Foci
Szabics Imre is segíti Dárdai Pál munkáját a magyar válogatottnál, de szerintem nem ő az érdekes ebben a történetben.
2014. 10. 02. 11:35
Közel negyven válogatott játékos keresetet nyújtott be az ontariói emberi jogok bíróságához, mert ellenzi, hogy műfüves pályákon bonyolítsák le jövőre Kanadában a női labdarúgó-világbajnokságot.
A Real Madrid támadója a földön fekve rúgott oda ellenfelének a Ludogorets Razgrad ellen 2-1-re megnyert BL-találkozón.
2014. 10. 02. 09:49
A ghánai válogatott támadó brutális belépőjét követően piros lapot kapott.
2014. 10. 02. 09:15
Mészöly Gézát a napokban menesztették az U19-es válogatott kapitányi posztjáról, pedig korábban marasztalta őt a szövetség.
Az Atlético Madrid trénere boldogan nyilatkozott a Juventus legyőzését követően, míg Massimiliano Allegri, a zebrák szakvezetője természetesen csalódott volt.
2014. 10. 02. 07:34
A BL-csoportkör 2. fordulójában több meglepő eredmény is született, ugyanis a Real Madrid csak eggyel verte a Ludogorets csapatát, míg a Liverpool és a Juventus is pont nélkül zárta a szerda estét.
2014. 10. 01. 22:52
A labdarúgó Bajnokok Ligája D csoportjában a londoniak a Galatasarayt győzték le 4-1-re, a Borussia pedig az Anderlecht otthonában diadalmaskodott 3-0-ra.
2014. 10. 01. 22:44
A Lombard Pápa együttesénél a távozó Mátyus János pótlására több név is felmerült.
2014. 10. 01. 19:53
A labdarúgó Bajnokok Ligája C csoportjának első szerdai meccse 0-0-s döntetlent hozott.
2014. 10. 01. 19:52
Messié az 500. Barca-találat a Bajnokok Ligájában.
2014. 10. 01. 18:41
Telt házas lesz jövő szombaton a bukaresti Románia-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés, mivel szinte az összes jegy elkelt.
Leleményes német futballszurkolók egy orosz irodaházból nézték a Bayern BL-meccsét.
2014. 10. 01. 16:56
A brazil labdazsonglőr ismét pályára lépett a mexikói Queretaro labdarúgócsapatában és ő volt a találkozó egyik főszereplője.
2014. 10. 01. 15:43
A kedden menesztett kapitány szerint teljesítették azt a célt, amit vállaltak.
2014. 10. 01. 14:33
Egyes stadionokban már játszanak BL-meccseket is műfüvön, de hogy egy teljes világbajnokságot élő gyep nélkül rendezzenek, arra még nem volt példa!
2014. 10. 01. 10:50
A Magyar Labdarúgó Szövetség szerint a szurkolói visszajelzések alapján az új módi jó módi, mert felgyorsította a jegyvásárlást.
2014. 10. 01. 10:18
Nehéz helyzetbe kerül az Atlético a BL-ben, ha szerdán, hazai környezetben az olasz bajnoki címvédő Juventus ellen sem sikerül nyernie.
2014. 10. 01. 08:59
Az anyakönyvbe Xavier Hernández i Creus néven bejegyzett katalán középpályás 143. főtáblás BL-találkozóján szerepelt. Övé a legtöbb BL-meccs.
2014. 10. 01. 07:59
Azért szép a megyei foci, mert mindig történik valami. Most éppen a Sajókaza kapusa vesztette el a fejét, aki nemes egyszerűséggel lekevert egyet a játékvezetőnek, majd hasba rúgta a térdével.
2014. 10. 01. 06:44
A Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában a Paris Saint-Germain 3-2-re legyőzte a Barcelonát, a Manchester City pedig továbbra is nyeretlen, mivel pontot rabolt tőlük az AS Roma.
2014. 09. 30. 22:56
A fehérorosz labdarúgócsapat nagy meglepetésre hazai környezetben verte 2-1-re spanyol riválisát.
2014. 09. 30. 22:44
- 22:53 Fellélegezhet a Liverpool: megvan Szoboszlaiék első győzelme
- 22:47 Várható, de így is súlyos vereséggel tért vissza a női kosárválogatott a vébére
- 22:01 Életfogytiglant kérnek az apára, akinek a gyereke iskolában lövöldözött
- 21:18 A Tisza-kormány év végéig meghosszabbítja a migrációs válsághelyzetet
- 21:11 Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot
- 21:05 Új miniszteri biztos felel a honvédelmi beszerzésekért
- 20:44 NB I: ötgólos thrillerrel indult a forduló
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 4.
- 20:32 Miért igazoltak keveset? És miért nem tudtak eladni? – hiába a nagy szavak, még mindig káosz uralkodik a MU vezetőségében
- 20:25 Tiborczék gazdagodtak abból, hogy Szijjártóék közpénzen intéztek szállást a külügy vendégeinek
- 19:51 Gajdos László személyes találkozóra hívta Hadházy Ákost a Mohu-koncesszió ügyében
- 19:44 Fradiváros-ügy: utóellenőrzést kérnek Kubatovék, vitatják a Belügyminisztérium megállapításait
- 19:20 Gulyás Márton: Olyasmit akartam csinálni, ami kiforgatja a négy sarkából mindazt, amit rólam és a Partizánról tudnak
- 19:08 Magyar Péter kezébe nyomták egy papírt, amely demonstrálja az ELTE dolgozóinak tarthatatlan bérhelyzetét
- 18:56 Jó hír a fürdőzőknek: több termálfürdő is olcsóbb jegyárakkal várja a látogatókat
- 11:10 A Destiny’s Childtól a szupersztár díváig – galérián a 45 éves Beyoncé élete és pályája
- 12:31 Pozitív lett drogtesztje a Soroksári úti tragédiát okozó 34 éves férfinek – fotók a frontális balesetről
- 15:45 Ungváry Krisztián Ruff Bálint kijelentéséről ügynökkérdésben: Szerintem nem igaz
- 19:08 Magyar Péter kezébe nyomták egy papírt, amely demonstrálja az ELTE dolgozóinak tarthatatlan bérhelyzetét
- 12:54 Polt Péter fürdőszobás irodáját kapta meg a lemondott legfőbb ügyész
- 14:58 Magyar Péter: Felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját, és leállítják a lap finanszírozását
- 15:47 Miniszteri utasításra azonnal szerződést bontottak a Vidnyánszky-féle Déryné Programmal
- 10:00 Palvin Barbara tisztázta, hány gyerekkel várandós
- 18:01 Abszolút rekordhőmérsékletet mértek Spanyolországban
- 18:47 Stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a kormány a Bayer Construct csődeljárását
