Sváb Dániel egyszer már játszott Cottbusban.
2016. 09. 14. 07:51
Ma pótolják a kedden elmaradt Manchester City–Borussia Mönchengladbach összecsapást.
2016. 09. 14. 07:33
Real Madrid-Sporting Lisszabon 1-es és +2.5
Az F csoport küzdelemsorozata déli rangadóval veszi kezdetét: szerintünk nyernek a hispánok, no és találatok is lesznek szép számmal!
A két továbbjutó helyért még a Dortmund és a Legia Varsó küzd meg.
Az Ibériai-félsziget két legjobb formában lévő alakulata találkozik egymással az elitligában. A Real májusban ezüstérmet szerzett, de a BL-trófeát elhódította. Maradt Zidane a padon, a keretben pedig ezúttal nem történt eget rengető változás. Morata jött a Juventusból, a fiatal válogatott támadó pedig élvezi a tréner bizalmát. A királyiak mindhárom bajnokijukat behúzták, a hétvégén az Osasuna kapott méretes zakót a Bernabeuban (5-2). Érdekesség, hogy a védelemből hárman is eredményesek voltak, Ramos, Pepe és Danilo mellett Modric és Ronaldo talált be a pamplonaiak hálójába. CR7 visszatérése tehát megtörtént, ma is ott lesz a friss Eb-győztes klasszis egykori klubja ellen. A madridiaknál Isco, Fábio Coentrão sérült, Navas kapus is kihagyott edzéseket, szerepeltetése erősen kérdéses. Ha nem jön rendbe a Costa Rica-i portás Achilles-sérülése, úgy Casilla áll majd a gólvonalon.
A Sporting az előző kiírásban a második helyen végzett, így egyenes ágon jutott a főtáblára. A zöld-fehéreknél volt mozgás rendesen a nyáron, Slimani nem tudott nemet mondani az angol bajnok megkeresésére - helyére érkezett Bast Dos a Wolfsburgtól és Joel Campbell az Arsenaltól. A gárda nagyon elkapta a fonalat, négy játéknapot követően az élen áll, száz százalékos produktumához 8-1-es gólkülönbség társul. Jorge Jesus egy balbekkre és egy támadóra nem számíthat sérülés miatt.
A latin derbin hazai sikert és gólokat várunk. A realban benne van a potenciál, de a mai Sportingot sem szabad leírni - simán betalálhatnak Alan Ruizék. A tippünk így 1-es és +2.5!
Juventus-Sevilla 1
Győzelemmel kezdheti a BL-t a torinói alakulat. A Sevilla egyelőre nem tudja leküzdeni "idegen-fóbiáját".
A négyesbe még a Lyon éd s Dinamo Zagreb került.
A Juventusnál Morata ment, Higuain érkezett a nyáron, ezzel össze is tudjuk foglalni a legnagyobb változást a zebrák keretében. A Nápolytól elcsábított center remekül illeszkedett be új alakulatába - a hétvégén duplázott a Sassuolo ellen 3-1-re megnyert bajnokin. Khediráék száz százalékos teljesítményt nyújtva az élről várják a folytatást, a Fiorentina-Lazio-Sassuolo trió ellen 6-2-es gólkülönbséget hoztak össze. Allegri továbbra is a 3-5-2-es hadrendet favorizálja, problémát az jelent számára, hogy Lichsteiner, a brigád svájci jobb futója eltiltás miatt nem léphet pályára. Marchisio, Mandragora és Mattiello sérült, ők is kihagyják az ütközetet.
A Sevilla műjusban megnyerte az Európa Ligát, így kvalifikálta magát a BL-főtáblára. Az andalúzok az előző kiírásban elképesztő kétarcú alakulat benyomását keltette. A Ramon Sanchez Pizjuan stadionban bárkit képesek voltak legyilkolni, de mihelyst elhagyták a Sevilla-táblát, elfogyott a tudomány... A nyáron váltás történt a kispadon, Unai Emery elfogadta a PSG ajánlatát, helyére a volt cjilei kapitány, Jorge Sampaoli érkezett. A bajnokságban két hazai siker mellett egy idegenbeli ikszet értek el a piros-fehérek (Villarreal0-0), tehát jól kezdődött a pontvadászat Vitoloék számára. Az átigazolási szezonban Gameiro távozott az Atletico Madridhoz, őt az ex-palermói Vasquezzel igyekeznek pótolni a déliek. Rajta kívül érkezett még Vietto, Ben Yedder, Nasri, Sirigu, Ganso, Correa, Kiyotake és Sarabia - szép feladat ennyi új focistából csapatot fabrikálni... Ma a dél-amerikai tréner nem számíthat sérülés miatt Krohn-Dhlire, Viettóra, Trémoulinasra és Soriára, eltiltás miatt pedig Kolodziejczakot kell pótolni a védelem tengelyéből.
A Juventus otthon brutálisan erős, a Sevilla viszonyt rettentő gyámoltalan idegenben. Ma a torinói együttes megszerezheti első sikerét a csoportban, az andalúzok meg majd javítanak - természetesen Sevillában. Tippünk így: 1-es!
2016. 09. 13. 22:02
Neymar, Iniesta, Messi, Suárez és megint Suárez volt a gólszerzők sorrendje a 2-0-ás első játékrészt követően.
2016. 09. 13. 21:59
Íme, a BL első játéknapjának összes gólja.
2016. 09. 13. 21:45
1-0-s Barcelona vezetésnél Dembélé egyenlíthetett volna a Camp Nouban rendezett BL-csoportmeccsen, de kihagyta a büntetőjét.
A fordulásból viszont Messi ismét villant:
2016. 09. 13. 21:20
A Bajnokok Ligája-meccsek miatt kevesebben figyelnek rá, de az angol másodosztályban, a Championshipben is fordulót rendeztek kedd este a legrangosabb európai kupasorozat találkozóival egy időben. Bogdán Ádám csapata, a Wigan is pályára lépett, a gárda légiósunkkal a kezdőben a Norwich vendégeként lépett pályára - és sajnos a magyar hálóőr hibájából már a harmadik percben hátrányba került.
Bogdán egy hazaadott labdát vett át hosszan, majd elmélázott, Murphy pedig lecsapott a játékszerre, és az üres kapuba lőtt - nyolc perccel később pedig másodszor is beköszönt Bogdánnak, igaz, az újabb gólról nem tehetett a magyar kapus.
A gyorsan összeszedett hátrányon már csak kozmetikázni tudott a Wigan: 2-1-re kapott ki.
Adam Bogdan as got off to a flyer tonight down at @NorwichCityFC for @LaticsOfficial pic.twitter.com/UPmjRET6iG— Daniel Scott (@DanielscottRUFC) 2016. szeptember 13.
2016. 09. 13. 21:14
Lionel Messi, a Barcelona klasszisa mindössze három percet várt idei első BL-góljára. Ezzel szerzett vezetést a Celtic ellen a katalán együttes.
2016. 09. 13. 20:56
Cavani egy perc alatt vette be az Arsenal kapuját a PSG–Arsenal BL-csoportmeccsen.
2016. 09. 13. 20:53
Áldatlan állapotok uralkodnak az Etihad stadionban.
2016. 09. 13. 20:38
Hetet lőttek a katalánok a Bajnokok Ligája-csoportkör első fordulójában, ebből hatot az MSN vállalt magára.
2016. 09. 13. 19:35
A portugál középhátvéd szerint a Special One regnálása alatt az emberek gyűlölték őket, Zidane-nal pedig minden más.
Fizet az MLSZ-nek a Honvéd, a DVSC és az Újpest is.
A fiatal gyirmóti támadó sérülés után tért vissza és egyből győztes gólt lőtt a DVTK ellen. Sallói reméli, végre megkezdik a felzárkózást.
Hétvégén a Cagliari felett aratott győzelmet a Bologna FC az olasz élvonal harmadik fordulójában. A találkozón Nagy Ádám, a Bologna magyarja ismét kezdőként jutott szóhoz, és a mezőny egyik legjobbjaként segítette csapatát a 2-1-re megnyert meccsen.
Nagy teljesítményét a szurkolók is elismerték: a csapat honlapján kiírt „mérkőzés legjobbja”-szavazáson a második legtöbb voksot kapta (10.67%) a toronymagasan az élen végző Krejci (69.7%) mögött.
Hatem Ben Arfa biztosan nem lép pályára az Arsenal ellen, de kész küzdeni a helyéért a csapatban.
Csíkszeredai fiatallal erősített a bajnok.
Bukrán Erik megfelelt a próbajátékon, az NB I-ben folytatja pályafutását.
Rooney-nak ez fájhat...
2016. 09. 13. 15:35
Egyelőre viszont nem áll rendelkezésre a Fraditól távozó támadó.
Állítása szerint mostoha körülmények között kellett edzenie a korábbi válogatott csatárnak: a bokarögzítőt is magának vette.
2016. 09. 13. 14:39
Bizarr felvételre bukkantunk a Facebookon: elöljáróban legyen elég annyi: nagy az isten állatkertje…
21 hónap után talált be a Bundesligában a magyar csatár.
2016. 09. 13. 13:25
A gyönyörű modell közös fotót posztolt új barátjáról.
- 12:07 Kiderült, hogy átlagosan hány évet töltenek nyugdíjban a magyarok
- 11:56 Megjelent Magyarországon a nyugat-nílusi lázas megbetegedés
- 11:55 Tagad a 23 éves debreceni fiút szíven szúró hajléktalan – videó az elfogásról
- 11:41 Megszólalt a Pontoon a szórakozóhelynél történt életveszélyes balesettel kapcsolatban
- 11:39 Vitézy Dávid: Teljesült minden feltétel, amely 5500-6000 milliárd forintnyi uniós forrás hazahozatalához szükséges
- 11:27 Traktorral ütközött a Veszprémből Győrbe tartó vonat
- 11:26 Nyomás alatt az orosz bankok: Putyin elől menekíti a pénzét a lakosság
- 11:13 Kamionok ütköztek az M5-ösön, hatalmas a torlódás
- 11:07 Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója
- 11:03 Papp Gergő távozik az RTL-től
- 10:46 Felfüggesztettet kértek rendészre, aki bántalmazott egy 12 éves gyereket a Szőlő utcai javítóintézetben
- 10:42 Anne Hathaway benne lesz a Mint a villám folytatásában, az eredeti film szereplője szerint a színésznő „nem szexi, mert terhes”
- 10:41 Oldalára borult egy sertésszállító kamion Cecénél, teljes útzár van
- 10:33 Vádat emeltek egy férfi ellen, aki arra kényszerítette párját, hogy ássa meg a saját sírját
- 10:54 Éheznek a magyar méhek: az aszály a virágokat is eltüntette a tájból
- 06:42 Kiderült, kik buliztak Orbán Ráhelék influenszerpartiján, ami 3 milliárd forintba került az adófizetőknek
- 06:03 Egy dél-koreai üdülőszigeten is felbukkant a hivatali útjai során Nagy Márton
- 08:33 Várkonyi Andrea a főút közepén mentett teknőst Tihanyban
- 10:04 Lezuhant egy férfi a Pontoonnál, életveszélyes állapotban vitték kórházba
- 07:28 Holtan találtak a szántóföldön egy eltűnt férfit Kunmadaras és Tiszaörs között
- 10:09 Toplista: ezeket az autókat lopják most leginkább Magyarországon
- 08:17 Mamutcsont és ezüstpénz is előkerült a sekély Tisza medréből
- 06:17 Országos figyelmeztetést adtak ki zivatarveszély miatt
- 07:45 Hamis papírokkal került új ügyvezető egy cég élére, 150 millió forintot utaltak el a számlájáról
- 08:42 Átvette az FBI az évek óta Győrben bujkáló pedofilt