"Szikár és erőteljes" a Salemi boszorkányok felújítása, Alföldi Róbert pedig rendezésében "sokat ér el kevéssel" - fogalmazott a The New York Times kritikusa az opera New York-i premierje kapcsán.
Gázspray-s gumibot, Hruscsov a Keletinél, Kántor bevetésen. Az idén százéves Rendőrség-történeti Múzeumban jártunk, ahol kiderült, edzett gyomor sem árt annak, aki a kriminalisztika fejlődését követné.
A tatai edzőtábor vezetője, Orbán István a gyanú szerint az olimpiai szobor kivitelezőitől jogosulatlanul kért fejenként negyedmillió forintot, és a klímaszerelőket annak fejében juttatta volna megbízáshoz, ha épülő házába ingyen szerelik be a légkondicionálót.
65 éves korában hétfőn meghalt Richard Wright, a legendás brit együttes, a Pink Floyd alapító tagja. Wright családjának szóvivője azt közölte, hogy a zenész rákbetegségben hunyt el.
Kedden igazi rangadó nélkül kezdődnek meg a Bajnokok Ligája küzdelmei, s rögtön az első napon pályára lép a három, magyar játékost soraiban tudó csapat, az Eindhoven, a Liverpool és az újonc Anarthoszisz Famaguszta.
Tomasz Kuszczak két évvel meghosszabbította szerződését az angol labdarúgó Premier League-ben és a BL-ben is címvédő Manchester Uniteddel, a holland válogatott Jimmy Floyd Hasselbaink viszont befejezte a pályafutását.
Carlo Ancelotti tovább dolgozhat az AC Milan vezetőedzőjeként, annak ellenére, hogy csapata beragadt a rajtnál, mindkét bajnoki találkozóját elveszítette.
Egyre másra kapitulálnak az „ősi” angol fellegvárak - azaz mind több angol klub kerül külföldi tulajdonba. Az új potentátok köre meglehetősen színes társaság; mint ahogy működésük megítélése is felemás.
A 30 éves Hobo Blues Band szeptember 27-i szülinapi koncertjén Deák Bill Gyulától Tátrai Tiborig szinte mindenki fellép a Sportarénában, aki valaha megfordult a több mint húsz albumot maga mögött tudó zenekarban. Napokon belül boltokba kerül a Bolond Vadászat című új Hobo-album.
Most, hogy beköszöntött az ősz a legszutykosabb, szürke arcával, talán a legjobb amit tehetünk, hogy begyújtunk otthon a kandallóba, de egy igazi csúcsfogyasztónak nem mindegy, hogy milyen tűzhely mellett melegszik.
Újrahasznosítási Hónap néven a szelektív hulladékgyűjtés előnyeit bemutató országos kampányt indított a lakossági és ipari szelektív hulladékgyűjtést, valamint hulladékhasznosítást végző ÖKO-Pannon Kht.
Máris az új Schumacherként és mindenképp csodagyerekként emlegetik Németországban a 21 éves Sebastian Vettelt, aki vasárnap minden idők legfiatalabb versenyzőjeként nyerte meg a Forma-1 monzai futamát.
A kilencszeres olimpiai bajnok amerikai Carl Lewis kétségeit fejezte ki a jamaicai Usain Bolt pekingi szuperteljesítményével kapcsolatban – jóllehet, az egykori klasszis egészen konkrét doppingvádakat nem fogalmazott meg.
A Holdon talált víz arra utal, hogy a Föld és kísérő égitestje egykoron egységet alkotott - legalábbis erre következtetnek amerikai kutatók a holdkőzetek víztartalmának vizsgálata alapján.
Szávay Ágnes maradt a 19. helyen a női teniszezők világranglistáján. Az élen az amerikai Serena Williams áll, míg a férfiaknál a spanyol Rafael Nadal ül a trónon.