Gazdaság

Az Európai Unió (EU) néhány tagállamában jelentkező túlfűtöttség következtében forrnak a piacok és erősödnek a bérkövetelések. Kísérőjelenségként szárnyalnak a spanyol részvények, ömlik a pénz az olasz befektetési alapokba, az egekbe szöktek az ingatlanárak Dublinban és Helsinkiben, és a holland cégeknél hiány van szakképzett munkaerőből.
1998. 06. 24. 00:00
A 3 hónapos hozameredményeket már a szakemberek is mértéktartónak fogadják el, bármilyen időtávra vonatkozó hozamszámítás esetén fontosnak tartják azonban hangsúlyozni, hogy a múltban elért eredmények nem jelentenek semmiféle garanciát a jövőre nézve. Az állampapíralapok esetében általában igen stabilak az eredmények, ezért e forma még a látra szóló bankbetétekkel is felveheti a versenyt. A befektetési jegyeket [...]
1998. 06. 24. 00:00
Az eddiginél rövidebb idő alatt kell elkölteni a Phare-segélyeket – ezt is megszabja az Új Orientáció című dokumentum. A korábban sokszor négy-öt esztendős átfutási idő helyett az 1998-as keretösszegeket a brüsszeli verdikt szerint már két év alatt ki kell utalni. Ez a változtatás konszenzust élvez a Phare-programot irányítók körében, hiszen a hosszú átfutás lényegesen ronthatja [...]
1998. 06. 24. 00:00
Meglehetősen alacsony, 65 százalékos árfolyamon adta el a miskolci Drótáru és Drótkötél Ipari és Kereskedelmi (D&D) Kft. 49 százalékos tulajdonrészét a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. a másik főtulajdonosnak, a magyar-szlovák Metaltrade Hungaria Kft.-nek. A vegyes vállalat korábban, 1995 elején a kisebbségi tulajdonostárs magyar államtól kapott 200 millió forintot a környezetvédelmi problémák rendezésére. Erre nem [...]
1998. 06. 24. 00:00
Új húsfeldolgozó-üzemet adott át Perbálon a Zimbo Hungaria Kft. A fővárostól észak-nyugatra fekvő községben 1,5 milliárd forintos beruházással épített, 4100 négyzetméteres feldolgozó 95 húsipari termékből évente összesen 10 ezer tonnát állít elő. A társaság nem csupán Budapestre, hanem az ország többi részeire is szállít majd. A Zimbo a céghez tartozó 585 millió forintos invesztícióval hat [...]
1998. 06. 24. 00:00
Lapzártánk után szentesítették kézjegyükkel Orbán Viktor és Torgyán József pártelnökök a Fidesz-MPP és a Független Kisgazdapárt (FKgP) közötti koalíciós megállapodást. A fiatal demokraták hétfőn hasonló tartalmú szerződést írtak alá a Magyar Demokrata Fórummal is. Az új kormány megalakítása azonban nem éppen zökkenőmentes. Urbán László visszalépett a pénzügyminiszter-jelöltségtől; a tárca új várományosa Járai Zsigmond lett.
1998. 06. 24. 00:00
Ha a kormány nem talál gyors megoldást a gabonatöbblet okozta bajokra, a termelők - akárcsak néhány évvel ezelőtt - a ringó búzatáblák helyett ismét az utakra vonulhatnak kombájnjaikkal. Az ótermésű készlettel együtt 2 millió tonna külföldön eladhatatlanul drága búza sorsáról kell azonnal dönteni. A költségvetésben nem szereplő állami beavatkozás ára azonban 18-20 milliárd, egyesek szerint 38-40 milliárd forint is lehet, ami csak pótköltségvetés
1998. 06. 17. 00:00
A jen régen nem tapasztalt mélységbe zuhant a dollárhoz képest; a piac a japán kormány határozott fellépést ígérő nyilatkozatai ellenére sem számít közeli fordulatra. A Hetek nem adták jelét annak, hogy szándékukban állna a beavatkozás a japán valuta érdekében.
1998. 06. 17. 00:00
FORMÁLÓDÓ KOALÍCIÓ. A Fidesz-MPP és a Független Kisgazdapárt tárgyalóküldöttségei – a két párt elnökének múlt heti személyes találkozóját követően – megállapodásra jutottak a miniszteri tárcák elosztásáról. Ennek értelmében sem vidékfejlesztési csúcsminisztériumot, sem pedig koalíciós miniszterelnök-helyettesi posztot nem hoznak létre. A kisgazdák viszont a korábbi elképzelésekhez képest több, összesen négy helyhez jutnak a kormányban: övék lesz [...]
1998. 06. 17. 00:00
Világszerte virágzik a házi használatra szánt elektronikai eszközök és szolgáltatások piaca - a PC-k, az internetezés, az elektronikus banki műveletek vagy a játékszoftverek iránt egyaránt ugrásszerűen nő a kereslet. Az előrejelzések szerint 2000-re körülbelül 38 millió háztartás kapcsolódik majd az Internetre Európában, az Egyesült Államokban pedig már 50 millió. Ma már minden második PC-vel rendelkező háztartásban legalább naponta egyszer haszn
1998. 06. 17. 00:00
A névre szóló betétek jelenleg 1 millió forintos biztosítási összeghatárának megduplázását szorgalmazza az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). A 2 millió forintra emelt biztosítási összeg azonban még mindig csak a fele az uniós tagországokban szokásos mértéknek. A bankokban mindenesetre várhatóan már jövőre megjelenik a betétregiszter, amelyből az ügyfelek tájékozódhatnak, hogy mely hitelintézetekben, mely betéti formák állnak [...]
1998. 06. 17. 00:00
Tízszeresen túljegyezték a nemzetközi befektetők a Matáv részvényekre átváltható kötvényeit. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a múlt héten 100 millió dollár értékben piacra dobott, 1000 dolláros névértékű, 3 éves futamidejű értékpapír kibocsátási árfolyama 100 százalék volt. Az átváltási kurzust a New York-i árfolyam 130 százalékában, vagyis 7,41 dollárban határozták meg. Eszerint átváltáskor [...]
1998. 06. 17. 00:00
A hirdetési újságok kínálata alapján már a szokásos nyári pangás idejét éli a fővárosi lakáspiac. A panellakások keresletében azonban már nem is nevezhetjük időszakosnak a forgalomcsökkenést, mert az alacsonyabb ár ellenére is egyre kevesebben igyekeznek a lakótelepekre. Az 5 millió forint alatt otthont keresők sem kedvelik a távfűtést, s igen nehéz eladni a rosszabb hírű környéken lévő lakásokat is.
1998. 06. 17. 00:00
Minden eddiginél átfogóbb megállapodást írt alá a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITD Hungary) egy hasonló profilú brit technológiafejlesztési ügynökséggel. A 18 kis- és középméretű szigetországi cég képviseletében fellépő Nimtech elsősorban környezetgazdasági és vasúti beruházások után érdeklődik, amelyeket részben európai uniós (EU) forrásokból valósítana meg.
1998. 06. 17. 00:00
Az ipari miniszteren és tanácsadóin kívül egyelőre senki nem tudja: változnak-e az energiaárak júliustól. A Figyelő információi szerint az alapdokumentumokat kidolgozó Magyar Energia Hivatal (MEH) három változattal számolt a gázár módosításakor. A döntést hivatalosan pénteken jelentik be.
1998. 06. 17. 00:00
A közös európai valuta megjelenésének közeledtével egyre élénkebb a vita a dollár és az euró várható viszonyáról. A többség azonban - köztük például Washington és London - egy dologban egyetért: az új pénz nemzetközi befolyása végső soron az európai partnerek gazdasági erejének függvényeként alakul majd.
1998. 06. 17. 00:00
Akár 2 milliárd forintos tőkeemelésre is rákényszerülhetnek a Pénzintézeti Központ (PK) Bank névleges tulajdonosai. Ez lehet a következő lépése annak az intézkedéssorozatnak, amelynek keretében június 15-i határidővel mintegy 8 milliárd forint céltartalék megképzését írta elő az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) a hitelintézetnek. A beavatkozást az tette szükségessé, hogy a PK készfizető kezességet vállalt [...]
1998. 06. 17. 00:00
Keményítőre keményítő, kukoricára és sűrített paradicsomra viszont acél a magyar iparvédelem válasza. A lengyel vámkedvezmények megvonása után egy évvel a magyar oldal hasonló bejelentést tett a hét végén. Egyben kézbesítette a lengyel, cseh és szlovák félnek az acélimport szigorítására vonatkozó kérését is.
1998. 06. 17. 00:00
ELŐZŐ ÉV=100,0 * A 100-nál alacsonyabb indexérték az árversenyképesség romlását mutatja Forrás: MNB Év Noninál effektív árfolyamindex Feldolgozóipar Fogyasztói ár Külföldi árindex Belföldi árindex Reáleffektív árfolyamindex* Külföldi árindex Belföldi árindex Reáleffektív árfolyamindex* 1996. 116,4 100,6 122,8 95,8 102,6 123,5 96,8 1997. 111,0 101,0 117,8 95,2 102,1 118,3 95,8
1998. 06. 17. 00:00
Egy évtizedig bírta nagyobb változtatás nélkül az a gazdasági társaságokról szóló törvény (gt), amelynek alapján lényegében újjászületett közelmúltunkban a magyarországi cégvilág. A június 16-tól hatályossá vált új jogszabály drasztikus változásokat nem hozott: néhány régi gondot megoldott, másokat nyitva hagyott, és a kft.-k, rt.-k létrehozását nagyobb tőkéhez kötötte. A cégjog újrakodifikálásának leglátványosabb hatása talán az lesz, hogy a bír
1998. 06. 17. 00:00
A világ csaknem összes részvénypiacán az árak tartós esése szomoríthatta el a befektetőket; ez alól a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) sem volt kivétel. A magyar részvények az elmúlt néhány napon hozzávetőleg 10 százalékot veszítettek értékükből. Ennek ellenére az elemzők továbbra is bizakodóan tekintenek az elkövetkező időszak elé.
1998. 06. 17. 00:00
Az Egyesült Államokban – zömmel Floridában – lévő ingatlanok forgalmazásával foglakozó Mitropa U.S. Kft. határozottan érzékeli a tengerentúli ingatlaneladások idei felfutását. Czibere Ilona ügyvezető igazgató szerint az amerikai ingatlanok iránt érdeklődők köre más, mint a spanyolországi üdülőket vásárlóké. Az ő ügyfeleik – cégek és magánszemélyek egyaránt – általában befektetési szándékkal vásárolnak, s legkevesebb 20-30 millió [...]
1998. 06. 17. 00:00
Sokak várakozásával szemben az elektronikus levelezés rohamos térhódítása nem jelenti a faxolás végét. A faxüzenetek küldése és fogadása részévé válik egy globális integrált üzenetküldési rendszernek.
1998. 06. 17. 00:00
Csütörtökön megkezdi munkáját az új Országgyűlés. A kormányalakításra esélyes három párt még az utolsó percekben is egyeztetést folytatott a koalíciós megállapodás szövegéről, amelyet várhatóan pénteken hoznak nyilvánosságra. Lapzártánkkor a pártoknak még nem sikerült megállapodniuk a parlamenti bizottsági helyek és tisztségek elosztásáról sem.
1998. 06. 17. 00:00
Olvasói sztorik