A holland kocsival jönne Budapestre, és a Fradi-edző nélkül nem is térne vissza Németországba.
Lesznek hiányzói a bajor csapatnak Oroszországban...
2016. 11. 21. 19:32
A magyar kapus elárulta: a Leverkusen elleni győzelemnek jobban örültek, mint annak, hogy újoncként vezetik a tabellát.
2016. 11. 21. 18:44
A magyar kapus hétvégi sérülése után a pontos diagnózis is megszületett.
Az angol harmadosztályban szereplő Peterborough United FC középpályása, Michael Bostwick lett az áldozata csapata neonzöld mezének. A legutóbbi fordulóban viselt dressz ugyanis nagyon hasonlít a pálya szélén a rendet biztosító stewardok láthatósági mellényére, így a játékos egy passz alkalmával az egyik, pálya szélén sétáló rendezőt próbálta meg indítani.
Utóbbi nem vette a lapot, a közönség viszont jót röhögött:
2016. 11. 21. 18:33
Hatéves szerződést írt alá az Arsenalnál.
Kihagyás vár a válogatott védőre – egyelőre az sem biztos, hogy a műtétet megússza.
A magyar középpályás szerint nagyon fontos három pontot szereztek Sallaiék ellen.
Január 9-ig lehet szavazni 2016 legszebb góljára.
Justin Bieber a katalán városban ad koncertet, az európai turné részeként pedig arra is volt ideje, hogy meglátogassa a gránátvörös-kék csapat hétfői edzését. A kanadai tinibálvány jóbarátja, Neymar és Rafinha társaságában szelfizett is a rajongók nagy örömére.
A 22 éves kanadai rövid ideig bekapcsolódott az egymás elleni játékba, a kapusposztot nem vállalta, de néhány lövéssel megmutatta, nem bánik rosszul a labdával. A rövid látogatás után Bieber a kedd esti koncertjére, míg a barcelonai játékosok a Celtic elleni szerdai BL-mérkőzésre hangolódtak.
Sérült a kilencvenmillió eurós csatár.
2016. 11. 21. 15:45
Baráth Botond ciszta miatt fekszik kés alá.
Az MLSZ elnökét a Mezőkövesd–Videoton mérkőzés színvonala is elégedettséggel töltötte el.
2016. 11. 21. 14:20
Megyeri Balázs csapata, a Greuther Fürth irányítását Radoki János vette át.
2016. 11. 21. 14:13
Előkerültek a stadionoktól távol maradó fociszurkolók.
Fél év kihagyás után a keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen visszatérhet a pályára Marco Reus, a Borussia Dortmund labdarúgója.
A volt válogatott játékos vasárnap már együtt készült társaival, s ott lesz a keretben a Legia Warszawa elleni találkozón. A 27 éves Reus legutóbb a május 21-i kupadöntőben lépett pályára, azóta szeméremcsont-gyulladással és közelítőizom-szakadással bajlódott.
A rendkívül sérülékeny támadó középpályás a 2014-es világbajnokságról és az idei Európa-bajnokságról is lemaradt egészségi okok miatt.
2016. 11. 21. 12:56
A korábbi FIFA-bíró szerint négyből három tizenegyes jogos volt a szombati Vasas–Ferencváros összecsapáson.
A Sport1, a Sport2, a Film Mánia és az M4 is közvetít.
A 2001-es találkozó után a sors fintoraként is felfogható a szombati történet.
A Sport Mediaset értesülései szerint a Napoli januárban kölcsönvenné a Chelsea francia középhátvédjét, Kurt Zoumát. A 22 éves francia válogatott védő még februárban, a Manchester United elleni mérkőzésen szenvedett súlyos térdsérülést: ebből ugyan már felépült, de az erőnléte még nem a régi.
Antonio Conte elvétve számít rá a David Luiz, Gary Cahill, Cesar Azpilicueta trió mögött, így nem kizárt, hogy a londoniak rábólintanak a kölcsönadásra - írja a goal.com
Pórul járt a Fradi, hiába akart megszabadulni a játékvezetőtől.
Az Athletic Bilbao – Sassuolo csoportmérkőzést dirigálja.
Az élvonal szombati, 16. fordulója leginkább a Vasas–Ferencváros mérkőzéstől, illetve Kassai Viktor játékvezető tevékenységének megítélésétől volt hangsor, az alacsony nézőszámok szokásos ostorozása ezúttal háttérbe szorult, pedig...
Belegondolni is rettenetes, hogy szombaton összesen annyi néző volt a stadionokban, mint Dortmundban egy meccsen egy szektorban
OTP Bank Liga, 16. forduló
Gyirmót FC – Újpest FC 1-2, Gyirmót 1500 néző
Mezőkövesd-Zsóry – Videoton FC 2-1, Mezőkövesd 2005 néző
MTK – Debreceni VSC 1-1, Hidegkuti-stadion 1657 néző
Paksi FC – Bp. Honvéd 1-1, Paks 1118 néző
Diósgyőri VTK – Szombathelyi Haladás 2-1, Debrecen 1033 néző
Vasas FC – Ferencvárosi TC 2-2, Bozsik-stadion 3425 néző
Ez összesen 10 738 embert jelent (átlag: 1790), ami a második legrosszabb adat a mostani idényben, sőt a hétvégi fordulók közül a leggyengébb, hiszen ennél kevesebben (10 314, átlag: 1719) csak egy hétközi fordulóban voltak a lelátókon.
OTP Bank Liga, 2016–2017
1. forduló: 16 248 fő – átlag: 2708
2. forduló: 17 018 fő – átlag: 2836
3. forduló: 15 695 fő – átlag: 2616
4. forduló: 18 207 fő – átlag: 3034
5. forduló: 18 702 fő – átlag: 3117
6. forduló: 15 365 fő – átlag: 2561*
7. forduló: 15 393 fő – átlag: 2565
8. forduló: 14 063 fő – átlag: 2344
9. forduló: 15 827 fő – átlag: 2645
10. forduló: 10 314 fő – átlag: 1719*
11. forduló: 23 571 fő – átlag: 3928
12. forduló: 15 013 fő – átlag: 2502
13. forduló: 16 924 fő – átlag: 2821
14. forduló: 19 991 fő – átlag: 3332
15. forduló: 13 720 fő – átlag: 2287
16. forduló: 10 738 fő – átlag: 1790
*hétközi forduló
A csákváriak szerint a játékvezető tevékenysége lerontotta a ZTE elleni meccs élvezeti értékét.
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 09:11 Félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvátországi vezetékből
- 09:02 Így halt meg Radetzky tábornagy
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:41 Magyar Péter elárulta, mire költünk el 57,8 milliárdot
- 08:19 300 ezer forintra is büntethetik, ha ezt teszi
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 07:26 Kutyafuttató és játszótér közelében portyázik egy vaddisznó a pesti Duna-parton
- 06:59 Vonnák Diána: Van az emberben gyűlölet, mások halála utáni vágy
- 06:51 Egy nap alatt elfogták a férfit, aki kirabolt egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 06:17 Az ország felén még zavartalan lesz a napsütés vasárnap, mutatjuk, hol fordulhat elő eső
- 06:13 Ókovács Szilveszter: Százával kapom a kedves üzeneteket
- 05:58 108 ezer magyar ma újra választ Szerbiában
- 08:28 Súlyos tízezrekbe kerülhet a gyanútlan erdei séta: sokan elkövetik ezt a tiltott hibát
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 05:58 108 ezer magyar ma újra választ Szerbiában
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 06:13 Ókovács Szilveszter: Százával kapom a kedves üzeneteket