A vártnál jóval nagyobb, 799 millió forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet a Hungarocamion Rt. A deficit jelentősen meghaladja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. által az év eleji magánosítás előtt megadott mértéket. A nemzetközi szállítási társaságot megvásárló HC Invest Kft. vizsgálatot indított a tervezetten felüli veszteség okának megállapítására. A privatizáció előtt már 600-700 millió forintos hitelállományt gyűjtött össze a társaság, ami eleve megnehezítette a nyereséges gazdálkodást, ám a veszteség az elmúlt években fokozatosan csökkent. Az új, többségi tulajdonos HC Investnek a versenyhivatali jóváhagyást követő 45 napon belül 2,6 milliárd forint tőkeemelést kell végrehajtani; erről a június 24-re összehívott közgyűlés dönt majd. A cég részletes átvilágítása alapján készülő megvalósítási tervben a legfontosabb feladatként a likviditás javítását és a hitelállomány csökkentését jelölték meg. A következő három-négy évben a Hungarocamion 1046 járművének több mint 70 százalékát le kellene cserélni.
- 16:16 Ámokfutásnak minősítette a svájci rendőrség a vasárnapi lövöldözést
- 15:58 Nyolc év után véget ér Borbás Marcsi köztévés műsora
- 15:57 A Premier League csapatai többet költöttek átigazolásokra, mint a többi topliga együttvéve
- 15:23 Kiss Ambrus a MOHU javaslatáról: Az utalványok eladásával egy másodlagos piac jönne létre
- 15:21 Évekig tarthat a helyreállítás, több mint 1000 halottja van a nepáli katasztrófának
- 15:19 Réz Anna: Szükségünk van egyáltalán az elnöki kegyelemre?
- 15:14 Grandevú Családi Nap 2026 – Egy nap, ahol az autók, a zene és a családi élmények találkoznak
- 15:09 Októberben jelenik meg Nádas Péter új kötete
- 14:59 Azbesztszennyezés: Nagykanizsán összekeverték a mintákat a laborban
- 14:47 Hátba rúgtak és vízelvezető csatornába löktek egy 14 éves fiút, mert tolvajnak hitték
- 14:39 Von der Leyen: A lipcsei orosz drón újabb eszkaláció
- 14:31 Gyanús autó keltett riadalmat Balatonfűzfőn, aztán kiderült, hogy csak egy házaspár nosztalgiázott a városban
- 14:27 Tündérmese Angliában: pár éve a hetedosztályban játszott, most 65 millió fontért vitte a City
- 13:59 Radnai Márk: az ellenzék által jelölt tagok nélkül is megalakulhat a Független Közmédia Testület
- 13:57 Majka a Szijjártó-fotóról: Ő osztotta meg, én sosem tettem ki sehova
- 07:29 Ruff Bálint: Az ügynökaktákon túl milliárdos kutatások és Lázár János utazásai is nyilvánosságra kerülnek
- 11:03 Tarjányi Péter: Ennyi pénzből nem lesz vagyonvisszaszerzés
- 10:13 Kivontak a forgalomból egy vényköteles gyógyszert
- 09:23 Hatósági bejelentést tesz a kormány a Gondosóra-ügyben
- 11:06 HVG: Elhagyhatja az országot Guller Zoltán, a NER „jolly joker menedzsere”
- 07:57 Ma éjszaka szabad szemmel is látható lesz ez a különleges égi jelenség
- 07:30 Az Almássy tértől a Golgota utcáig: felismered a hazai underground legendás helyeit?
- 08:56 Robbanás történt Augsburg főpályaudvaránál
- 13:11 Pályázott, de nem került be a Corvinusról kirúgott Ádám Zoltán az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumába
- 09:14 Keményen elkezdték büntetni a megállókban dohányzókat Budapesten
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
