A névre szóló betétek jelenleg 1 millió forintos biztosítási összeghatárának megduplázását szorgalmazza az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). A 2 millió forintra emelt biztosítási összeg azonban még mindig csak a fele az uniós tagországokban szokásos mértéknek. A bankokban mindenesetre várhatóan már jövőre megjelenik a betétregiszter, amelyből az ügyfelek tájékozódhatnak, hogy mely hitelintézetekben, mely betéti formák állnak rendelkezésükre, s azok közül melyikre vonatkozik az OBA garanciája. Az alap a múlt évet egyébként 14,5 milliárd forintos eszköz-forrás végösszeggel zárta, mérleg szerinti eredménye pedig 5,5 milliárd forint volt. Az alapnak 1997 végén 38 bank, 242 takarékszövetkezet és 3 takarékpénztár volt a tagja. Az OBA a tagintézeteknél elhelyezett betétek 71 százalékát biztosítja, ami az előző évihez képest némi növekedést jelent. Amennyiben 1998 végéig nem lesz szükség valamilyen nagyobb összegű kifizetésre, úgy az OBA eszközei december utolsó napjára elérik a 20 milliárd forintot.
- 22:54 Bombagólokkal verte riválisát a Juventus
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 20:34 Hátrányból fordítva, ollózós góllal nyert az Újpest
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 18:39 Mbappé gólja indította be a Realt, Mourinho csapata már az első félidőben lerendezte a bajnokiját
- 18:14 Öt tinédzsert késeltek meg egy Halloween-buliban Angliában
- 18:11 Mi köze egy rózsaszín rajzfilmkutyának Az ördögűzőhöz és miért van ennyi hegymászós film mostanában?
- 18:08 Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
- 18:06 A Fradi a Paksot verte, a hajrában bukott el otthon a Felcsút a Loki ellen
- 17:12 Donald Trump saját magának öltözött a Mar-a-Lago-i Halloween-partyn
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 14:57 Az oroszok felbukkanása után a németek kifarolhatnak a hokivébé rendezéséből
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 15:24 Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 11:04 Meghalt, mielőtt bocsánatot kért volna – hogyan gyászoljuk a szülőt, aki bántott minket?
- 08:09 Súlyosbodó helyzet Lengyelországban: Donald Tusk kizárta az alkotmánybírósági válság kompromisszumos rendezését
- 17:00 Papp László Tamás: Az ügynök nem kuriózum, nem rémisztő szörny, hanem nagyon is átlagember
- 11:03 Mit kezdjünk a gyásszal, ha a halálról beszélni sem szabad?
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
