Nagyvilág
Van, akinek megér háromezer eurót Hermann Göring alsónadrágja.
Az egyik salzburgi fegyverkereskedő szerint az emberek félelemérzetével van összefüggésben a kereslet.
Az irán ügynökök lőszereket, pokolgépeket foglaltak le, több személyt őrizetbe vettek.
2016. 06. 20. 12:57
A hatóság fokozni fogja ellenőrzéseit, a programok átvilágítását és adott esetben számon fogja kérni a felelősökön, ha engedik, hogy egyes, a
Egy pásztorba pedig villám csapott.
Már a levegőben volt az utasszállító, mikor a müncheni rendőrség megkapta a robbanószerkezetről szóló levelet.
Szakértők szerint azért nyertek, mert keményen fellépéseket terveznek a korrupció ellen. A párt egy mozgalomból alakult ki, egy komikus alapította.
Várhatóan "hosszú időbe telik és fáradságos munkába", míg sikerül megjavítani a hang- és az adatrögzítőt.
2016. 06. 19. 21:51
Muzulmán szervezetek felhívására több ezren vonultak fel Mantes-la-Jolie-ban arra a rendőrházaspárra emlékezve, amelyet a hét elején ölt meg otthonában egy iszlamista támadó.
2016. 06. 19. 21:27
A rasszizmus ellen, a az emberi jogokért és a sokféleségért vonultak utcára öt nagyvárosban.
2016. 06. 19. 20:19
Ezzel 11-re emelkedett azoknak az orosz katonáknak a száma, akik a közel-keleti országban lelték haláluk.
- 14:05 Egy darabig úgy tűnt, Hunyadi virtusa megmenti Európát
- 13:02 Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
- 13:00 Mindenkit az óvóhelyre küld Luke Skywalker – drámai békepillanatok a háborús Kijevből
- 12:29 Magyar Péter: A Fidesz a hulladékmaffia mellé állt
- 12:22 Furcsán rajtolt a MotoGP szezonja: a versenybírók mondták meg, ki nyerjen
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 12:00 Gordon Ramsay csináltatott magáról egy majdnem hatórás reklámot a Netflixszel
- 11:49 Vox Populi: Deák Dániel rágalma súlytalan
- 10:58 „Ez a törvény nálam: kibírni, túlélni, megoldani” – meglátogattuk Zóját, a 72 éves látóasszonyt
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 10:46 Nagy bejelentés Szegeden: magyar válogatott kézist csábított haza a klub
- 10:28 A Tisza-videó után vizsgálatot indított a CATL
- 10:17 A dekázás is ment neki: Sydney Sweeney egy portugál bajnokin csillogtatta meg futballtudását
- 10:12 Ha változtatni akarsz, így azonosíthatod, melyik ponton érdemes és mi húz közben vissza
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 07:43 Az USA és Izrael megtámadta Iránt, Trump arra buzdította az irániakat, hogy döntsék meg a kormányt
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 07:30 Dopeman arra jutott, hogy Ukrajna már megtámadta a NATO-t, sokan csak a birkavakság miatt nem látják az összefüggéseket
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 05:45 Furcsa dolgok, amiket a tested művel – te tudod az okukat?
