Élet-Stílus

A magyar Bowie-tól Maxi Jazz kockahasáig

Úgy tűnik, az elektronikus műfaj kedvelői voltak tegnap többségben a Szigeten. A Simian Mobile Disco alatt egy tűt nem lehetett elejteni, és a Faithless-en is szép számmal ugrált a közönség. Frenk erotikus rock & rollal és csípőrázással fokozta az amúgy is forró hangulatot, a Subscribe pedig nemes egyszerűséggel legyalulta a metal színpadot.

Csütörtök délután megérkezve még javában tartott a szaunafíling, így mindenképp célszerűbbnek bizonyult az éjszakába nyúló bevetést egy kis chillezéssel indítani az MR2 színpadnál. Frenket élőben még csak a Batthány téri HÉV megállóban láttam, így kíváncsian vártam, hogy mit produkál a színpadon a magyar David Bowie. Bár valószínű neki is csömöre van ettől a párhuzamtól, de nem lehet szó nélkül hagyni ezt az egyértlemű hasonlóságot. Frenk tényleg úgy fest, mintha Ziggy Stardust és a placebos Brian Molkó szerelemgyereke lenne.

Nem játszottak sokat, cirka háromnegyed órát, azt viszont jól. Az elmaradhatatlan 1formaság kora és a Koktél jege mellett egy Ian Durry & The Blockheads feldolgozás is becsúszott, stílusosan a Sex & Drugs & Rock & Roll című opus. A végén tényleg elhittem, hogy szexis a lapockám, és szó nélkül meginnék vele bármikor a „depresszóban egy melankólát”.

Kollektív orgazmus a metálszínpadon

Mivel még cirka másfél óra volt hátra a Subscirbe produkciójáig, beterveztem egy palacsintatesztelő körutat, de az előételként betermelt chilis bab mellékhatásai miatt a terv végül meghiúsult. Az erőből annyira futotta, hogy megállapítsam: a sör drága, de legalább későn száll el belőle a szénsav.

Képgaléria (Fotó: Tiszai András)

Képgaléria (Fotó: Tiszai András)

Pontban fél hétkor lépett a színpadra az ország egyik legnépszerűbb metálbandája, a Subscribe. Nem szeretek ilyen kliséket alkalmazni, de ez esetben talán joggal érdemelte ki a zenekar ezt a jelzőt, mert nemcsak a zenéjükkel elégítik ki maximálisan a fémszívű közönség igényeit, de a tagok hozzáállása is rendkívül szimpatikus. Csongor Bálint énekes folyamatosan kontaktol a közönséggel, és mosolyog, bár utóbbit lehet azért, mert az anyukája is a nézők közt van.

Ebből kifolyólag az össznépi énekeltetés és táncoltatás se maradhatott el, akárcsak az énekes kézről kézre járása, akinek a mikrofonja mellesleg többet pörgött a levegőben, mint vidéki búcsúban a sergő. A kezdetben kissé passzív nézők lábába viszonylag gyorsan beleállt a boogie a Weight of Oneness-re, ahol a mentális orgazmus is a kezdetét vette, hogy aztán a koncert végére megtörténjen a kollektív beteljesülés. A számok amúgy a négy fal közt is élvezetesek, de igazi fesztiválzenekarról lévén szó, az egész produkció élesben az igazi.

Veríték folyt, emberek hullottak

Ha ötperces sprintet nyomtam volna, akkor is maximum tíz percem maradt volna, hogy beleízleljek a Tits & Clits elektroduó produkciójába a Medúzában, így inkább célegyenesen a Party Aréna felé vettem az irányt, ami előtt elképesztő tömeg várta, hogy megtekintse a Simian Mobile Disco félhomályban abszolvált szeánszát. A helyzet súlyossága bent csak fokozódott.

Bizonyos szituációban talán még izgató is tud lenni, ha az ember egy csoport félmeztelen kétméteres fiatalember közé van préselve, de ez esetben inkább idegesítő volt (különösen, ha kapott egy jól irányzott ütést a gyomorszájára), és fokozta az egész esemény amúgy is klausztrofób hangulatát. A hab a tortán az volt, mikor hirtelen jó pár ember járt kézről kézre, és, ha valakinek nem volt kedve beszállni a játékba, az illető nemes egyszerűséggel a földre zuhant.

A nagycsaládi életérzés megteremtéséhez a két elektromágus sem járult hozzá, hiszen minden sallangtól és gesztustól megkímélték magukat, és egyből belecsaptak a lecsóba. Meg kell jegyezni, hogy a közönséggel történő spannolás esetükben egyáltalán nem is hiányzott, viszont láthatóan ők is jól elugrabugráltak a DJ-pult körül. Számaikat most diszkóbarátabbá masterelték, így eltűntek a slágereiket jellemző nyálasság, és maradt a nyers elektronika, mindenki legnagyobb megelégedésére. Így az Audacity of Huge-ra is leginkább az olykor felhangzó vokál miatt lehetett ráismerni, az utolsónak hagyott I Believe pedig olyan industrial-noise őrületté transzformálódott a végére, hogy a Nine Inch Nails elsírná magáta gyönyörűségtől.

Ismerős arcok

Mindezek után lelkiekben felvértezve vándoroltam tovább a Nagyszínpadhoz, ahol a Szigeten szinte örökös tagsággal bíró Faithless nyomta főműsoridőben. Bár hiába élte jó tíz évvel ezelőtt virágkorát a zenekar, láthatóan a közönséget ez nem zavarta, és az olajos hering-effektus itt is éreztette hatását. Az elektro helyett inkább az instrumentális hangzásnak adtak nagyobb szerepet, valamint Maxi Jazz csupasz kockahasának.

Képgaléria (Fotó: Tiszai András)

Képgaléria (Fotó: Tiszai András)

A háttérben különböző üzenettel bíró feliratok bukkantak fel, így kezdetben az Egyesült Államok külpolitikájának mutattak be egy balközepet, hogy aztán a szeretet és Bob Marley vegye át a főszerepet, akinek tiszteletére Maxi még reggae tudását is megvillogtatta. A korábbi örökzöldekből is kapunk természetesen egy csokrot, így a God is a DJ, az Insomnia és a We Come sem maradhatott el. Bár láthatólag ügyeltek a sokszínűségre, talán kicsit túl sok is volt belőle, mindenesetre a koncert legkiemelkedőbb pillanatai azok voltak, mikor Sister Bliss végigszántotta ujjait a szintijén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik