahol alkudozási technikájukat is bevethették.
Kapcsolat: kapcsolat_KUKAC_bekesfoci_PONT_hu
Lapcsoportunk az önszabályozó etikai irányelveket létrehozó Főszerkesztők Fórumának alapító tagja. Szerkesztőségünk az ott leírtak alapján végzi munkáját.
2013. 02. 13. 09:19
Ismét meccsdömpinggel folytatódik az NBA alapszakasza, nálunk ezúttal a Milwaukee-Clippers-Dallas a favorit!
2013. 02. 13. 09:00
Az MLSZ fegyelmi bizottsága február 12-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.
A Puskás Akadémia FC 1-0-ra nyert a román FC Municipal Studentesc Iasi ellen a törökországi edzőmeccsen.
- 13:11 Trójai háború: megtörtént egyáltalán?
- 13:06 Orosz hekkerek szerezték meg az olasz külügyminiszter adatait
- 12:59 A világ egyik legjobb úszója közúti baleset miatt marad le az olimpiáról
- 12:15 Ellopta az összes jégkrémet, majd tüzet akart rakni a benzinkúton az esztergomi randalírozó
- 12:09 Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle
- 11:59 Fényképezőgéppel a katódsugárcső előtt – az analóg print screenek korszaka
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
- 11:39 Olaj szivárgott ki egy horvát kőolajvezetékből
- 11:12 „Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők mesélnek arról, hogy nem elég letenni a poharat
- 11:02 Egy hónap alatt egymilliárdért reklámozták az Erzsébet-táborokat – Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett
- 10:55 21 milliós végkielégítést kaphattak a HUN-REN előző vezetői
- 10:54 Ennyi jutalomfalatot kaphat a macska naponta
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 10:41 Saját gyűrűjébe dobott kosarat az utolsó percben, mégse kapott ki a csapata
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 08:01 „Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapást mértek Iránra
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát