Medgyessy Péter távozóban lévő pénzügyminiszter egyik utolsó intézkedéseként még felkérte Huszty Andrást, a Postabankban május közepén fő tulajdonossá vált Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgatóját, hogy kezdeményezze a hitelintézet rendkívüli közgyűlésének mihamarabbi összehívását. E lépés mögött az a szándék húzódhat meg, hogy a Postabank jelenlegi vezetése már ne köthessen újabb, esetleg további károkat okozó ügyleteket. Annak a tervnek a megvalósítása, mely szerint a hitelintézetet kettéosztják jó és rossz bankra, elképzelhető oly módon, hogy a Postabank egybeolvad az MFB-vel. (Felmerült az is, hogy az összevont bankot Járai Zsigmond vezesse.) Ez ügyben viszont már az új kormánynak kell állást foglalnia. Mindenesetre a Postabank augusztusra tervezett rendkívüli közgyűlésén személyi kérdések mindenképpen napirendre kerülnek. A május közepi, névértéken 20 milliárd forintos alaptőke-emelés érdekében kibocsátott részvények lejegyzésével tulajdonossá vált intézmények képviselőinek ugyanis helyet kell kapniuk a bank legfőbb irányító és ellenőrző testületeiben. Még mindig nem lehet azonban tudni, hogy szóba kerül-e Princz Gábor elnök-vezérigazgató elmozdítása. További kérdés, hogy ha az erre szóló javaslatot az új kormány ösztönzésére az MFB képviselője be is terjeszti, az megkapja-e az elfogadáshoz szükséges 75 százalékos támogatottságot. Ehhez ugyanis elengedhetetlen, hogy a közvetetten összességében alig valamivel több mint 73 százalékos részesedést birtokló államon kívül mások is igennel szavazzanak. Annyi biztos, hogy utóbbiak között már nem lesz az állítólagos brit befektető, a Singer&Friedlander. Amint azt a Pénzügyminisztériumban lapunknak megerősítették, a kormány még a válaszadási határidő lejárta előtt hatályon kívül helyezte azt a titkos határozatot, mely szerint a cég – illetve az információink szerint mögötte álló magyar magánszemélyek – megvehették volna az orosz adósság 300 milliós dolláros részét, hogy ezáltal előteremtsék a részvények ellenértékét.
- 15:24 Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára
- 15:09 Michael Mann véletlenül lábon lőtte magát, kórházba szállították a rendezőt
- 14:57 Az oroszok felbukkanása után a németek kifarolhatnak a hokivébé rendezéséből
- 14:45 Lisszabonban is összefeszültek a lakhatási válság miatt tüntetők a rendőrökkel
- 14:43 Megmentenék a Palatinus-tavat, munkacsoportot alakítanak Radnai Márkék
- 14:35 Saly Noémi: ’56-ban kiderült, hogy a magyar ember mégiscsak tisztességes
- 14:09 Gyűlnek a gondok a Bayernnél: három müncheni játékos is megsérült a rangadón, egyiküket már meg is műtötték
- 14:02 Meghalt Sárközi Lajos, a Kalapács zenekar gitárosa
- 13:34 Kreml: Európa jelenlegi hozzáállása mellett haszontalan lenne részt vennie a tárgyalásokon
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 13:19 Trump, Lula és az Aranylabda
- 12:39 Rendszeres humanitárius együttműködésről állapodtak meg az ukránok és az oroszok
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 12:08 Aranylabda: így szavazott Szöllősi György
- 12:03 Vinícius lett az arca a Real Madrid problémáinak, pedig nem ő okozta azokat
- 07:37 Romjaiban is odavonzaná a neonácikat Hitler porig égett Sasfészke
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 11:04 Meghalt, mielőtt bocsánatot kért volna – hogyan gyászoljuk a szülőt, aki bántott minket?
- 11:03 Mit kezdjünk a gyásszal, ha a halálról beszélni sem szabad?
- 12:08 Aranylabda: így szavazott Szöllősi György
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 10:11 Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Aleksandar Vucic bizalmasát
- 07:05 Ma még lesz pár óra napsütés, aztán fordulat jön az időjárásban
- 04:44 Teniszeredménnyel lett meg Flick századik győzelme a Barcával
- 09:36 Tíz balatoni vasútállomás felújítását indítják el Vitézyék
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
