A játékvezető mostanság előszeretettel mutatja fel a színes lapokat, és a tizenegyesek megítélésével sem fukarkodik.
Roman Bürkit hamarosan megoperálják.
Futóverseny közben összeesett és meghalt Gabriel Badilla, a Costa Rica-i labdarúgó-válogatott volt játékosa.
A 32 éves sportember – a Costa Rica Star beszámolója szerint – a Santa Ana-i, 10 kilométeres viadal célja előtt nem sokkal lett rosszul. A halál oka egyelőre nem ismert, de az újság szerint valószínűleg szívroham végzett a védővel.
Badilla 2013-ban szívműtéten esett át, és idén júniusban vonult vissza, miután 25-ször szerepelt hazája válogatottjában. Klubszinten több mint 200 meccset játszott a Saprissa együttesében, és egy rövid idei az észak-amerikai ligában érdekelt New England Revolutionban is szerepelt.
Remili Mohamed nem érti, az ellenfél miért fogta teljes mértékben a játékvezetőre az eredményt.
Kiderült, milyen párbeszéd zajlott le a kakaskodó felek között a madridi derbin.
Mészöly Géza első benyomásai pozitívak Bamgboyéval kapcsolatban.
A 92. percig győzelemre állt az AC Milan a városi rangadón.
Cristian Ramírez milliós pénzbüntetést kap piros lapja után.
A szövetségi kapitány már előre tekint: az Eb-szereplésből nem szabad megélni, új célok kellenek.
Maszkos huligánok rohantak a pályára az élvonalbeli kiesés után.
2016. 11. 20. 20:04
A londoniak szoros meccsen verték a Borót.
Nani hiába szerzett gólt. Az Espanyol Moreno, a Bilbao Raúl Garcia góljával nyert.
Tovább hódít Európában a Mannequin Challenge.
Sallai Roland is kezdő volt, a Bologna hazai pályán fordítani tudott a Palermo ellen.
Összefoglaló cikkünkben megtalálható az NB III-as hétvége összes végeredménye.
2016. 11. 20. 16:34
Zidane szerint az Atlético ellen is bebizonyosodott, a portugál a világ legjobbja.
Első szóra segített az argentin klasszis.
Térdsérülést szenvedett a magyar kapus.
2016. 11. 20. 15:50
Lionel Messi és Luis Suárez távollétében Neymaron volt a nyomás szombaton, hogy cseleivel és góljaival behúzza a Barcelona a három pontot hazai pályán a Málaga ellen. A győzelem nem jött össze a katalánoknak, de a brazil támadótól több szép jelenetet is láthatott a publikum, ezek közül a legmenőbb az alábbi videóban látható esernyőcsel volt. Szegény Rosales nem is maradt talpon.
Kádárék elintézték Mervóékat, Nagy Ádám és a Bologna nyerte a „magyaros” rangadót Olaszországban. Vasárnapi légióskörkép!
Petneházi-mesternégyessel nyert a Siófok. Lencse volt a Puskás nyerőembere.
2016. 11. 20. 15:03
A Pogon Szczecin szélsője még soha nem szerzett négy gólt egy találkozón, így természetesen megtartja a meccslabdát.
2016. 11. 20. 14:00
Semmi ugrálás, semmi feszítés, a Real Madrid ikonja szokatlan koreográfia szerint ünnepelt a tizenegyes és a harmadik találata után.
A Newcastle támadójának nem végződött jól a szülinapi parti.
- 09:02 Így halt meg Radetzky tábornagy
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:41 Magyar Péter elárulta, mire költünk el 57,8 milliárdot
- 08:19 300 ezer forintra is büntethetik, ha ezt teszi
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 07:26 Kutyafuttató és játszótér közelében portyázik egy vaddisznó a pesti Duna-parton
- 06:59 Vonnák Diána: Van az emberben gyűlölet, mások halála utáni vágy
- 06:51 Egy nap alatt elfogták a férfit, aki kirabolt egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 06:17 Az ország felén még zavartalan lesz a napsütés vasárnap, mutatjuk, hol fordulhat elő eső
- 06:13 Ókovács Szilveszter: Százával kapom a kedves üzeneteket
- 05:58 108 ezer magyar ma újra választ Szerbiában
- 05:57 Egy éve ilyenkor: Michelle Wild mesélt az első forgatási napjáról
- 03:36 Félbeszakadt a Real Madrid meccse, mert rosszul lett egy néző
- 07:00 Látványos, szívós és jól tűri a szárazságot az ősz slágernövénye
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 05:58 108 ezer magyar ma újra választ Szerbiában
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 06:13 Ókovács Szilveszter: Százával kapom a kedves üzeneteket