Jaczkovics László Gábor ügyvéd nem számított biztos sikerre, amikor elvállalta az Andrássy út 47. számú ház lakóinak és a földszinti kávézót bérlő vállalkozásnak a képviseletét. Az addigi bírói gyakorlat ismeretében ugyanis maga sem hitte nagyon, hogy ezt a pert meg lehet nyerni az önkormányzat ellenében – mert ilyesmire eddig nem volt példa. Ám szeptember végén váratlan fordulatot vett a lakók hányatott története: a fővárosi bíróság jogerősen megsemmisítette azt a 2004-ben kelt szerződést, amellyel a Terézvárosi Önkormányzat 150 millió forintért eladta az egész bérpalotát.
Andrássy út 47.
54 ezer forint/négyzetméter
150 millió forint
Vevő: Ennet Ingatlanfejlesztő Kft. (alapítva: 2004. február, törzstőke: 3 millió forint)
Fotók: Dömötör Csaba
„Precedens értékű döntés született, amely után talán a közvagyon szélesebb körű jogvédelmet fog élvezni” – értékeli az eredményt az ügyvéd. A Legfőbb Ügyészségen mindenesetre a főváros egyik legfrekventáltabb környéke további kilenc ingatlanának eladásával kapcsolatban folyik vizsgálat: az Andrássy út 3., 8., 19., 21., 23., 52. és 68., a Király utca 36. és a Bajcsy-Zsilinszky út 3. szám alatti épületek adásvételi szerződéseit, valamint a szerződéskötés körülményeit tanulmányozzák a gazdasági nyomozók. Egyrészt azt nézik, hogy ütközik-e jogszabályba az önkormányzat eljárása, másrészt azt, hogy sérült-e a közérdek. Ha mindkettő fennáll, akkor kezdeményezik a szerződés semmissé nyilvánítását, valamint az eredeti állapot visszaállítását.
Herdálás és gyomorszűkület
Részlet az Andrássy út 47., 21., és 3. szám alatti épület eladásáról döntő, 2004 júniusi testületi ülésen elharapózott vita jegyzőköny-é-ől:
Dr. Bicsak Ágnes Krisztina, képviselő: – Nem értem, hogy miért van szükség egy ilyen megalázóan alacsony áron való értékesítésre. Egyszerűen többre tarthatnátok magatokat! Legalább magatokat, ha már az önkormányzatot és az önkormányzat bevételi történeteit nem tartjátok nagyra. Ezt a szintű vagyonfelélést az elmúlt 15 évben senki sem produkálta. (…) Egy nap alatt három palotát eladni úgy, hogy mindegyik erősen ár alatt van értékbecsülve, és egyiknél sem jut eszébe senkinek, hogy legalább az egyiket, a látszat kedvéért, liciten… Főleg annál, amelyiknél tudják már, az ellenzék is tudja, hogy vannak más beadott ajánlatok. Nagy valószínűséggel a vesztesek…
Verók István, polgármester: – Én már magamba roskadtam, Ágnes!
Dr. Bicsak Ágnes Krisztina: – Miért?
Verók István: – Hát, ahogy mondod, így egyre inkább szűkül a gyomrom az egésztől…
Dr. Bicsak Ágnes Krisztina: – Hát én azt gondolom, hogy van, amikor a szégyenérzet így jelentkezik…
Verók István: – Hát én is erre gondoltam. Hát természetesen.
Menet közben kiderült: van másik vételi ajánlat is. A ház földszintjén lévő kávézót üzemeltető vállalkozó, Losonczy Pál, amikor hírét vette, hogy az önkormányzat eladja a bérleményét magába foglaló palotát, tájékozódott a lehetőségei felől. Üzlettársa – mint azt a HVG megírta, és a vállalkozó lapunknak is megerősítette – egy drága étteremben találkozott egy bennfentessel, aki állítólag azt közölte: „200 körül lesz a házeladás, de ugyanennyit kell majd szétdobni”. Úgy értette: legyen ennyi millió egy kézitáskában. A vendéglátós vállalkozó nem ezt az utat járta: banki hitelminősítéssel vételi ajánlatot adott be az önkormányzathoz, és jelezte, hogy licitben is részt venne. Választ nem kapott. Bement a polgármesterhez az üzlettársával, de arról értesültek: nem lesz pályázat, mert az ingatlan értéke nem éri el annak értékhatárát. (Egy kerületi rendelet 200 millióban határozta meg azt az ingatlan-értéket, ami fölött versenyeztetni kell – más kérdés, hogy többnyire ezen érték fölött sem volt licit.)
Csakhogy az idézett testületi ülésen a jegyzőkönyv szerint Verók István polgármester és Fürst alpolgármester egybehangzóan állította, hogy semmiféle más vételi szándékról nincs tudomásuk. Losonczy ajánlata tehát elveszett valahol. A testületi ülésen a szocialisták és a szabad demokraták egységben szavaztak az előterjesztés mellett, az ellenzék minden javaslatát félresöpörték. A 160 milliós jobboldali ellenajánlatot, a meghívásos pályázatra vonatkozó és a licitálásra tett javaslatot azonnal elvetették, de azt is, hogy az önkormányzat a szerződésben kösse ki: ha a vevő a beígért felújítást, az örökségvédelmi hivatal által előírt munkálatokat öt éven belül nem végezné el, akkor a kerületnek legyen joga a házat ugyanúgy 150 millióért tőle visszavásárolni. Az előterjesztést úgy szavazta meg a koalíció „csont nélkül”, hogy az alpolgármester nem tudott választ adni a kérdésre, vajon hol tart az ajánlattevő a tartozásának törlesztésével.
Andrássy út 21.
295 millió forint (plusz egy fürdőszobaszalon az Andrássy út 4. szám alatt)
Vevő: Amelus Kft. (törzstőke: 3 millió forint)
Ezek után – ugyanazon az ülésen – következett az Amelus Kft. ajánlata az Andrássy út 21.-re: az Andrássy út 4. számú házban lévő fürdőszobaszalonért plusz 295 millióért el is vihette a palotát. Ráadásul a csereszerződésben az Amelus Kft. tulajdonosi köre opciós jogot kapott arra, hogy a csereingatlanát visszavásárolhatja, ami azt jelenti: az önkormányzat mintegy meghitelezte az ár jelentős részét. A 30 családnak otthont adó bérház lakói hónapokkal később értesültek a sorsukat meghatározó önkormányzati döntésről. Az egyik lakó így jellemezte a helyzetüket: „Mint régen a földesurak a falvaikat jobbágyostul, úgy cserélt el bennünket egy fürdőszobaszalonra az általunk választott önkormányzat”. A lakók egyesületet alakítottak, és a bírósághoz fordultak – jelenleg hat per van folyamatban csak ezzel a házzal kapcsolatban. Az Amelus Kft.-t egyébként a szerződéskötéskor egy Marshall-szigeteken bejegyzett off-shore cég tulajdonolta.
Aztán a már éjszakába nyúló testületi ülésen az Andrássy út 3. került elő – a sajtóban sokat emlegetett Saxlehner-palota, Róth Miksa üvegablakaival, Lotz Károly freskóival, első emeletén az 1972 óta működő Posta Múzeummal. Ezt a palotát 328 millióért adták el egy frissen alapított, 3 milliós kft.-nek, amely stílusosan A3 névre hallgatott, tulajdonosként pedig két ismeretlen hölgy szerepelt. A múzeum azóta is elkeseredetten perli az önkormányzatot, a kft. pedig a 2004-es tranzakció óta már többször váltott tulajdonost.
Kiskapu a bérpalotán
1. Az 1991-es lakástörvény szerint a bérlakásban lakók megvásárolhatták bérleményüket az önkormányzattól.
2. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal 1994-es állásfoglalása szerint műemléképületet lakásonként csak úgy lehet eladni, ha előtte a házat teljesen felújította az önkormányzat (értelemszerűen: ha az épület leromlott állapotban van, akkor egyben is eladható).
3.Az önkormányzat képviselőtestülete saját hatáskörben dönthet arról, hogy megszünteti egy bérház társasházi jellegét, ezáltal a lakók tudta nélkül egészben eladható a ház.
JOGI HÁTTÉR. Miképpen tehette meg a Terézvárosi Önkormányzat, hogy a világörökség részévé minősített Andrássy út értékes ingatlanjait – a kerület sok más épületéhez hasonlóan – a vevő által szabott, néha kirívóan alacsony áron juttassa magántulajdonba? A történet a rendszerváltás idejére nyúlik vissza. Az önkormányzatok létrejötte után, 1991-ben törvény született az egyes állami vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról. A jogszabály rögzítette, hogy műemléképület esetén feltételt lehet szabni: például, csak akkor kerülhet a helyi önkormányzat tulajdonába, ha az vállalja az épület felújítását. A Fővárosi Vagyonátadó Bizottság 1993 februárjában határozatban adta át Budapest VI. kerületének tulajdonába a műemléki besorolású épületeket, a többi közt az Andrássy úti palotákat. Egy részükben (például a 4. és a 7. számú házban) a lakók megvehették bérleményüket – más önkormányzati tulajdonú épületek bérlőihez hasonlóan. Csak azért, mert ezeket az épületeket 1991 és 1994 között sikerült privatizálni. Más Andrássy úti házak esetében az önkormányzat az Országos Műemlékvédelmi Hivatalra hivatkozva nem tette lehetővé a lakóknak a vásárlást. E hivatal ugyanis 1994 decemberében úgy foglalt állást, hogy a műemléképületek albetétenként (azaz egyesével, irodánként, lakásonként) való eladása csak az épület teljes felújítása után lehetséges – kiváló lehetőséget teremtve ezzel a „nagypályás” privatizátoroknak. Nem kötötték ugyanis előzetes felújításhoz a teljes épületek egészben történő értékesítését. Ráadásul a törvényben van egy apró hézagocska: míg a hasznosításról szóló passzus szankcionálja, ha a felújítás elmarad, addig vagyonátadás, eladás esetében nincs szankció, ha a munkálatot nem végzik el.
Mindenesetre a közvagyon eltékozlására, az épületek állagmegóvásának elmulasztására e hézag jó lehetőséget teremtett. Az önkormányzat könnyen hivatkozott sok éven keresztül a pénzhiányra, amikor arra kellett magyarázatot adni, miért hagyja lepusztulni az értékes köztulajdont. Márpedig az Andrássy úton végigtekintve azt lehetett látni: a magánkézbe jutott paloták – bankok, építési vállalkozók tulajdonában – fényesen megújultak, az önkormányzat házai pedig egyre szomorúbb állapotba kerültek. A bérlők lakástörvényben rögzített elővásárlási joga fölött közben értelmezési vita zajlik. Érvényes-e a lehetőség műemléképület esetében?
Andrássy út 35.
85,5 millió (a 400 négyzetméteres földszinti irodáért)
Irodáért 54 ezer forint/négyzetméter
Vevő: Rostás és Társa Kft. (törzstőke: 10 millió forint)
Az biztos, hogy csak társasházban lehet a bérlakást megvásárolni. Hogyan lehet mégiscsak eladni a lakók feje fölött, megkérdezésük, hozzájárulásuk nélkül egy-egy bérpalotát? Egyszerűen: az önkormányzat testülete dönt a társasházi forma megszüntetéséről. Az új tulajdonos majd lerendezi a lakókat: cserelakást ajánl, vagy a kialkudott négyzetméteráron kifizeti őket azért, hogy elköltözzenek. Ezekből az alkukból a kerület eleve kivonult. Az eladásról szóló szerződés soha nem tisztázta, milyen feltételekkel kell kielégíteni a bérlőket – rájuk hagyta, hogy egyezzenek meg az új tulajdonossal. A lakókra hivatkozva lettek befutók a mesésen alacsony bérpalota-árak. Kiszolgáltatott, nyugdíjas emberek kerültek szembe – olykor a második, vagy harmadik tulajdonosként jelentkező – beruházókkal. Akik vagy kulturáltan jártak el, vagy nem. A megegyezésig a bérlők többsége bizonytalanságban töltött hónapokon keresztül, éveken át tartó keserves huzavonával, lelki tortúrával jutott, jut el – emberi történetekből itt regényeket lehetne írni.
A Terézváros gazdálkodását 2004 folyamán vizsgálta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) – revizorok dolgoztak az épületben, miközben az önkormányzat tulajdonában lévő, még el nem idegenített Andrássy úti paloták eladásáról születtek villámgyors döntések – mint láttuk, egy ülésen akár háromról is. Egyébként az ÁSZ már korábban kifogásolta, hogy a VI. kerületnek nincs vagyongazdálkodási koncepciója, ezt a 2005 elejére elkészült jelentés megismételte. A számvevők az ingatlanértékesítés kapcsán számos dolgot kifogásoltak. Például azt a kerületi rendeletet is, amely szerint csak 200 milliónál értékesebb ingatlan eladásánál kell versenyeljárást lefolytatni. Az indokolatlanul magas értékhatár – így az ÁSZ-jelentés – „nem segíti a köztulajdonnal való gazdálkodás nyilvánosságát, átláthatóságát”. A polgármester számára összeállított javaslatok között olyan érdekességek szerepelnek, miszerint a pályázati eljárásban az önkormányzat tartsa be a kiírásban közzétett szempontokat. Valamint az ingatlanok eladására vonatkozó döntési javaslatban tüntessék fel az ellenértékként figyelembe vett szolgáltatások, felújítások, beruházások mennyiségi, minőségi, műszaki követelményeit, elkészítési határidejét, mindezeket árazzák be, és azt vonják le az ingatlan felbecsült értékéből.
Andrássy út 3.328 millió forintVevő: A3 Expressz Kft. (alapítva: 2004 júliusában; törzstőke: 3 millió forint)
AZ ADUÁSZ. A gyakorlatban ez éppen fordítva ment: a vevő beajánlott egy árat, Fürst alpolgármester pedig a testület elé vitt javaslatában az összeget megmagyarázta, azaz felsorolt néhány ellenszolgáltatást – például felújítást és a bérlők kártalanítását -, amelyet a vevő bevállal. A felújítás ígérete volt általában az aduász, mert a műemlék-épületek esetében a törvény az önkormányzatot kötelezte az állagmegóvásra, és mindig lehetett arra hivatkozni, hogy erre nincs pénz a kasszában. Tehát nincs más megoldás, mint az első vevőnek odaadni a világörökségi ingatlanokat – ezt tette a Terézvárosi Önkormányzat éveken keresztül, nemcsak 2004-ben (lásd keretes írásunkat). Két éve eljutottak a végkiárusításig, és eladták a maradék épületeket is a környéken. Mint ahogy azt a bérlők érdekvédelmére szerveződött Andrássy 21 Lakóközösségi Egyesület többször jelezte a számvevőszéknek: érthetetlennek tartják, hogy miközben 2003-ra vonatkozó jelentésében az ÁSZ kifogásolta az ingatlanértékesítés terézvárosi gyakorlatát, 2004-ben is ugyanúgy (vagy még jobban) összecsapott döntési javaslatokról, versenyeztetés nélkül szavazott sorozatban a közgyűlés, és adta el a lakók feje fölül, végül már – egy képviselő jegyzőkönyvben rögzített szavaival – „szenespince áron” a műemlékpalotákat. Csakhogy a számvevőknek semmiféle jogosítványuk nincs arra, hogy bármit szankcionáljanak. Az egyesület vezetősége az ÁSZ elnökének írt egyik, meglehetősen elkeseredett levelében a számvevőszék tevékenységét a madártani intézetéhez hasonlította, mondván: „a társadalom számára ugyanolyan haszonnal jár, ahogyan a madártani kutatók figyelik a költöző madarakat, mint az, ahogy Önök figyelik a közösségi tulajdon magánkézbe vándorlását”.
Andrássy út 68.860 millió forintVevő: A9 Ingatlan-orgalmazó Kft. (törzstőke: 40 millió forint)
Az mindenestre máris látható, hogy amíg az ügyészség kezdeményezésére a bíróság nem kötelezi a kerületet az eredeti tulajdoni állapot visszaállítására, addig nekik nem lesz sietős. Hosszú hónapok, évek mehetnek el azzal a vitával, hogy vajon mit is jelent az eredeti tulajdoni állapot. Sok ház esetében az eredeti tranzakciókban vevőként szereplő jelentéktelen kft.-k azóta vagy továbbadták a megszerzett házakat, vagy maga a cég cserélt gazdát – némelyik többször is. Miként lehetséges ez? Fürst alpolgármester ezt egy helyütt a sajtóban azzal magyarázta: a folyamat természetes, hiszen az önkormányzattal kapcsolatba került kft.-k úgynevezett projektcégek, amelyeket kifejezetten egy-egy ház megvételére alapítottak.
Lekerítések és kerekítések
Iskolapéldája a Terézvárosi Önkormányzat közvagyon-értékesítési gyakorlatának az Andrássy út 35. földszintjén található, MÁV ügyfélszolgálati irodának helyet adó, 400 négyzetméteres épületrész eladása. Három éve, 2003. október végén a Rostás és Társa Kft. ingatlan csereajánlatot tett a VI. kerületnek. A tízmilliós törzstőkéjű cég a tulajdonában lévő Király utca 52. első emeleti irodáját, annak galériáját és a házban két pincerészt (összesen 355 négyzetmétert) kínált fel cserébe az Andrássy út 35. földszinti 400 négyzetméteréért. Szándékát Kóczé Zoltán, a kft. egyik tulajdonosa meg is indokolta: beadványában a kerületi műemlékekért aggódó, elkötelezett patriótaként ecsetelte, mennyire bántja a bérpalota lepusztult utcafronti látványa. Erre hivatkozva ajánlatában megígérte: „A cserével egyidejűleg kötelezettséget vállalok arra, hogy az épület földszintjének teljes utcai homlokzatának rekonstrukcióját a Műemlékvédelmi Hivatal előírása alapján, valamint az eredeti állapotnak megfelelően elvégzem.” Mégpedig 2005. május 31-i határidővel. Leginkább ezzel érvelt a testület előtt Fürst György alpolgármester, miért is kell kapva kapni az ajánlaton. A képviselőtestület koalíciós többsége igent mondott a tranzakcióra. A csereszerződést megkötötték. De alig telt el fél év, 2004 júniusában újabb előterjesztés került a testület elé, Fürst szignójával, a Rostás és Társa Kft. újabb ajánlatával, miszerint 85,42 millió forintért máris visszavásárolná a korábban csereingatlanként szereplő irodáját. A testület koalíciós többsége ezúttal is megszavazta az ügyletet. Így tulajdonképpen ez az összeg lett az Andrássy út 35. teljes alsó szintjének a vételára.
A MÁV – amelynek ügyfélszolgálata három évtizede működött a földszinten, 1993 óta az önkormányzattól bérelte az épületrészt, de vásárlási szándékát nem jelezte – kényszerhelyzetbe került. Az új tulajdonos 2005 februárjában ugyanis közölte: a havi bérleti díjat 2006-tól a korábbi 600 ezer forintról 6 millióra emeli. A vasúttársaság ennyit nem tudott, nem akart fizetni – amint azt a Népszava megírta. Emiatt 2005 utolsó napján végleg bezárt a jegyiroda. (Egy apró adalék: 1996-97-ben a MÁV, állami vállalatként nyilvánvalóan adóforintokból, 50 milliót költött a bérlemény felújítására, a biztonsági és informatikai rendszerek kialakítására.) Visszatérve az eredeti csereajánlatra: az Andrássy út 35. utcafrontja ma is ugyanolyan lepusztultan málladozik, mint amikor 2003 végén az önkormányzat odaadta egy irodáért cserébe. Senki nem kéri számon a tulajdonostól, hogy hol késik a felújítás. Információnk szerint ilyen kitételt a szerződés nem tartalmaz.
De Kóczé Zoltán vállalkozó és a Terézvárosi Önkormányzat gyümölcsöző kapcsolata nem merült ki ennyiben – és még mindig az Andrássy úton bonyolódik a történet. A 20. szám alatti palota földszintjén szintén Kóczé üzlethelyisége található, akinek eredetileg bútor- és porcelánbolt üzemeltetésére volt engedélye. Ám tavaly nyár végén a vállalkozó – ahogyan azt az Index.hu megírta – egyszer csak szabályos fém féloszlopokkal, azaz „tüskékkel” elkeríttette a Dalszínház utca egyik szakaszát, mintegy 150 négyzetméternyi helyet, közvetlenül az Operaház mellett, ahol korábban autók parkoltak. A közterületből „kihasított” utcarészre azért volt szüksége, mert kávézót kívánt kialakítani az Andrássy úti üzlethelyiségéből – és a járda másik oldalára tervezett egy vendéglátó teraszt. A vállalkozó ehhez semmiféle engedélyt nem kért. Fürst alpolgármester az internetes portálnak tavaly szeptember elején azt nyilatkozta: nem is kell engedély, a járdán lehet közlekedni, és amúgy is tervezi az önkormányzat, hogy sétáló utcát alakít ki az Opera körül. A képviselőtestület a média-hírverés után hamarosan újabb előterjesztést kapott: Fürst javasolta, hogy a történetben érintett közterületet a Dalszínház utca 6. előtt tíz évre, „hosszú távú hasznosításra” bocsássák rendelkezésére a KZM Kft.-nek, amelyben Kóczé Zoltán tulajdonos. A képviselőtestület MSZP-SZDSZ-es többsége ezt is megszavazta. Terézváros pedig felgyorsította a sétálóutca-projektet, amelyről még 2000-ben rendeletben döntöttek, de azért halasztottak évekig, mert egyrészt nem volt rá pénz, másrészt az Operaház körüli parkolóhelyeket nem lehetett nélkülözni. A KZM Kft. részére történő ingyenes területátadást Fürst a testület elé vitt előterjesztésében azzal indokolta, hogy a vállalkozó már eddig is hozzájárult a sétálóutca-projekt megvalósításához – részt vett a fővárossal való egyeztetésben, és lámpás gyalogátkelőt létesített -, valamint „a jövőben is szándékában áll azt anyagi eszközökkel támogatni”. Hogy egészen pontosan mennyivel, azt nem részletezte. Az épülő kávézó fölötti épület, az Andrássy út 20. tulajdonosi szerkezete már korábban átalakult. A jelentős részben önkormányzati társasház nagy részét Kóczé Zoltán szerezte meg. Mégpedig úgy, hogy cége, a KZM Kft. tulajdonában lévő Kossuth Lajos utca 14-16. számú épület néhány helyiségéért elcserélte a VI. kerülettel…
Önkormányzati csavarok
Több cikluson keresztül zajlott a köztulajdon magánkézbe vándoroltatása, így 1998 és 2002 között is, amikor fideszes vezető, Farkas György állt a kerület élén. Viszont 2002-től új lendületet vett az ingatlaneladás, amikor szocialista párti jelölt, Verók István lett a polgármester, és vagyongazdálkodásért felelős helyettesének nevezte ki a szintén MSZP-s Fürst Györgyöt. A szocialisták koalícióban nyertek az SZDSZ-szel. Rabin László kerületi szabad demokrata elnök humán ügyekért felelős alpolgármester lett, a tulajdonosi bizottság élére pedig párttársa, Tölgyesi Miklós került. A 2006-os választáson Verók megőrizte pozícióját. Fürst viszont nem indult a választáson. 2002-től a Fővárosi Önkormányzatok Parkolási Társaságának elnöke volt, 2006 elejétől pedig az Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt. igazgatóságának elnöke a mai napig. A 2006-os választáson nem indult – ő „már nem politizál”. Az SZDSZ pedig nem indította Tölgyesit.
A képviselőtestület létszáma 2002 és 2006 között eredetileg 25 fő volt. A jobboldali pártok 10 fővel alkották az ellenzéket, míg az MSZP a polgármesterrel együtt 10 szavazattal, az SZDSZ pedig további 5 szavazattal erősítette a baloldali-liberális koalíciót. Alapesetben a szocialisták a szabad demokraták támogatása nélkül nem voltak erőfölényben az ellenzékkel szemben, a liberális képviselők viszont 2004 közepéig minden ingatlan-ügyben megszavazták a szocialista alpolgármester előterjesztéseit.
Országos visszhangot kiváltott ügy volt, amikor az önkormányzati vagyonkezelő részvénytársaság 2003 elején kinevezett vezérigazgatója azon a nyáron nem tudott elszámolni a cég 120 (más források szerint 140) milliójával. Az rt. kasszájában lévő összeget, közel 160 milliót egy várhatóan jogerőssé váló, elmarasztaló bírói ítélet elől – amelyben mindenképpen fizetni kellett volna – egy beosztottja egy banki trezorba menekítette, amelyhez csak a vagyonkezelő vezetője, Ispánki László férhetett hozzá – ő viszont bármikor. A „pénzkezelés” ilyen módja is súlyosan sérti a jogszabályokat. Amikor több tanú jelenlétében kinyitották a trezort, abban mindössze egy nejlonzacskót és egy papírzsebkendőt találtak. Előbb a vagyonkezelő társaság elnöke, majd a polgármester is feljelentést tett.
Ispánki a mai napig nem számolt el a vagyonkezelő pénzével, mai napig szabadlábon van. Az ügy jelenleg a bíróság előtt van. Az önkormányzat testületi ülésein pedig a következő évben, 2004-ben többször is azzal érvelt Fürst alpolgármester, hogy azonnal el kell adni bizonyos ingatlanokat, mert üres az önkormányzat kasszája.
