Gazdaság

Gőzerővel folynak az Orbán-kormány megalakítását célzó koalíciós tárgyalások. Lapzártánkkor még nem körvonalazódott, hogy megvalósul-e a kisgazdák elképzelése a vidékfejlesztési csúcsminisztériumról - amely valójában kormány lenne a kormányban.
1998. 06. 10. 00:00
FELTÖREKVŐ PIACOK Ország, térség P/E Forrás Egyesült Államok 23,0 – Németország 24,5 – Franciaország 30,0 – Oroszország 4,5 Salomon Lengyelország 9,4 Salomon Törökország 10,4 Salomon Magyarország 12,7 Wintrust Latin-Amerika (átlag) 11,2 ING Ázsia (átlag) 22,0 ING Feltörekvő piacok átlaga 17,6 Salomon
1998. 06. 10. 00:00
Az egészségügyi magánszféra talán legfeltűnőbb jellemzője, hogy alig tudunk róla valamit. Márpedig némi utánjárás nyomán azonnal kitűnik, hogy a látszat ellenére egyre szaporodnak a vállalkozások ezen a területen. Más kérdés, hogy a fejlődés még csak most indult el, s a privát egészségügyi szolgáltatók még korántsem borítják be sűrű hálóként az országot. Sőt, rögtön szembetűnik területi elhelyezkedésük egyoldalúsága: az intézmények többségének -
1998. 06. 10. 00:00
Medgyessy Péter távozóban lévő pénzügyminiszter egyik utolsó intézkedéseként még felkérte Huszty Andrást, a Postabankban május közepén fő tulajdonossá vált Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgatóját, hogy kezdeményezze a hitelintézet rendkívüli közgyűlésének mihamarabbi összehívását. E lépés mögött az a szándék húzódhat meg, hogy a Postabank jelenlegi vezetése már ne köthessen újabb, esetleg további károkat okozó ügyleteket. Annak [...]
1998. 06. 10. 00:00
* A feldolgozóiparban, építőiparban és kereskedelemben működő, 50 főnél többet foglalkoztató cégek 291 darabos mintája; ** A legnagyobb exportáló feldolgozóipari cégek 289 darabos mintája Forrás: Kérdőíves felmérések Más magyar vállalkozás(ok) többségi tulajdonában van-e a cég? Cégek* Nagy exportálók** Nem Igen Összesen Nem Igen Összesen A cég többségi tulajdonosa-e más magyar vállalkozásnak? Nem 63,6 16,8 80,4 [...]
1998. 06. 10. 00:00
Az Ars Medica Lézerklinika Kft.-t a körülmények kedvező alakulása nyomán, szinte véletlenségből alapította meg Dömötör Gábor. Amerikai látogatásán megtapasztalta, miként történik arrafelé az egészségügyi ellátás, itthon pedig lett egy üres lakása, amelyben berendezhette a rendelőt. Később azonban elhagyta a szerencse, ugyanis - sokakhoz hasonlóan - neki sem sikerült az Országos Egészségbiztosító Pénztárral (OEP) szerződést kötnie.
1998. 06. 10. 00:00
Pesten a felszín lassú emelkedése az egykor erre vándorló Duna lerakta hordalékanyagnak köszönhető, amely kelet felé fokozatosan magasodó folyóterasz-szintekben őrződött meg. Így az Örs-vezér téren már majdnem a Gellért-hegy magasságában tartózkodunk, s lenézhetünk a Belváros templomtornyaira. Ez a talán sokakat meglepő körülmény a Budapest Tér-képekben című, magyar és angol nyelven is böngészhető CD-ROM kiadvány első [...]
1998. 06. 10. 00:00
Az adminisztratív terhek mérséklését, valamint a kisvállalkozói törvény megalkotását sürgetik Magyarország részéről az Európai Unió (EU) képviselői. Az új kormányzat ezekre az elvárásokra minden bizonnyal komoly figyelmet fordít majd, hiszen gazdaságpolitikai programjának tengelyében éppen a hazai kis- és középvállalkozások megerősítése áll. Az ezredfordulóra várható honi szabályozás minden lényeges elemében megfelel majd az uniós normáknak - kiv
1998. 06. 10. 00:00
Az ország számos pontján meglévő postahivatalokba beköltöző hitelintézetek eredetileg azzal indokolták "vendégszereplésüket", hogy elegendő fiók híján termékeikkel így közvetlenebbül és szerteágazóbban juthatnak el ügyfeleikhez. A szolgáltatások mögött álló - s ezen érvet hangoztató - bankokra azonban egyáltalán nem jellemző, hogy saját fiókrendszerük korlátozott lenne. Sőt, közülük az OTP Bank például köztudottan a legnagyobb országos hálózat ga
1998. 06. 03. 00:00
A Fővárosi Bíróság első fokon érvénytelennek minősítette a WVM Pénzügyi és Lízing Rt. 1994-95 folyamán megvalósított kötvénykibocsátásait, mivel úgy ítélte meg: a kötvények piacra dobását kísérő tájékoztatók nem adtak valós képet a társaság vagyoni helyzetéről. Így most a befektetők a WVM-mel egyetemlegesen felelő brókercégeket perelhetik, bár sok pénzt ettől sem remélhetnek.
1998. 06. 03. 00:00
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) május végén Genfben tartott második miniszteri értekezlete úgy döntött, hogy szeptemberben megkezdik egy új tárgyalási "forduló" előkészületeit. A WTO és elődszervezete fél évszázados fennállása alatt ez lesz a kilencedik világkereskedelmi forduló; végleges formájáról és tartalmi kérdéseiről a jövő év végén az Egyesült Államokban rendezendő miniszteri konferencia dönt. A WTO vezérigazgatója, Renato Ruggiero nem
1998. 06. 03. 00:00
Bár időről időre felmerül a családi jövedelemadózás lehetővé tétele, eddig az illetékesek rendre leszavazták a több mint tíz évvel ezelőtt meghonosított egyéni adózás ezen alternatíváját. Most azonban minden korábbinál nagyobb esélye van a változtatásnak, minekutána az effajta elképzelés ezúttal magának a formálódó új kormánykoalíciónak a sajátja. Az más kérdés, vajon sikerül-e - s ha igen mikorra - megnyugtatóan rendezni az új forma anyagi és te
1998. 06. 03. 00:00
Az Ikarus Rt. a tavaly eladott 1954 autóbusznál jó 10 százalékkal több, összesen 2200 busz értékesítésére készül az idén. Amint az a napokban megtartott közgyűlésen elhangzott, a társaságnak ebből már 1900 darabra szerződése van. A végső szám azonban jelentősen változhat attól függően, hogy miként végez majd a szárnyas márka a BKV Rt. akár 100 darabot [...]
1998. 06. 03. 00:00
EM1: jogász-, politikaelméleti és politológiai képzés; EM2: közgazdász-, bölcsész- és szociológusképzés; EM3: művészképzés, az építésztől a látványtervezőig, a színésztől a zeneszerzőig, összesen 40 szak; EM4: műszaki tudományok, a természettudományok, valamint a testnevelő tanári képzés; EM5: agrártudományok, összesen 7 szakterület; EM6: orvostudományok, beleértve az állatorvos-képzést is, mindössze 4 szak; TKK: tanárképzési kiegészítő normatíva; NK: nemzetiségi kiegészítő [...]
1998. 06. 03. 00:00
A vártnál jóval nagyobb, 799 millió forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet a Hungarocamion Rt. A deficit jelentősen meghaladja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. által az év eleji magánosítás előtt megadott mértéket. A nemzetközi szállítási társaságot megvásárló HC Invest Kft. vizsgálatot indított a tervezetten felüli veszteség okának megállapítására. A privatizáció előtt már 600-700 [...]
1998. 06. 03. 00:00
– A család tagjainak jövedelme külön-külön adózik, de a családfő adójánál figyelembe veszik az eltartottak számát. – A család jövedelmének felére számítják ki az adót és ennek az összegnek a duplája a befizetendő adó. Ez az úgynevezett splitting módszer, amelynek előnye, hogy nem hat ellenösztönzőként a nők munkába állására. – A család tagjainak jövedelme összeadódik, [...]
1998. 06. 03. 00:00
Egyre több bank fogad el hitele fedezeteként értékpapírokat. A honi lombardhitelezés általános feltételei alkalmasint mindennél jobban árulkodnak arról, hogy az egyes hitelintézetek mely magánügyfél-csoportokat kívánják elorozni a hagyományos lakossági bankoktól.
1998. 06. 03. 00:00
1Folyószámlahitel; 2Folyószámla Hiperhitel; 3A VISA kártyához kapcsolódóan; 4Nonstop Bázis Folyószámla-csomag nemzetközi Cirrus/Maestro kártyával; 5Nonstop Bónusz Folyószámla-csomag nemzetközi Eurocard/Mastercard-kártyával; 6A bank által magánszemélyek részére kibocsátott forintalapú kártyákhoz; 7Azonos feltételekkel szerepel a Duna-csomagban, a Visa-csomagban és az Euro-csomagban; 8A közeljövőben indul; 9A havi jóváírás minimum 20 ezer forint Forrás: bankok Bank neve Hitelkeret összege Futamidő Éves kamat [...]
1998. 06. 03. 00:00
Ukrajnában található a Föld becsült ásványkincstartalékának 5 százaléka. Szomszédunknál lelhető fel a világ legnagyobb titánkészlete, a harmadik legnagyobb vasérckészlet – több mint 200 milliárd tonna -, valamint a mangánérckincs 30 százaléka. Van még higany, urán, nikkel és kisebb mennyiségben arany is. Ma a fémipar az ország legnagyobb ágazata, amely 1997-ben a GDP csaknem ötödét, az [...]
1998. 06. 03. 00:00
Csak ámulhat-bámulhat a magyar fociban mozgó pénzekhez szokott szurkoló a június 10-én induló franciaországi világbajnokság (VB) költségeit és bevételeit szemlélve. A hazai labdarúgás színvonalát a világéval összemérve persze a különbség reálisnak látszik. Éppen ezért viszont merész vállalkozásnak tűnik az, hogy a magyar és az osztrák labdarúgó szövetségek pályáznak a 2004-es Európa Bajnokságra (EB). A rendezvényt biztosan nyereségesnek tartó sze
1998. 06. 03. 00:00
A lehetséges EB-helyszínek között a Népstadion helye a legbiztosabb. A létesítmény több milliárdos felújítása már jelenleg is folyik. A rekonstrukció 1993-ban kezdődött, s egy-két éve gyorsult fel, tekintettel az idén nyáron megrendezendő atlétikai EB-re. A munkálatok két fő célt szolgálnak: egy szerény igényű korszerűsítés mellett igen jelentős mértékű karbantartásra szorul a pálya. Ez utóbbira nem [...]
1998. 06. 03. 00:00
A Unisource N. V. páneurópai szolgáltató cég átruházta az első hazai alternatív távközlési cégben, a PanTel Rt.-ben lévő 49 százalékos részesedését; az e hét keddi bejelentés értelmében a magyar társaságban ezentúl a holland anyavállalat képviselteti magát. Ez – legalább is a kiadott közlemény szerint – megegyezik a külföldi tulajdonosok eredeti elképzelésével. E szerint az anyacég [...]
1998. 06. 03. 00:00
Tulajdonosi szerkezetet és vezérigazgatót váltott múlt heti közgyűlésén és az azt követő igazgatósági ülésen a Pannon GSM. Az Antenna Hungária (AH) és a Mol Rt. részvényei eladásának tudomásulvétele menetrendszerű volt, a vállalathoz alig több mint fél éve csatlakozott vezér távozása viszont mindenkit váratlanul ért.
1998. 06. 03. 00:00
FORMÁLÓDÓ KOALÍCIÓ. Megkezdődtek a koalíciós tárgyalások a választások győztese és reménybeli partnerei között. A Fidesz-MPP elsőként a Magyar Demokrata Fórummal kezdte meg az egyeztetést, ám ezen a héten vélhetően sor kerül a miniszterelnök-jelölt Orbán Viktor és Torgyán József kisgazda vezető közötti találkozóra, illetve a két párt koalíciós megbeszéléseinek startjára is. ZUHANÓ FORINT. Három éve nem [...]
1998. 06. 03. 00:00
Olvasói sztorik