Gazdaság
A kamattámogatás megadóztatása helyett helyesebb lett volna a kamattámogatás megszűntetése - nyilatkozta az MTI-nek Király Júlia, a Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatója.
Meghaladta a rendelkezésre álló, mintegy 670 milliárd forintos keretet a Nemzeti Fejlesztési Terv pályázatain megítélt támogatások összege – vagyis 2006 júniusának elejére gyakorlatilag gazdára találtak az I. NFT forrásai.
2006. 06. 13. 16:36
A pesti tőzsdeindex keddi mélyrepülése már nem magyarázható a piac Gyurcsány-csomaggal szembeni bizalmatlanságával; most a nemzetközi trendeket követi a tőzsdeindex. Tőzsdei elemzők szerint a szerdai amerikai inflációs adat mutathat majd új irányt a piacoknak.
Elkezdődött az Audi Hungária Motor Kft-nél a második generációs TT Coupé sportautók sorozatgyártása. Győr komoly versenyben nyerte el újra a sportautók összeszerelésének lehetőségét.
Minimálisan 17,5 százalékkal, de valószínűleg ennél nagyobb mértékben emelkedhetnek a távfűtés díjai az augusztusi gázáremelést követően. A drágulás vidéken 410 ezer, a fővárosban 240 ezer háztartást érint.
A korábban bejelentett 42 milliárd forintos költségvetési zárolás mellett a fel nem használt 70 milliárd forintos tétel 2006. évi zárolásáról döntött keddi ülésén a kormány – mondta a pénzügyminiszter.
Még bátrabb intézkedések szükségesek, a Fidesz jelenlegi állapotát tekintve a kormány akár a radikális fellépést is megengedhetné magának – írja a Financial Times, és hozzáteszi: a „pénzszórás" után most ki kell fizetni a számlát.
A Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) küldöttgyűlése eltörölte a pótbefizetés lehetőségét, miután az egyesület szavatoló tőkéje a kötelező 562 millió forint helyett 882 millió forintot tett ki a múlt év végén - jelentették be sajtótájékoztatón az egyesület vezetői.
Nyugdíjszámla, lakás-takarékpénztár, esetleg államkötvény és hosszú távú befektetési jegy az, amivel kikerülhető a kamatadó. Rövid távon nincs menekvés. Számításaink szerint évi 30-40 milliárd forinttal megrövidítik a háztartásokat.
Az új Renault LagunaA Renault 2005-ben dobta piacra modellválasztékának egyik legelegánsabb darabját, az új Renault Lagunát. Az autót teljesen új stílus jellemzi: a vadonatúj orr-rész, a kényelmi fejlesztések, az új motor és az alvázmódosítások mind erről tanúskodnak.Maximális teljesítmény, minimális fogyasztás: Renault Laguna 2.0 dCiAz új 2.0 dCi motor újradefiniálja a dízelmotorok fogalmát: erőteljes, rugalmas, csendes, [...]
A Magyar Közút Kht. 2005–2006-ban 7,1 milliárd forintot költött a téli útkezelésre, az árvíz pedig 6,7 milliárd forint többletköltséget jelentett – mondta László Sándor, a társaság vezérigazgatója kedden Budapesten.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2006. november 1-jéig ismét fogadja a magyar találmányok külföldi iparjogvédelmi oltalmának megszerzésére és fenntartására benyújtott pályázatokat.
2006. 06. 13. 11:37
Értetlenül áll a biztosítási szakma azon indoklás előtt, amelyet a kormányfő adott a banki különadónak a biztosítótársaságokra való kiterjesztése kapcsán - írja a Napi Gazdaság.
A fogyasztói árak az idén májusban 1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 2,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményéből.
A frankfurti értéktőzsdét üzemeltető Deutsche Börse részvénytársaság nem mondott le az európai Euronext piac megszerzéséről, rövidesen ráígér a New York-i értéktőzsde nem hivatalosan már elfogadott ajánlatára.
Az FHB-részvények hétfői közel tízszázalékos árfolyamesése és a bennfentes kereskedelem gyanúja miatt vizsgálódik a pénzügyi felügyelet. A kereskedést keddre felfüggesztették.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 775,74 pontos csökkenéssel, 18 697,51 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 3,98 százalékos visszaesés. Az Inter-Európa Bank elemzője szerint folytatódhat a csökkenés kedden.
A hétfői gyengülés után kedden is meredek lejtőre került a forint. Nyitás után nem sokkal már 270 forint fölé erősödött az euró jegyzése, a délelőtt folyamán tartósan ezen a szinten is maradt. A kamatemelési várakozások erősödnek.
A Carnex-csoporthoz tartozó Merian Rt. jutott a felszámolás sorsára. A felszámoló lát esélyt a baromfitermékeket előállító orosházi cég egyben tartására. Ha végleg bezárnak, az ezernél több dél-alföldi állattartót érint – írja a Népszabadság.
A szaktárca a lehető legalaposabb jogi átvilágítás alá helyezte a kiigazító csomagot, így alkotmányossági aggályoktól nem tartanak a József Nádor téren – értesült a Napi Gazdaság.
Várhatóan a korábban tervezett 2007 eleje helyett csak később vezethetik be a hazai autópályákon az elektronikus díjszedési rendszert (ED) a teherautók számára, mivel a pályázat kiírója, az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság a napokban visszavonta a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési pályázatot – írja a Napi Gazdaság.
A 20 százalékos betéti kamatadó bevezetése várhatóan nem csökkenti jelentősebb mértékben a háztartások megtakarításait – vélik a Bankszövetségben. A pénzintézetek extra megadóztatásáról viszont hallani sem akarnak a bankok, de a szolidaritási plusz 4 százalékot dalolva teljesítik.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 672,83 pontos csökkenéssel, 19 473,25 ponton zárt hétfőn, ami a pénteki záró értékhez képest 3,34 százalékos esés. Utoljára 2005. október 21-én zárt 20 ezer pont alatt az index.
- 06:11 Pár nap leforgása alatt egy ikerpár mindkét tagjával lefeküdt, máig nem tudja, melyikük a gyereke apja
- 06:05 Képes kvíz: felismered a magyar sztárok gyerekeit?
- 05:30 Kvíz: mennyire ismered a híres rockbandák zenészeit?
- 03:35 Nagyot csatázott, de végül elveszítette első WTA-döntőjét Udvardy Panna
- 21:56 Egy tizenegyesre volt hozzá szükség, de győzött az ETO
- 21:08 A nap legfontosabb hírei – 2026. 04. 05.
- 20:31 „Ma a legfontosabb döntést nem a játékosok hozták meg” – nehezen emésztette meg a vereséget a DVTK játékosa
- 20:27 Geszti Péter a szerb gázvezetéknél talált hátizsákkal viccelődött
- 19:55 „Az egy dolog, hogy felvisszük neki a tejet és kenyeret, de mi adjuk a biztonságot” – a házi idősgondozás szépségei és nehézségei
- 19:54 Ilyen lett az új Citadella
- 19:17 Földgömb alakú szószéket rejt egy cseh gótikus templom
- 19:12 „Ez csodálatos, így kellett lennie” – a Fradi téli szerzeményének duplája döntötte el a rangadót
- 19:02 Magyar Péter Orbánnak: Jó, ha tudja, hogy az április 12-ei választást semmilyen eszközzel nem fogja tudni megakadályozni
- 06:06 Luxusból enyészet: a Somssich kastély egykori pompája mára csak megfakult emlék
- 05:00 Egyre gyakoribbak a szomszédviták a kerítés miatt
- 19:54 Ilyen lett az új Citadella
- 18:15 Galéria: Ilyen lett az átépített, több ponton is átvágott falú Citadella
- 16:44 Galéria: újra a királyi családdal együtt ünnepelte a húsvétot Katalin hercegné
- 19:02 Magyar Péter Orbánnak: Jó, ha tudja, hogy az április 12-ei választást semmilyen eszközzel nem fogja tudni megakadályozni
- 15:33 Trump: Nyissátok meg azt a kibaszott szorost, ti őrültek, különben a pokolban fogtok égni!
- 20:27 Geszti Péter a szerb gázvezetéknél talált hátizsákkal viccelődött
- 17:02 Elege van a hitegetésből a SUP magyar világklasszisának, de nem adja fel álmát és olimpiai bajnok akar lenni
- 13:40 Orbán Viktor a Citadella átadásán: Amit látok, nem tesz boldoggá
- 17:19 Ez a négyperces videó megmutatja, milyen lett madártávlatból a most elkészült Citadella
- 13:19 Orbán Viktor: De hát én jobb szónok vagyok, mint Ceaușescu valaha volt