Nagyvilág
Élő
A tagállami vezetők felülvizsgálták és a megbeszélések folytatásáról határoztak az európai bankokban tárolt, majd az ukrajnai háború miatt befagyasztott orosz vagyon profitjának felhasználásának lehetőségeiről Ukrajna számára – mondta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az EU-csúcs első munkanapján.
Élő
Észtország újabb, húszmillió euró értékű katonai segélycsomagot küld hamarosan Ukrajnának - jelentette be Hanno Pevkur észt védelmi miniszter csütörtöki kijevi látogatásán.
2024. 03. 21. 20:05
Élő
Az európai bankokban tárolt, majd az ukrajnai háború miatt befagyasztott orosz vagyonból származó nyereséget Ukrajna újjáépítésére kell fordítani, nem pedig fegyverek vásárlására - jelentette ki az osztrák kancellár Brüsszelben a tagországok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.
2024. 03. 21. 18:49
Élő
Három frontszakaszon előrenyomulva bevette az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Tonenyke települést és Alebasztrova vasútállomást, írja az MTI az orosz védelmi minisztérium közlése nyomán.
2024. 03. 21. 16:16
Élő
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója is azonnali tűzszünetet követelt Gázában, hogy biztosítva legyen a segély- és élelmiszer szállítmányok beáramlása.
2024. 03. 21. 16:00
Élő
A szlovén külügyminisztérium csütörtökön értesítette a ljubljanai orosz nagykövetséget arról, hogy a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény alapján kiutasít egy orosz diplomatát.
2024. 03. 21. 14:56
Élő
A visegrádi csoportot alkotó négy ország külügyminisztere csütörtökön Prágában egyetértett abban, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja a nemzetközi jog megsértését jelenti - közölte Jan Lipavsky cseh külügyminiszter a találkozó utáni sajtótájékoztatón.
2024. 03. 21. 14:23
Élő
A Gázai övezetben található épületek 35 százaléka megsemmisült vagy megrongálódott a palesztin területen az elmúlt hónapokban folytatott izraeli hadműveletek következtében – közölte az ENSZ műholdas központja (UNOSAT) csütörtökön műholdas felvételek elemzése alapján.
2024. 03. 21. 13:36
Élő
Az izraeli hadsereg több mint száznegyven palesztin fegyverest ölt meg a Sifa kórházban és környékén
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy több mint száznegyven palesztin fegyverest ölt meg a gázavárosi Sifa kórházban és környékén a négy nappal ezelőtt elindított és csütörtökig tartó hadműveletében, és ismét átvette az ellenőrzést a kórház felett.
2024. 03. 21. 11:15
Élő
Uniós csúcsot tartanak március végén, melyen arról is dönthetnek, hogy a háború elején lefoglalt orosz források kamatainak 90 százalékát Ukrajna felfegyverzésére költsék, tíz százalékát pedig egyéb támogatásra.
2024. 03. 21. 10:57
Élő
A Gázai övezet lakosságának felét közvetlenül fenyegeti az éhínség veszélye, az élelmiszerhiány a katasztrofális szinthez közelít - erre figyelmeztetett a Világbank.
2024. 03. 21. 09:55
Élő
Az Egyesült Államok határozattervezetet nyújtott be az ENSZ Biztonsági Tanácsához (BT), a javaslat szerint a BT azonnali tűzszünetre szólítana fel a Gázai övezetben, továbbá a Hamász palesztin szélsőséges szervezet fogságában lévő izraeli túszok szabadon engedésére - jelentette be Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán Dzsiddában.
2024. 03. 21. 08:37
Élő
Orosz rakétatámadás érte az ukrán főváros központi részét csütörtök hajnalban - közölte Vitalij Klicsko polgármester, hozzátéve, hogy a csapás nyomán tízen megsebesültek.
2024. 03. 21. 08:26
Élő
Szaúd-Arábia 40 millió dollárral (14,5 milliárd forint) támogatja az ENSZ palesztin menekülteket segélyező hivatalát (UNWRA) – közölte szerdán a Szalmán király Segélyközpont.
2024. 03. 20. 20:52
Élő
Szlovénia és Lengyelország elkötelezett Ukrajna békéje mellett, és mindaddig támogatja a háborúban álló országot, amíg szükséges – jelentette ki szerdán Natasa Pirc Musar szlovén és Andrzej Duda lengyel államfő közös sajtótájékoztatóján a szlovéniai Brdo pri Kranjuban.
Élő
Nyolc nap börtönbüntetésre ítélt szerdán egy orosz bíróság egy szentpétervári nőt, aki az ukrajnai háború elleni tiltakozásul a „nem a háborúra” szavakat írt az elnökválasztási szavazólapra tiltakozó szavazólapra – írja az AFP alapján a Guardian.
- 00:00 5 ok, amiért a trappista jó választás
- 00:00 Korunk legújabb ingatlanvásárlási tényezője: az idő
- 23:25 Oscar-díj 2026 – Sean Penn megszerezte a harmadik szobrát, de nem jött el átvenni
- 21:28 Vádat emeltek a Karcagon élő német nő ellen, aki megfojtotta a saját gyermekét
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 15.
- 20:17 Egy légitársaság örökre kitilthatja járatairól azokat, akik nem hajlandók fejhallgatót használni
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 19:25 Nemcsak új terminál, de számos más fejlesztés is vár a budapesti reptérre
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 19:08 Kicsit hűvösebb idő lesz jövő héten, elkél majd az esernyő is
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 18:21 Tűzzel játszik Japán új miniszterelnöke, amikor elődje gazdaságpolitikájának folytatását ígéri
- 18:04 Jön a drámai hajrá a kosárlabda-vb selejtezőjén, Japán borította a papírformát
- 15:12 Így nézett ki az idei Békemenet – fotókon a legizgalmasabb pillanatok
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 15:43 Nagyon magasra tette a választási lécet Orbán Viktor
- 16:00 Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 12:50 Zelenszkij: Kész vagyok bármilyen vezetővel együtt dolgozni Magyarországon, aki nem Putyin szövetségese
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 11:14 Kijev tájékoztatást adott a Barátság vezetékről, de Orbánék küldöttsége helyett csak a magyar nagykövet lehetett ott
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
