Kuncze Gábor hétfőn vállalható kompromisszumnak nevezte, hogy bár egyelőre nem alakítja át pártja elképzelései szerint a kormány az egészségügyet, a későbbiekben megvizsgálják a több-biztosítós modell 2008-as bevezetésének lehetőségét.
Koalíciós elképzelés
„Ma, az állami egészségügyben nincs verseny, így semmit nem kockáztat a szolgáltató a rossz munkaszervezéssel. A betegekért egymással versengő biztosítóknak viszont anyagi érdekük fűződik a szolgáltatás színvonalának emeléséhez” – olvasható az SZDSZ honlapján Molnár Lajos, a párt vezető egészségpolitikusának nyilatkozatában.
Ugyanitt az is kiderül, hogy az SZDSZ szerint ez a verseny többek között a hálapénz eltűnését, a szolgáltatások színvonalának emelkedését és az ellátás igazságtalanságainak megszűnését is magával hozná. A kompromisszum – amelynek részleteit a sajtóértesülések szerint hétfőn a parlament elé kerülő kormányprogram tartalmazza – Kuncze és Molnár értelmezése szerint arról szól: a következő másfél évben megteremtik a több-biztosítós modellre való áttérés törvényi és intézményi feltételeit. Az ehhez vezető lépések igencsak közel állnak azokhoz, amelyeket az MSZP javasolt a koalíciós tárgyalásokon is: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár részvénytársasággá alakítását, az egyéni járulékszámlák rendszerének megteremtését és a háromfokozatú (alanyi jogú, biztosítotti és emeltdíjas) ellátási rendszer beindítását.
A több-biztosítós modell lényege, hogy – miközben fenntartja a kockázatközösséget és a rászorultsági, szolidaritási elvet is érvényesíti – az egyetlen, központi egészségbiztosító helyett több, elsősorban magántulajdonú biztosítótársaság közül választhat az ország minden polgára (a biztosítás igénybevétele ebben a rendszerben is kötelező lenne).
Az SZDSZ 2005-ben elkészült törvényjavaslata szerint a kötelező biztosítás körében a biztosítónak egyénenként fizetendő díjakat a maihoz hasonlóan központilag állapítanák meg, s az elitbiztosítók létrejöttét megelőzendő a biztosítók nem utasíthatnák vissza a jelentkező ügyfeleket. Az egyes beavatkozások, szolgáltatások egységes árlistáját ugyancsak jogszabály rögzítené, ettől az egyes egészségügyi intézmények és a biztosítók szerződéseiben legfeljebb 5 százalékkal lehetne eltérni felfelé vagy lefelé. A javaslat a biztosítók és az ellátó intézmények közötti szerződések révén az intézményfinanszírozásban is számol a biztosítók szerepvállalásával, ugyanakkor fenntartja a szabad orvosválasztás jogát és garantálná azt is, hogy a területileg illetékes intézményekben minden beteget ellássanak.
Torz lenne a piac?
A témával foglalkozó egyes szakértők szerint az SZDSZ elképzelése hibás: mivel a tervek szerint az egészségbiztosítók csak korlátozott, szoros állami felügyelet alatt álló piacon tevékenykedhetnének, így valójában teljesen mindegy lenne, hogy egy vagy több, állami vagy magántulajdonú biztosító működteti-e a rendszert.
Az SZDSZ-hez közel álló Magyar Narancs című hetilapban Berlinger Edina közgazdász publicisztikájában részletesen ír a tervezet veszélyeiről. Az egészségbiztosítási rendszer továbbra is a szociális háló része maradna, ezért véleménye szerint a társaságok nem szelektálhatnának a biztosítottak között. A befizetések mértékét és az orvosoktól, kórházaktól igénybe vehető szolgáltatások árlistáját pedig egyaránt központilag határoznák meg. Torz, a versenytől elvárt előnyöket nem biztosító piac lenne az egészségügyi alapellátást biztosító cégeké – így az elemző, aki arra is felhívja a figyelmet: egy nagy biztosító elvben költséghatékonyabban működhet, mint több kisebb.
Kétes külföldi tapasztalatok
A nemzetközi tapasztalatok igencsak vegyesek, akár a különböző országok biztosítási modelljei. Az SZDSZ hétfői egészségügyi rendezvényén felvonultatta Peter Pazitny volt szlovák egészségügyi miniszteri tanácsost, aki az ott bevezetett több-biztosítós modell pozitív tapasztalatairól beszélt. Északi szomszédunknál az 1994-es reformot követően 2004-ben indult el a valódi versengés a biztosítók között; az indulást orvos-tiltakozások kísérték, de a politikus szerint ezek nem a modellel voltak összefüggésben.
Az egészségügyi ellátás és biztosítás rendszere földrésztől, országtól függetlenül folyamatos kritikák össztüzében áll szinte mindenhol, legyen szó a nagyon piaci megközelítésű Egyesült Államokról (ahol nem kötelező a betegbiztosítás és csak rendkívül korlátozottan érvényesül a szolidaritási elv), a magáncégek rendszerét az állammal összefonódott szociális intézményként működtető Németországról (ahol a rendszer működőképességét fenntartani hivatott átalakítások sokak szerint végképp átláthatatlanná tették a rendszert), vagy a központi modellt alkalmazó Nagy-Britanniáról (ahol szinte mindent finanszíroz a központi NHS, de hosszú várólistákon vesztegelnek a fontos beavatkozásokra váró betegek). A piacpárti reformerek ez utóbbi országban is a több-biztosítós modellt javasolják, a hivatkozási alap náluk azonban nem Szlovákia, hanem Svájc, ahol a társadalom struktúrája, a rászorultak aránya igencsak különbözik Magyarországétól.
