Élet-Stílus

A Galileo tervezet mély és súlyos válságban van, ez nagy valószínűséggel annyit jelent, hogy az európai adófizetőknek is be kell lépniük a képbe.
2007. 05. 11. 09:27
A környék lakosságának ellenkezése miatt megeshet, hogy a szocialista párt mégsem építheti föl az eredetileg kiszemelt telken - VII. kerület, István utca 30. - új főhadiszállását – írja a Népszabadság.
2007. 05. 11. 07:27
Madaras József színművésztől pénteken 14 óra 15 perckor vesznek végső búcsút Budapesten, a Farkasréti temetőben - tudatta az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A búcsúztatáson jelen lesz és beszédet mond Schneider Márta szakállamtitkár is.
2007. 05. 11. 07:19
A házigazda orosz, illetve a címvédő svéd válogatott után csütörtökön a Kanada és Finnország biztosította be a helyét az elődöntőben a moszkvai hokivébén. A juharlevelesek megszenvedték a helvétekkel szemben, a finnek pedig csak büntetőkkel győzték le az amerikaiakat.
2007. 05. 10. 21:15
Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán magabiztosan legyőzte a címvédő MiZo Pécs 2010 együttesét, ezzel összesítésben 2-1-re szépített a női kosárlabda NB I három sikerig tartó döntőjében.
2007. 05. 10. 20:17
Sikkasztás bűntettében indított eljárást a rendőrség egy, az Il Ferróhoz hasonlóan autóreklámmal foglalkozó cég, a váci telephelyű Mobil Reklám Hungária Kft. ellen - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
2007. 05. 10. 19:48
Mozgalmasra sikeredett a római salakpályás férfi tenisztorna, a Mestersorozat negyedik állomásának csütörtöki napja: a világranglista első és harmadik helyezettje simán, két szettben kikapott, a salakkirály spanyolt pedig egy helyi kórházban kivizsgálták.
2007. 05. 10. 16:32
Megérkezett Budapestre a mongol birodalom történetét bemutató kiállítás, a "Dzsingisz kán és öröksége" című tárlat anyaga - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese csütörtökön az MTI-vel.
2007. 05. 10. 16:14
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) arra kényszerülhet, hogy elvegye az ez év decemberében esedékes rövidpályás Európa-bajnokság rendezési jogát Debrecentől, mivel a város önkormányzata még nem írta alá az Európai Úszó Szövetséggel (LEN) szükséges szerződést.
2007. 05. 10. 14:14
A történelmi „süketség és vakság tradícióján” üt rést az a valóságos titokfejtő és régóta hiánypótló kódkönyv - Keleti művészeti lexikon -, amit május 11-én mutat be a Corvina kiadó a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban.
2007. 05. 10. 13:56
Az Eb 2012 Kft. – ha valamennyi folyamatban lévő kintlévőségét és tartozását rendezte – összesen 461 millió 854 ezer forintból fedezte a 2012. évi labdarúgó-Európa-bajnoki pályázat költségeit. Ebből a magyar félre 230 milió jutott.
2007. 05. 10. 13:26
A Chelsea portugál trénere szerint Ricardo Carvalho és Michael Ballack biztosan nem fog pályára lépni a az FA Kupa május 19-ei fináléjában a bajnokságot már megnyerő Manchester United együttese ellen.
2007. 05. 10. 12:54
Szenvedélyes olasz fiatalasszony azért utazik Romániába, hogy közölje az ott muzsikáló és vigadó szerelmével, hogy a gyermekét hordja a szíve alatt. A férfi visszautasítja. A nő mégis marad, és próbál az új körülmények között boldogulni.
2007. 05. 10. 12:43
Az HBO és a Golden Boy Promotions illetékesei előzetesen csak óvatosan, mások viszont annál merészebben jósolgattak a május 5-ei szupermérkőzés pay-per-view (PPV) eredményeiről, a televíziós társaság végül csütörtökön nyilvánosságra hozta a hétvégi gála adatait, melyek minden találgatást felülmúltak.
2007. 05. 10. 11:19
A vidékfejlesztés céljaira 2007-2013 között több mint 200 milliárd forintot vehetnek igénybe - pályázatok révén - a települések - mondta el Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, miután Hiller István kultuszminiszterrel együttműködési megállapodást írtak alá.
2007. 05. 10. 11:11
Az első körben a Golden State Warriors együttese hat meccsen búcsúztatta az alapszakaszgyőztes Dallast az NBA-ben, a következő körben azonban hamar kétmeccses hátrányba került a Utah Jazzel szemben.
2007. 05. 10. 09:43
Az 52. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar standján felállítandó, Kultúra és szabadidő című videoinstallációt szerdán bemutatták Budapesten. A pályázatot 48 millió forinttal támogatja a kultusztárca, miközben volt olyan pályázat, amit azért utasítottak el, mert túllépte a 30 milliós határt. A korábbi vesztes munkáira állítólag lecsaptak Ausztriában.
2007. 05. 10. 09:40
A 75 százalékot kitevő közép-kelet-európai átlaghoz képest Magyarországon a lakosság 79 százaléka rendelkezik mobiltelefon-készülékkel, és ezzel megelőzi Horvátországot – derül ki a GfK vizsgálatából.
2007. 05. 10. 09:29
Harminc ország hatvankét autós újságírójának döntése alapján osztották ki az idei Év Motorja díjait. A BMW ismét jól teljesített, és a Porschénak is kijutott az elismerésből.
2007. 05. 10. 09:27
Olvasói sztorik