A Carl Zeiss Jenát büntette válogatott középpályásunk.
2016. 11. 22. 13:25
Az NB II-es Nyíregyháza játékosa, Szécsi Márk számára duplán rosszul sikerült a hétvégi találkozó. A 3-0-s vereség mellett meg is sérült, és nem is tudta folytatni a mérkőzést Békéscsabán.
– Az egyik hazai játékossal összerúgtunk, és elmozdult a bokám. Azonnal teniszlabda nagyságú duzzanat keletkezett, nem tudtam ráállni sem a lábamra. Hétfőn kezeléseket kaptam, gyulladáscsökkentőt szedek és jegelem, így ma már tudok járni, holnap pedig az orvos szerint biciklizhetek. Szerencsére csak megnyúltak a szalagok, de nincs szakadás, így ha ilyen tempóban gyógyul a lábam, akkor a jövő héten ismét a csapattal készülhetek, és csak a SZEOL elleni meccset kell kihagynom – mondta Szécsi Márk.
A Nyíregyháza–SZEOL SC meccset vasárnap 13 órától rendezik.
2016. 11. 22. 12:48
„Mikor lesz újra a régi a magyar?"
Nincs játékos a Ferencvárosból, de van a Vasasból.
A játékos sérülése után a Mersey-parti csapatnál végzi majd rehabilitációját.
PL-riválistól erősíthet a Liverpool, holland és angol játékos a kiszemelt.
2016. 11. 22. 10:52
Ha a torinóiak hosszabbítanak Alex Sandróval, megduplázódhat a játékos értéke.
2016. 11. 22. 10:28
Az olasz szurkoló állapota súlyos.
Öten már biztosan továbbjutottak a legjobb tizenhat közé, ez a szám szerda estére duplájára nőhet.
2016. 11. 22. 09:40
Ez lenne a világ legkevésbé versenyképes díja?
2016. 11. 22. 09:28
A pszichiáter szerint az ecuadori játékosnak tudnia kell kontrollálnia az indulatait.
2016. 11. 22. 09:28
Az Atlético Madrid játékosa, Koke nehezen viselte, hogy a Real Madrid felmosta a pályát csapatával, és 3-0-ra nyert bajnokin a Vicente Calderón stadionban. Mint ismert, a spanyol válogatott középpályás nemes egyszerűséggel lebuzizta a mesterhármast jegyző Cristiano Ronaldót, aki erre frappánsan reagált.
- Egy nagyon gazdag buzi, te seggfej - mondta a háromszoros aranylabdás, aki fantasztikusan játszott az összecsapáson.
Most a spanyol melegek egy szervezett csoportja követeli, hogy büntessék meg a homofób Kokét, egyúttal teljes vállszélességgel támogatják Ronaldót - írja a blikk.hu
Az angol mellett Zlatan Ibrahimovic is éles kritikát kapott a csapat egyik korábbi játékosától.
2016. 11. 22. 09:01
Megírtuk, hogy Gyurcsó Ádám, a Pogon Szczecin játékosa négy gólt lőtt hétvégén a lengyel élvonalban. A magyart a forduló legjobbjának is megválaszthatják, legalábbis bekerült a top 3-ba a Canal+ Sport voksolásán. Az alábbi Facebook-oldalon lehet rá szavazni kedden 14.30-ig.
2016. 11. 22. 08:46
Egy korábbi tréner térhet vissza Sallai és Balogh Norbert klubjának kispadjára.
A Tottenham angol válogatott futballistája nem akar másik csapathoz igazolni.
2016. 11. 22. 08:28
Nem elég, hogy nem megy a címvédő Ferencvárosnak a játék az NB I-ben, Jova Levente kapust felfüggesztették az edzések látogatása alól.
2016. 11. 22. 08:13
Menesztették Jürgen Klinsmannt az Egyesült Államok válogatottjának szövetségi kapitányi posztjáról.
Az 52 éves német szakember távozásáról Sunil Gulati, az észak-amerikai futballszövetség elnöke számolt be hétfőn, s úgy fogalmazott, Klinsmannt felmentették az edzői és technikai igazgatói feladatai alól.
A játékosként világbajnok szakvezető 2011 júliusában érkezett Bob Bradley helyére az Egyesült Államok válogatottjának élére, amellyel 2013-ban megnyerte az Arany Kupát, vagyis az észak- és közép-amerikai, valamint karibi térség kontinentális tornáját, a 2014-es brazíliai vb-n pedig a nyolcaddöntőig jutott.
Az amerikaiak aztán tavaly kikaptak az Arany Kupa elődöntőjében Mexikótól, az idén novemberben pedig előbb Mexikóval szemben 2-1-re veszítettek otthon, négy nappal később pedig Costa Ricán kaptak ki 4-0-ra vb-selejtezőn.
Borussia Dortmund-Legia Varsó 1-es és +3.5
A házigazda már továbbjutott, ma gálázhat egyet
Az F csoportban vezet a Borussia (10), 2. a Real (8), 3. a Sporting (3), 4. a Legia (1).
Thomas Tuchel alakulata a BL-ben eddig ellenállhatatlan: a sárga-feketék négy forduló alatt letutizták a továbbjutást, 10 pontot húztak be, három siker mellett egyedül a Reallal remiztek. A gólokat is termelik, csak úgy, mint a Bundesligában: az elitkörben négy fellépésen 11-szer, a pontvadászatban 11 ütközetben 26-szor köszöntek be Ramosék. Ezzel tippünk egyik részét meg is indokoltuk: Aubameyangék elképesztően erősek az előrejátékban, rengeteg ziccert dolgoznak ki mérkőzésenként. A védelem azért annyira nem stabil, a Signal Iduna Parkban is általában beköszönnek az ellenfelek. Bartráék formája kitűnő, szombaton este a Bayernt győzték le Dortmundban. Otthon hagyományosan erősek Piszczekék, a BL-ben és a Bundesligában is veretlenek. A keretben végre kevés a sérült, Subotic, Bender és Reus nem bevethető.
A Legia Varsó pocsékul kezdte a bajnokságot, így nem ért senkit sem váratlanul, hogy szeptember derekán edzőt váltott a klub. A kispadra Jacek Magiera ült le, akivel eleinte még nem ment minden zökkenőmentesen, de az elmúlt hetekben már beindult a társaság. A bajnokságban négy sikert könyveltek el Nikolicsék zsinórban, és idegenben sem gyengélkednek már a zöldek. Mérlegük vendégként a lengyel pontvadászatban 4-1-3, 8 csatában 16-11-es gólkülönbséget hoztak össze Guilherméék. Csakúgy, mint mai ellenfelük, a varsóiak is inkább támadásban erősek tehát...
A BL-ben van még remény Pazdanéknak az EL-t érő 3. pozíció megszerzésére, ám ehhez azért bravúr kellene majd az utolsó fordulóban a Sporting ellen. Eddig a Legia nagyon kikapott otthon a németektől (0-6), Lisszabonban vállalhatóan (2-0), a Bernabeuban sem omlottak teljesen össze (5-1). Legutóbb a Realt kis híján megtréfálták a varsóiak, de Ronaldóék időben kapcsoltak, így legalább ikszre mentették a meccset (3-3). Az alapcsapat bevetésre készen áll.
Az az érzésünk, hogy amolyan örömfutballt láthatnak majd a drukkerek. A házigazda már páholyban van, de természetesen ki akarja szolgálni lelkes szurkolóit a dortmundi brigád. A varsóiak nem állnak be bekkelni, és akár ők is betalálhatnak. Lesz sok gól, és természetesen hazai győzelem. Tippünk így: 1-es és +3.5!
Monaco-Tottenham Mindkét csapat szerez gólt!
Nehéz helyzetbe hozta magát a londoni együttes: ma pontokat kell szereznie, ehhez pedig gólt, gólokat kell rúgniuk Kane-éknek...
Az E csoportban így áll a helyzet négy kör után: 1. Monaco (8), 2. Leverkusen (6), 3. Tottenham (4), 4. CSKA (2).
A gall alakulat nagyszerűen szerepel az idén, a bajnokságban és a BL-ben is hasítanak a hercegségbeliek. Leonardo Jardim gárdája 29 egységgel a 2. a francia élvonalban, otthonában pazar (5-1-0), és szinte számolatlanul hintik a gólokat Germainék. 13 bajnokin 39 találatot szereztek, viszont azért kaptak 15-öt. A BL-ben eddig mind a négy ütközetükben betaláltak. A sort a Tottenham idegenbeli legyőzésével kezdték (1-2), majd otthon csak remiztek a Leverkusennel (1-1), aztán pontosan tértek haza Moszkvából (1-1), hazai környezetben viszont kivégezték a CSKA-t (3-0). A keret nagyon erős, a forma parádés - nem lesz egyszerű dolguk ma a sarkantyúsoknak. A keretben Dirar és Moutinho sérült.
A londoni gárda érdekes szezont fut eddig. Noha a bajnokságban még veretlenek a fehér-kékek, a 6-6-0-ás sor mindössze az 5. helyhez elegendő. Mauricio Pochettino alakulata néhány hétig csak ikszelt folyamatosan, ám a hétvégén már végre összejött a siker! A West Ham ellen fordulatos mérkőzésen tartották otthon a pontokat a White Hart Lane-en (3-2).
És, ha már a White Hart Lane-nél tartunk. Az elitligában eddig átkot jelent a saját közönség, ugyanis a Leverkusen és a Monaco is győzni tudott Londonban!
A Tottenhamnak nyernie kell ma este, hiszen ha nem zsebeli be a három egységet, a Leverkusen viszont győz Moszkvában, biztosan nem folytathatja az elitligában tavasszal. Az angolok támadósora erős, a Kane-Janssen páros mögött Eriksen szervezheti a játékot. A sérültek felépültek, Dele Alli is játékra jelentkezett már a szombati bajnokin.
Azt gondoljuk, hogy igazán látványos és izgalmas kilencven percet láthatnak majd a II. Lajos Stadionba kilátogató drukkerek. A Monacóban mindig benne van a gólt, és ezúttal a Spurs is betalál - muszáj lesz neki... Tippünk ennek megfelelően: Mindkét csapat szerez gólt!
2016. 11. 21. 21:36
A 101greatgoals saját listát állított a legszebb gólokból.
A találat egy pontot ért a vendégeknek.
A kilencedik forduló négy mérkőzésével folytatódott hétfő este a teremlabdarúgó NB I alapszakasza.
A listavezető Rába ETO-nak nem okozott gondot a Haladás odahaza: 7-2-re nyertek a győriek. A Göcsej a nyeretlen újonc Bőnyt fektette két vállra, és szintén győzelemmel folytatta a Berettyóújfalu elleni rangadón a Dunaferr. Az egyetlen idegenbeli sikert az Aramis jegyezte ebben a fordulóban, a Nyírgyulaj vendégeként.
Teremlabdarúgó NB I, alapszakasz, 9. forduló
Rába ETO – Swietelsky-Haladás VSE 7-2
Dunaferr Due Renalpin FC – Mezei-Vill FC Berettyóújfalu 3-2
Göcsej SK – Bőny-Szavill Consulting 6-2
Nyírgyulaj KSE – Aramis SE 1-4
Pénteken játszották:
Ferencvárosi TC Futsal-Fisher Klíma – FC Veszprém 3-1
Cristiano Ronaldo exkluzív interjút adott a France Football-nak, az írást kedden publikálják, de néhány részletre már fény derült.
Mint ismert, májusban a Bajnokok Ligájában újra csúcsra ért a Real Madrid, miután az Atl. Madridot tizenegyesekkel múlták fel a hosszabbításban. Ronaldo pár héttel később az Eb-címet is bezsebelte, mindkét sorozatban sikerült leszorítania az első helyről a franciák sztárját, Antoine Griezmannt.
A két klasszis később Miamiban töltötte vakációját a hosszúra nyúlt szezon után, ahol egymásba futottak. Griezmann és menyasszonya pont abba az étterembe tért be, ahol Ronaldo is tartózkodott.A francia egyszer csak feltűnt a portugál asztala mellett és mosolyogva annyit mondott: „Utállak!” – ezt maga Ronaldo mesélte.
– Hihetetlen szezont tudhatok magam mögött, ez volt eddig pályafutásom legjobb éve. Ugyanakkor ami az Aranylabda szavazást illeti, látni kell: a voksolás nem rajtam múlik, nem szeretnék semminek sem a megszállottja lenni. Hazudni nem akarok, ezért elárulom: örülnék, ha enyém lenne az Aranylabda, magabiztos vagyok, hiszen ez volt életem legjobb szezonja – nyilatkozta a klasszis.
Néhány évvel ezelőtt még a Manchester United olasz csodagyerekének kiáltották ki Federico Macheda, a játékos azonban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. A manchesteriek folyamatosan kölcsönadták (Sampdoria, QPR, Stuttgart, Doncaster Rovers, Birmingham City), majd a Cardiff City 2014-ben végleg megvásárolta a támadó játékjogát.
Macheda a legutóbbi félszezont már a Nottingham Forestnél töltötte kölcsönben, augusztus végén viszont a Cardiff hivatalos honlapján jelentette be: közös megállapodás szerint szerződést bontottak a 25 éves olasszal.
A szabadon igazolható játékos azóta sem talált klubot magának, ám a legfrissebb olasz sajtóhírek szerint a Serie B-ben kaphat újabb esélyt, méghozzá a Bari színeiben. A Sportitalia úgy tudja, előbb próbajátékra érkezik, aztán kaphat csak szerződést.
2016. 11. 21. 20:13
- 12:17 Vízerőmű alagútjából és betemetett házból mentettek ki túlélőt tíz nappal a nepáli villámárvíz után
- 12:09 Megszólalt Kubatov Gábor: kiderült, mivel érvel az FTC Fradiváros-ügyben
- 11:56 „Jó esetben három, rosszabb esetben két év, és jön a vesepótlás” – Katalin története a struccpolitikától az élő donoros vesetranszplantációig
- 11:53 A zalalövői tornateremben várakoznak a teherautóval ütköző lengyel busz utasai
- 11:50 Sallai Roland miatt büntetőt fújtak, mégis nyert a Galatasaray
- 11:16 Síró őzet mentettek a XII. kerületben – videó
- 11:07 Magyar Péter: Ahogy vállaltuk, felszámoljuk a közpénzzabrálást a dohány- és a kaszinókoncesszióknál; felkészül a 35 éves autópálya-koncesszió
- 10:33 Ez a robotfűnyíró mechanikus kart kapott, hogy szépen le tudja nyírni a kert szegélyeit
- 10:27 Több mint ezer embert fertőzött meg a nyugat-nílusi vírus Európában
- 10:01 A náci lánya lopott festménnyel tett fel ingatlanhirdetést
- 09:49 Alig maradt valami a Tabánból a nagy tragédia után
- 09:45 24/7 – Dehogy csillagháború: konzervdobozba rejtett robbanóanyag
- 09:01 Wizz Air: egyes légitársaságok előbb kapacitást csökkenthetnek, aztán drágulás jöhet
- 08:28 Ismét kormányfő lenne a szerb politikus, aki miniszterelnökből lett kétszeres államfő
- 08:28 Így halt meg Móricz Zsigmond
- 05:59 Videón, ahogy telibe talál a villám egy férfit, aki utána felkel, és bemegy egy házba
- 05:53 Itt az új világtérkép, a régi eltöröltetik – csak az USA szavazott ellene
- 05:28 Vádalkuval megúszhatja a három kisgyermekét megfojtó, tolószékes anya
- 08:28 Így halt meg Móricz Zsigmond
- 06:57 „Törökország és Izrael között valós a közvetett összecsapás veszélye”
- 09:49 Alig maradt valami a Tabánból a nagy tragédia után
- 19:20 Gulyás Márton: Olyasmit akartam csinálni, ami kiforgatja a négy sarkából mindazt, amit rólam és a Partizánról tudnak
- 06:33 Szombaton jön egy hidegfront, csökken a hőmérséklet
- 10:01 A náci lánya lopott festménnyel tett fel ingatlanhirdetést
- 08:28 Ismét kormányfő lenne a szerb politikus, aki miniszterelnökből lett kétszeres államfő