Kockázatos a több-biztosítós rendszer

Molnár Lajos egészségügyi miniszter és az őt rendületlenül támogató SZDSZ továbbra is a több-biztosítós modell hazai bevezetését tekinti az egészségügyi reform legfontosabb lépésének. Bár a Magyar Szocialista Párt részéről többen, mind hangosabban bírálják a koncepciót, és vannak akik koalíciós szakítópróbának is látják a kérdést, az előkészítő munkák lázasan folynak – egy ideje már nemcsak a minisztériumban, hanem az üzleti biztosítók berkeiben is.

13 biztosítót érdekel

A hazai biztosítótársaságok közül a FigyelőNet legfrissebb értesülései szerint 13-an tartoznak abba a körbe, amely valóban komolyan érdeklődik a holland vagy német mintájú modell hazai megvalósítása iránt (a felsorolást lásd külön). A szakmai konzultációkat a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) koordinálja, és mint megtudtuk, az érintett szakértők (akik magukat a biztosítók egészségügyi reformbizottságaként aposztrofálják) szinte heti gyakorisággal egyeztetik az álláspontjukat. A némi téli szünet után újonnan éppen e hét szerdáján összeülő szakmai testület pillanatnyilag egy nemrégiben elkészült tanulmányt vitat meg, amelyet a Mabisz felkérésére az IFUA Horváth and Partners, illetve az Egészségügyi Finanszírozási Tanácsadók Szakmai Egyesülete (EFME) készített.

Mivel a tanulmány nem a nyilvánosság számára készült, annak részleteiről és fő megállapításairól az ismerők egyike sem nyilatkozott lapunknak. A nemzetközi példákat – azok közül is a német, a holland, a szlovák, illetve a francia és az osztrák több-biztosítós vagy kiegészítő biztosítós rendszereket – is értékelő tanulmány a hazai piacot elemzi, a nehézségeket, problémákat tárja fel, és azokat a kritériumokat fogalmazza meg, amelyek megléte esetén a biztosítók sikeresen bevállalhatják a több-biztosítós rendszerben való közreműködést – mondta el lapunk kérdésére Borókai Ferenc, a Mabisz egészségügyi tagozatának vezetője.

A korábban már néhány sajtóorgánumban megszellőztetett tanulmány ugyanis állítólag számos kockázati tényezőt – politikai és pénzügyi rizikófaktort – nevesít, amelyekkel mindazon biztosítóknak szembe kell nézniük, amelyek a piacra lépés mellett döntenek. Így például különösen nagy kockázatot jelenthet a jogszabályi háttér, és a törvények esetleges jövőbeli módosításai, de a kétszámjegyű profitnövekedéshez szokott üzleti biztosítóknak nyilván az sem közömbös, hogy mekkora beruházást igényel ez részükről, és hogy az általuk nyújtott szolgáltatásokon realizálható nyereség mennyiben korlátozott. Valószínűleg éppen ezek miatt a kockázatok miatt nem repült rá valamennyi biztosító a körvonalazódó lehetőségre, így például – mint néhány kisebb cég, például a Magyar Posta Életbiztosító mellett – távol maradt az eddigi egyeztetésektől az ING is. (Ez utóbbi társaság anyacége pedig éppen holland, így az egészségügyi miniszter kedvenc példájaként emlegetett holland rendszert a legjobban ismerheti is, magyarországi ügyfélköre pedig ráadásul meglehetősen tehetős.)

Rendszerbeli kockázatok

Kockázatok persze nemcsak a biztosítók sikeres szerepvállalása szempontjából vannak, de magának a több-biztosítós modellnek az életképességét is többen megkérdőjelezik. A nemzetközi tapasztalatok is vegyesek, akárcsak a különböző országok biztosítási modelljei. Borókai Ferenc szerint nem jó kérdés az, hogy a holland vagy a német modell-e a sikeresebb, vagy melyik más ország struktúrája a leginkább követendő. A szakember úgy látja, egyik ország sem egyértelmű sikertörténet, de mindenhol muszáj volt, vagy a közeljövőben muszáj lesz változtatni, demográfiai vagy finanszírozási kényszerítő körülmények hatására.

Nálunk mindenesetre mostanában a holland modell Molnár Lajos favoritja, amelyet a világon az egyik legliberálisabb rendszernek tartanak. Mint ahogy erről már korábban részletesebben beszámoltunk, az erre alapuló törvényjavaslat szerint (amelyet az SZDSZ 2005-ben fogalmazott meg, és a párt honlapjáról letölthető) a több-biztosítós modell lényege az lenne, hogy – miközben fenntartja a kockázatközösséget és a rászorultsági, szolidaritási elvet is érvényesíti – az egyetlen, központi egészségbiztosító helyett több, elsősorban magántulajdonú biztosítótársaság közül választhatna az ország minden polgára. A biztosítás igénybevétele ebben a rendszerben is kötelező lenne, ennek díját a maihoz hasonlóan központilag állapítanák meg, s az elitbiztosítók létrejöttét megelőzendő a biztosítók nem utasíthatnák vissza a jelentkező ügyfeleket.

Az egyes beavatkozások, szolgáltatások egységes árlistáját ugyancsak jogszabály rögzítené, ettől az egyes egészségügyi intézmények és a biztosítók szerződéseiben legfeljebb öt százalékkal lehetne eltérni felfelé vagy lefelé – mozgásterük tehát igencsak korlátozott lenne. A javaslat fenntartja a szabad orvosválasztás jogát és garantálná azt is, hogy a területileg illetékes intézményekben minden beteget ellássanak a biztosítók, miközben a biztosítók és az ellátó intézmények közötti szerződések révén az intézményfinanszírozásban is számol a biztosítók szerepvállalásával.