A Soros György 25,5 milliárd dollárt kezelő alapja, a Quantum vagyonának 75 százalékát váltotta készpénzre az elmúlt hónapokban jobb befektetés után kutatva, mivel teljesen kiszámíthatatlanok a piacok – tudta meg a Bloomberg belső informátoraitól.
Soros György a mostani pénzpiaci helyzetet még zavarba ejtőbbnek és még kiszámíthatatlanabbnak tartja, mint 2008-ban, a világgazdasági válság kirobbanásának idején. Ezt még áprilisban nyilatkozta egy Bretton Woods-i konferencián, hozzátéve, hogy egyelőre nem látja az azonnali összeomlást, sem az azonnali megoldást. A szavakat azonban mostanra követték tettek, a Quantum irányítója, Keith Anderson ugyanis arra utasította a hedge fund menedzsereit, hogy vegyenek vissza az eszközökből a készpénz javára, miután az alap eddig mintegy 6 százalékot olvadt idén.
Az a logika ugyanis, hogy egy alap a makroökonómiai trendeket követve vásároljon kötvényeket, részvényeket vagy devizát, mostanság igen rossz stratégiának számít. A megoldásra váró, de egyelőre rosszul kezelt európai adósságválság, ennek következtében a szétesés felé tartó eurózóna, Amerikában pedig a szavazás az adósságplafon megemeléséről, hogy legalább rövidtávon elkerüljék a nagyobb gondokat, teljesen kiszámíthatatlanná tették a piacokat. Soros alapkezelői ugyanakkor nincsenek egyedül azzal, hogy mindent teljesen esetlegesnek tartanak.
A Bloomberg több alapkezelőt is megkérdezett, van, aki 2011-et trendnélküli évnek tartja, de sokan úgy vélik, hogy most a vihar előtti csend időszakát éljük, nagy változások várhatók, amik aztán villámgyorsan alakíthatják majd a piacokat.
Robert Gibbins, az Autonomy Capital Research befektetési igazgatója szerint három fontos dolognak kell eldőlnie rövid időn belül. Az egyik, hogy Kína befektetés vezette növekedése át tud-e állni fogyasztás vezérelte növekedéssé. Ha ez nem történik meg, a kínai gazdaság lelassul, negatívan hatva az olyan országokra, mint Brazília és Oroszország, melyek élelemmel és olajjal látják el Kínát. A nyersolaj árának csökkenése pedig arra kényszerítheti az Európai Központi Bankot, hogy álljon le a kamatemeléssel, ez pedig erősítheti a dollárt az euróval szemben.
A második kérdés, hogy az Egyesült Államok kormánya vajon hajlandó lesz-e költeni a növekedés érdekében, annak ellenére, hogy az adósság kezd vészesen elszállni. Végül a harmadik kérdés, hogy Európa úrrá tud-e lenni adósságválságán egy közös kötvénykibocsátással. Ahogy Soros múlt héten a Financial Timesban írta, attól függetlenül, hogy a görög csőd elkerülhetetlen, nem feltétlenül kell mindennek rendezetlenül történnie. „Néhány fertőzés elkerülhetetlen lesz, bármi történjék Görögországban, valószínűleg átterjed Portugáliára és Írországra is, az eurózóna többi részét viszont meg kell védeni” – fejtette ki Soros, aki talán még ő maga sem tudja, mi a biztos befektetés. Lesz viszont irdatlan mennyiségű készpénze, amint világossá válik, hogy mibe is érdemes pénzt tenni.