1855 májusának egyik szép, tavaszi reggelén gyorsjáratú brigg futott ki San Francisco kikötőjéből és kifeszített vitorláival hamar eltűnt déli irányban a szemhatáron. A kikötői őrség nem tudta, hogy William Walker, volt tennessei földbirtokos – aki a hajó kapitányaként szerepelt – a hajófenékben levő ládákban és hordókban nem mezőgazdasági szerszámot és bort szállít – amint a hajóskönyv jelezte – hanem lőport és fegyvereket.
A volt rabszolgatartó – miután elkártyázta vagyonát – újabb földszerzési akcióba kezdett, ezúttal Közép-Amerikát tűzte ki vadászterületéül. Összeszedett vagy harminc mindenre elszánt kalandort, puskaport és fegyvereket vásárolt és elindult hódító útjára. A pénzt a vállalkozáshoz John Pierpont Morgan, a John Spencer Morgan bankház ifjú – 18 éves – örököse adta, aki megunva atyja „szolid” uzsoraüzleteit, újfajta üzleti tranzakcióba bocsátkozott: meg akarta szerezni a Nicaraguát keresztül szelő potenciális csatorna útvonal ellenőrzését és pénzét egyben a rabszolgamunkánál is kifizetődőbb peon rendszerű ültetvénybe akarta fektetni. Walker kalandortársaival partra szállt Nicaraguában és egy év múlva az ország elnökévé kiáltatta ki magát. Igaz, hogy egy évvel később elkergették, de Morgan így megtalálta számítását, a bankház alaptőkéjét a nicaraguai üzletből, mire a polgárháború kitört, 10 millióra sikerült növelnie.
J. P. Morgan bemutatkozik a Wall Streeten
John Pierpont szakított a déliekkel – Walkerrel és társaival – több üzleti lehetőséget látott az Észak oldalán. Amikor Lincolnnak sereget kellett felállítania, kiderült hogy szinte minden felszerelés a déli államok kezén van. J. P. tudta, hogy a New York-i arzenálban négy éve porosodik 5000 kiselejtezett Hall karabély. Darabonként 3 és fél dollárt kínált értük és ugyanakkor 22 dollárjával eladta Fremont tábornok seregének. Így néhány sor írással egy hét alatt százezer dollár nyereséget vágott zsebre.
Ez több volt, mint jólsikerült üzleti csíny, ez már kimerítettje hazaárulás tényét. A közvélemény megvetéssel sújtotta ugyan, de a Wall Street felfigyelt a 24 éves “tehetségre”. Beléphetett a patinás Drexel Co. bankházba, amelynek fél évtized múlva Drexel—Morgan Co. lett a neve és újabb félévtized múlva már csak Morgan Co. Morgan megalapozta hírnevét a Wall Streeten.
Gengszterekkel a „szolid polgári haszonért”
J. P., aki a polgárháború alatt mint hadseregszállító növelte tőkéjét, a béke beköszöntésével a közlekedési üzletre vetette magát. Ő vitte be a gengszter-stílust a gazdasági életbe. Megszerezte az egyik Pacific vasút részvénytöbbségét, de úgy, hogy az ugyancsak a részvénytöbbség megkaparintására törő fő részvényes csoport ellen a közgyűlésen száz állig felfegyverzett gengszter élén jelent meg. A másik csoport is bérgyilkosokat mozgósított, megkezdődött a tűzharc a terem előtt, de győzelmet Pierpont gengszterei szerezték meg és így ő lett a vállalat ura.
Ezután Vanderbilttel szövetségben az építési panamáiról hírhedt Albany-Sousquehanna vasút megkaparintását határozta el. A pennsylvaniai szénmedencéhez vezető fontos vonalra azonban Gould, a vasútkirály is szemet vetett. Kíméletlen tőzsdeharc, amelyben a Vanderbilttől támogatott Morgan kerekedett felül. Gould azonban nem adta meg magát. Tönkre akarta tenni a vasutat. A két csoport gengszterei síneket robbantottak, alagutakat döntöttek be és hidakat aknáztak alá egymás vasútvonalain. Munkanélküli cowboyokból bérelt álarcos bandák előre szegett pisztollyal állították meg a robogó szerelvényeket, hogy az utasok kirablásával és a személyzet legyilkolásával ijesszenek el mindenkit a vasút igénybe vételétől.
Végül is rengeteg ártatlan vér árán, számos holttesten át Pierponté lett a győzelem és ezzel megnyílt útja további vasúttársaságok, majd a főbb hajózási vállalatok megszerzése felé. A Gouldék ellen végrehajtott tőzsdemanővereket J. P. most már gyengébb “kezek” ellen akarta megismételni. Titkos ügynőkével felvásároltatta egyes vállalatok részvényeit, amelyeknek árfolyamát közben a maga eladásaival napról napra rontotta, ugyanakkor a vállalatok mérlegét megvesztegetett emberei veszteségesnek tüntették fel. A tőzsdések mind “adták” ezeket a részvényeket. Amikor Morgan látta, hogy ügynöke kétszer annyi részvényt kötött le, mint amennyi egyáltalán létezik, követelte a “természetbeni” leszállítást. A fedezet nélküli eladók persze nem tudtak szállítani, hiszen a részvények már mind Morgan birtokában voltak. Ez pedig a fizetésképtelenség nyilvánításával fenyegette meg őket, a rémülten egyezkedőket azután óriást összegekkel megzsarolta. Egyetlen ilyen manővernél – a New York Central vasút részvényei körüli üzletben – 16 tőzsdést tett tönkre és hármat kergetett az öngyilkosságba, 105 millió dollárt keresve két hét alatt.
Pierpont kölcsönt szerez az USA-nak
Morgan most már az eladósodott államnak is folyósított kölcsönt. Így jutott arra a gondolatra, hogy megzsarolja magát az államot is. 1893-ban gazdasági válság rázta meg az egész világot és a kővetkező két év alatt az USA aranykészlete 100 millió dollárról 40 millió dollárra apadt le. J. P. megjelent Grover Cleveland elnöknél és felajánlotta, hogy külföldi kölcsönt szerez – persze a saját busás hasznával. Az elnök barátságtalanul tessékelte ki a hírhedt cápát.
Tizennégy nap múlva Morgan és a trösztök manőverezései folytán – az államkincstár aranykészlete már alig haladta meg a 9 millió dollárt. Viszont Morgan annyi kincstári tartozást vásárolt fel, ami duplája volt az állami aranykészletnek. Újra Washingtonba utazott. “Elnök Úr – mondotta – ennyi kincstári váltó van birtokomban. Vagy kifizeti, vagy közhírré teszem a Wall Streeten, hogy az állam fizetésképtelen”. “Nem tudjuk önt kifizetni – mit tanácsol Mr. Morgan?” – volt Cleveland válasza.
Most már J. P. diktálta a feltételeit. 65 millió dollár kölcsönt ad – nem kis kamatra. Ráadásul a kormány vonja vissza trösztellenes törvényjavaslatát. Az elnök a kényszerhelyzetben igent mondott. A korrupció híres üldözője meghajolt a monopoltőke hatalma előtt.
A sztrájkolók haszonélvezője
A trösztellenes törvény elbukásával Morgan a nagy acéltröszt ellenőrzésének megszerzését állította következő üzleti feladatként maga elé. Vanderbilt és még tíz másik bankár, akik már évek óta benne voltak Morgan üzleteiben, ezt a “coup”-ot is támogatták. A szokásos tőzsdemanővereken kívül most új fegyverként sztrájkok szításával is nyomást akart gyakorolni Carnegie-re, az acélkirályra. Provokátorok és a sárga .szakszervezetekbe beépült gengszterek segítségével Morgan ügynökei sztrájkokat és szabotázsokat robbantottak ki az acéltelepeken. Működésbe lépett az állami karhatalom és a telepek “pisztolygárdája” szerencsétlen munkások ezreinek, százainak vérével festette vörösre a salakot, – de mit bánta ezt Morgan, Carnegie kapitulált, ismét ő győzött.
J. P. Morgan ekkor már évtizedek óta az európai uralkodói udvarok megbecsült vendége volt. A junkerek császárja II. Vilmos éppen úgy barátjának nevezte, mint a magát demokratának feltüntető VII. Edward király. Az év egy részét London melletti kastélyában töltötte, majd nagy utazásokat tett “Kalóz”-nak nevezett jachtján. Összevásárolta Európa műkincseit, nagyértékű kéziratokat szedett össze, de olvasni csak gazdasági. kémjelentéseket olvasott. Kirajzolódtak már á világháború körvonalai – és J. P. acéltrösztjét igyekezett felkészíteni a Krupp-pal való konkurenciára. A szokásos pápai vizit alkalmával 1913-ban szívszélhűdés ölte meg Rómában. Fia lépett örökébe, aki ezután mindenben méltán követte atyja “tisztes” hagyományait.
