Nem mintha az évi 4 százalékos növekedésünk kiugró lenne, sőt, Lengyelországot kivéve alacsonyabb, mint a velünk együtt csatlakozott többieké. De azért nagyon szégyenkeznünk sem kell, állítják az ÉS-ben a szerzők: „Ugyanakkor az igen lassan növekedő Európai Unióhoz, különösen pedig az euróövezet merev és szinte stagnáló magországaihoz (Olaszország, Franciaország és Németország) viszonyítva nálunk sokkal gyorsabb a növekedés, érdemi a felzárkózás, semmiképpen nincs szó tehát csődről, ami feltétlenül hanyatlással, a hazai gazdasági teljesítmény visszaesésével járna együtt”.
Nem vagyunk hát a pannon puma, csak a pannon kiscica, mondják a szerzők, amely messze a lehetőségei alatt teljesít, szétszakadó szerkezetű, pazarló, „zömmel jövőfelélő szemléletű politikai osztállyal terhelt közösség”.
Gyengeségeinket 7 pontban sorolják fel, íme egynéhány közülük:
1. A multik által generált exportszektor egyre jobban elszakad a magyar gazdaság többi részétől. 2. Az alacsony hozzáadott értéket nyújtó ágazatok lassan nőnek, az élelmiszer- és könnyűipar tönkremegy, az építőipar stagnál, mert „az alacsony szakképzettségű és termelékenységű hazai munkaerő túl drága, részben a minimálbérek felelőtlen növelése, részben az öncélú oktatási és szakképzési rendszer miatt”. 3. „A túlsúlyos, paternalista állam elnyomja és torzítja a magyar gazdaságot”. 4. És az így elvont jövedelemből silány produktumokat állít elő az állam. 5. A mai viszonylagos jólét a jövö nemzedékeinek terheit növeli! És így tovább… a lényeg, hogy szerintük immár fordulatra van szükség.
„Magyarország az ezredforduló tájékán letért az egyensúlyőrző, ezért fenntartható, exportvezérelt, beruházások által fűtött, magas színvonalú gazdasági növekedés útjáról. Ez történelmi hiba volt. Az 1996 és 2000 közötti időszakot jellemző gyors növekedés fényes bizonyítéka annak, hogy az 1995-ös stabilizáció nem volt hiábavaló: a magyar gazdaság igen rövid idő alatt visszanyerte nemzetközi versenyképességét, ami hazánk XX. századi történetében páratlan exportbővülést eredményezett. Tartós jólétet pedig nyilvánvalóan nem hitelekre, hanem csakis tartós hazai teljesítménynövekedésre lehet alapozni. Az újabb stabilizáció tehát azért szükséges, hogy a magyar gazdaság és társadalom kiszabaduljon az állam fogságából, növekedési energiáit ne kösse le az állam, a belföldi és külföldi erőforrásokat saját építésére legyen képes felhasználni.
Az újabb stabilizációt addig kell végrehajtani, amíg a belföldi és a külföldi hitelezők még hajlandók finanszírozni a magyar gazdaságot és az államháztartást” – írja a Bokros, Bauer, Csillag, Mihályi négyes.
Ne feledjük, hogy kiáltvánnyal mások is előálltak a közelmúltban, de az ÉS-ben megfogalmazottakat a „személyes élmény” kellően felerősíti. Azon túl, hogy az államháztartási reformot hangsúlyozzák, nyolc pontban foglalják össze a teendőinket (megint csak példaszerűen idézve): 1. Az áfakulcs 2006. július 1-jétől egységesen 20 százalék legyen. 2. Szűnjön meg minden fogyasztói ártámogatás, legelébb is a gázáré. 3. A lakáshitelek kamattámogatásának megszüntetése, mert az főleg a bankokat hízlalja. 4. A munkavállalók a mai 4 helyett fizessenek 8 százalékot egészségbiztosítási járulékra. Ez a minimálbérnél, állítják, kevesebb, mint egy buszbérlet ára. 5. Ennyit minden magyar állampolgár fizessen alapdíjként. (…) 7. Az új tanévtől legyen felsőoktatási tandíj…
„A 2006-os esztendő második harmadában (májustól augusztus végéig) ki kell dolgozni az államháztartás reformjával kapcsolatos összes fontos törvényt. Az év harmadik harmadában (szeptembertől szilveszterig) pedig az Országgyűlésnek meg kell tárgyalnia és el kell fogadnia ezeket. Így biztosítható, hogy a 2007-es költségvetés már tükrözze mindazokat az alapvető szerkezeti változásokat, amelyek az elkövetkező négy évben eredményesen lezárhatóvá teszik az államháztartás valódi reformját. Ha ez sikerül, akkor hazánk gazdasága visszakerülhet a tartósan gyors, egyensúlyőrző, a történelmileg belátható időn belüli felzárkózást lehetővé tevő növekedési pályára.
Hat területen van szükség a változások kritikus tömegére: a gyógyítás, az oktatás, a közigazgatás, mindezt keresztbemetszve az önkormányzati rendszer és mindezt alátámasztandó a közteherviselés (adórendszer) és a szociális támogatások reformjára”.
A részletes elemzés végigveszi ezt a hat területet, bemutatva a teendőket.
(A cikk teljes részletességgel az ÉS heti számában olvasható.)
