Egyes számítások szerint évi 37 millió hordó olajat spórolhat meg Kína a június 1-től érvényben lévő szabályozásával, amely megtiltja a 0,025 milliméternél vékonyabb nejlonzacskók gyártását és forgalmazását.
A másodosztályban szereplő Ferencváros labdarúgócsapatánál a mostani szezont követően a vezetőség úgy döntött, több rutinos játékostól is elköszönnek, és a fiatalításra fektetik a hangsúlyt.
Nyílt titok volt, hogy a következő szezontól José Mourinho lesz az olasz bajnok Internazionale labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A hírt hétfő kora délután a milánói klub hivatalosan is megerősítette. A 45 éves portugál szakember három évre írt alá, és értesülések szerint szezononként 9 millió eurót fog keresni.
A processzorgyártó elismerte, hogy technikai problémák miatt kénytelen elhalasztani a platform tagjainak sorozatgyártását, ám a dömping augusztusban indulhat. Ősszel jönnek viszont az ikermagos Atomok.
A két héttel ezelőtti Monacói Nagydíj tragikus hőse volt Adrian Sutil, aki a sereghajtó Force Indiával a negyedik helyig küzdötte fel magát, amíg Kimi Räikkönen ki nem lökte. Mint utólag kiderült, a német semmiképp sem szerezhetett volna pontot.
A hazai intézményeknél több mint 600 ezer személyi számítógép üzemel. legalább egy PC-t valamennyi szervezet használ, de a technológiai fejlettséget tekintve jelentős különbségek figyelhetők meg a szegmensek között.
A Liverpool együttese 20 millió angol fontot sem sajnálna a Bayern Münchenben parádés szezont záró Franck Ribéryért. Az Eb-re készülő francia válogatott másik kulcsemberét, Karim Benzemát hasonló összegért Sir Alex Ferguson szeretné Manchesterbe csábítani.
Egyesek szerint a tigris és a leguán összekutyulásával született meg a Tiguan név. Ez nagyon sántít, mert angolul a leguán iguana, tehát Tiguana lenne a jó név.
A gyorsaságimotoros-világbajnokságon a 125 kcm-esek között vb-címvédő Talmácsi Gábor idei legjobb teljesítményét nyújtva második lett vasárnap, az Olasz Nagydíjon. A magyar pilóta ezzel megkezdte a felzárkózást, és elérhető közelségbe került számára, hogy megvédje a tavaly oly nehezen kiharcolt elsőségét.
Újra teljes szélességében járható az M0-s autópálya, miután feloldották a Kis-Duna-hídtól pár száz méterre történt balesetek helyszínelése miatt elrendelt részleges útzárat.
2004-ben egy maroknyi görög ámulatba ejtette a világot. Dacolva a jobb képességű ellenfelekkel, Rehhagel fiai legalább akkora bravúrt vittek véghez, mint eleik szűk két és fél ezreddel korábban Maratónnál és Szalamisznál.
Jelenleg átlagos, hétköznapi forgalommal lehet számolni az osztrák-magyar határszakaszon, ahol hétfőn Ausztria egy hónapra visszaállította határain az ellenőrzést a hét végén kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság miatt.
Nem késő még szállást keresni a foci-Eb-re. A kempingek mellett a négy- és ötcsillagos szállodákban is bőven akad még üres szoba azoknak, akik a meccs napján kívül további 1-2 éjszakát is szívesen eltöltenének az osztrák helyszíneken. Svájcban pedig bunkerekben, kempingekben és családoknál lehet még szabad ágyat találni.
Négy együttes is vasárnapra hagyta az Európa-bajnoki főpróbát, de közülük csak a hollandok tudtak nyerni, a svédek, a lengyelek és a címvédő görögök bizony nem a legjobb formában várják a jövő szombaton rajtoló kontinenstornát.
Továbbra sem sikerült teljes egészében megfékezni a vasárnap kitört tüzet a hollywoodi Universal stúdiókban. A tűz áldozatává vált a King Kong-makett és a Vissza a jövőbe című film híres tere.
Biztosan nem vehet részt a hétvégén kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságon Ryan Babel. A Liverpool holland futballistája edzésen szenvedett bokasérülést. Marco van Basten meglepő módon egy védőt hívott be a 23-as keretbe a csatár pótlására.
Nyíregyháza lovasa, Suták Vanda nyerte meg a Budapesten először megrendezett Nemzeti Vágtát és az ezzel járó 30 millió forintos pénzjutalmat nevezőjének.
Egy vesztes munkaügyi per február óta tetemes veszteséggel is zárulhat a perlekedő munkavállaló számára, szemben a korábbiakkal. Jogismeretünk továbbra is gyenge, nem árt az óvatosság.
A tavalyi közel négymilliárd forint után az idén ismét ekkora összegben ír ki pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség munkahelyi képzések támogatására. Kicsit szoros a határidő…
A legtöbb vállalati vezető számára már nem kérdés, válasszanak-e a vállalatirányítás támogatására valamilyen szoftvert. A sok száz dolgozót foglalkoztató nagyvállalatok e nélkül valószínűleg működni sem tudnának.
A toborzás mellett a vállalat népszerűsítésére is törekszenek a cégek az állásbörzéken, a frissen végzettek mellett már az első- és másodévesekkel is igyekeznek felvenni a kapcsolatot.