Kinevezésekor azt mondta, hogy a Nemzeti Színházat világmegváltó színházzá szeretné alakítani. Mit jelent ez? Definiálná, hogy ön szerint milyennek kell lennie a Nemzeti Színháznak?
A 19. században és a 20. század elején a Nemzeti Színház elsősorban azt jelentette, hogy magyar nyelvű előadásokat láthatott ott a néző. Ez ma már szerencsére nem aktuális, hiszen minden magyar színházban az anyanyelvünkön játszanak. A világmegváltó szerepet én úgy értettem, hogy az a sokszínűség, nyitottság, amit az elkövetkezendő öt évben szeretnénk képviselni, valamelyest hatni fog az országomra, a hazámra. Ha az látszik majd, hogy itt beszélgetés van, és nem a „hülye vagy, mert mást gondolsz” típusú kommunikáció, remélem hogy hatni fog az ország gondolkodására. Másrészt ennek az intézménynek a kiemelt anyagi és egyéb erőforrásai lehetőséget adnak arra, hogy olyanfajta előadásokat és alkotókat hívjon meg, akikről esetleg csak hallunk, akik már mindenhol ismertek, de itt még nem jártak. Szeretném szélesíteni az agyakat, a lelkeket, a szíveket.
Sok támadás érte a kinevezése kapcsán. Azt mondták például, hogy a konkurens pályázók dokumentumaiból a fénymásolás során eltűntek lapok…
Semmi közöm hozzá. Én leadtam a pályázatomat, és kihirdették az eredményt. Egy teljesen szabályosan lezajlott pályázat győzteseként kerültem a Nemzeti Színház élére.
Úgy tűnik, az összes vidéki színházban a politika választja az igazgatókat. Jobbos városba jobbos direktor, balos városba balos direktor került. Önt is támadják, hogy politikai okok miatt nyert. Mit szól ezekhez a vádakhoz?
Sokat lehetett hallani, hogy a szocialista képviselő apám miatt kerültem ide, akit egyébként 28 évesen ismertem meg, vagy azért mert kommunista vagyok, zsidó vagyok stb. Hál’ istennek azt sehol nem olvastam, hogy szakmailag alkalmatlan. Ez nekem pont elég.
Egyes vidéki színházaknál azért a szakmai alkalmatlanság is felmerült…
Álságos a rendszer. Tisztább lenne, ha egy adott fenntartó vezetője kijelentené, hogy én XY-t akarom színházigazgatónak. Erről bárki mondhatja, hogy nem értek velük egyet, de vállalták, ha nem jön be, együtt buknak. A baj az, hogy nem ez történik, hanem úgy csinálnak, mintha demokratikusan zajlott volna le a pályázat. Ugyanakkor – hangsúlyozva, hogy van ami az én ízlésem szerint van, és van ami nem – a helyzetemből adódóan az a kötelességem, hogy az összes színházigazgató-kollégámmal szemben megadjam a bizalmat, és azt mondjam, várjuk meg, hogy mit csinál. Elég szomorú, hogy ebbe is belekeveredik a politika. Azért kíváncsi lettem volna, hogy az indulók közül ki lett volna a mindenkinek megfelelő Nemzeti Színház-igazgató.
A Nyugalom című első nagyjátékfilmjét is akkortájt mutatták be, amikor a kinevezés történt. A filmet sokan élesen támadták. És nemcsak a kritikáról volt szó, hanem egyenesen bírósághoz fordultak megrontás gyanúja miatt.
Én azt gondolom, hogy bárki kapta volna meg a Nemzeti Színház igazgatói székét, kapott volna a pofájára. Legfeljebb kevesebbet és kicsit szalonképesebbet, mint amiket én kaptam. Az engem ért támadásokba belejátszott a film, és az elmúlt húsz év, amit a pályán töltöttem. Nekem mindig sikerül valahogy úgy fogalmaznom, hogy első látásra provokációnak tűnik, holott semmi nincs benne. Csak megpróbálok nagyon egyenesen és őszintén fogalmazni.
Rendez még nagyjátékfimet?
Nincs filmtervem, abból elég volt egy pár évre.
Miért? Most eltekintve a politikai típusú támadásoktól…
Nem tudok attól eltekinteni. Az nagyon rossz volt és nagyon fájt. Hogy a Nemzetivel kapcsolatban miket fogok kapni, arra fel voltam készülve, de azt hogy a film ezzel így összemosódott, nagyon igazságtalannak éreztem. Ehhez képest tegnap hívtak fel egy chicagói filmfesztiválról, hogy indítanák a filmet. Egyébként a Nyugalom sem konkrét terv volt, hanem megkeresett Bodzsár István producer, hogy nincs-e kedvem megcsinálni.
A filmmel kapcsolatos támadás egy jelenet esztétikai megítéléséből kreált jogi ügyet, valószínűleg politikai okokból. Erről eszembe jut a Nemzeti Színház épülete körüli esztétikai vita, ahol politikai oldaltól függött sokszor, hogy tetszett-e valakinek az Orbán-kormány által építtetett színház vagy sem. A jobbosoknak tetszik, a balosoknak nem. Önnek tetszik?
Nem beszélek politikáról, én egy művészeti intézmény vezetője vagyok.
2.rész
Nem jutott eszembe róluk semmi
Tele vannak az újságok és a város a Nemzeti Színház hirdetéseivel, amelyek azt üzenik, hogy a klasszikus színház sem biztos hogy unalmas. Miért volt szükség ilyen, nyilván nem túl olcsó imázskampányra?
Nem volt olcsó, de nem volt olyan drága sem. Körülbelül egyharmada volt annak, mint amit gondolnak.
Mennyibe került?
Azt pontosan nem tudom megmondani fejből. Közbeszerzési eljárás volt, meg lehet nézni az összeget.
„Itt vagyunk, elkezdtünk dolgozni, szeretnénk, ha figyelnétek ránk.” (fotó: Gáti András-FN)
Visszatérve: miért gondolja, hogy szükség volt erre?
Egyrészt azért tartom fontosnak, mert a hagyományos színház kedvelői nagyon megijedtek, amikor kineveztek. Az engem ért támadások része volt, hogy azt mondták: a Nemzeti velem egy olyan avantgarde, modern, alternatív színház lesz, amit nem lehet majd érteni. A – nevezzük így – alternatív fiatal művész barátaim pedig megijedtek attól, hogy egy unalmas, hagyományos színházat fogok csinálni. Ezek a színházhoz, művészethez kapcsolódó végletes vélemények. A plakátokon e két végletet oldjuk fel, közelítjük egymáshoz. Másrészt fontos, hogy ne valami ellenében fogalmazzuk meg magunkat, az indulásunkat, hanem magunkhoz képest. Az imázskampány olyan, mint egy névjegy. „Itt vagyunk, elkezdtünk dolgozni, szeretnénk, ha figyelnétek ránk.”
A Társulat című televíziós szereplőválogatós műsorsorozat zsűrijének ön is tagja volt. Ebben a laikusok is látták, hogyan épül ki egy színházi társulat. Azt is megtapasztalhatták, hogy nincs demokrácia e téren, ott a zsűri ellenében is a rendező mondta ki a végső szót. Amikor átvette a színházat, itt is társulatot kellett építeni. Ki döntött a színészek, munkatársak sorsáról?
Az a műsor egy castingsorozat volt, ami inkább Nyugat-Európában divatos. Itt viszont volt egy több mint negyvenfős társulat. Nem arról volt szó, hogy bejön az ember, és kisöpör mindent, amit az előző vezetés csinált. Nagyon sok jó előadás megy, amit szeretnek, néznek az emberek, és rengeteg jó színész volt. Azt kellett eldöntenem, hogy kik azok, akikre azt mondom, hogy nem. Nem azért mondtam, mert nem jó színészek, hanem azért, mert van olyan, hogy bizonyos fajtaság nem működik együtt. Konkrétabban: nem jut eszembe róluk semmi. Nem láttam magam előtt, hogy közösen, hosszú távon színházat tudnánk csinálni. Ebből a szempontból itt is ugyanaz van, mint mondjuk egy kis pékségben, ahol egy új vezető megválogatja azokat az embereket, akikkel együtt kíván dolgozni, akikben megbízik. Persze a színházra jobban figyelnek az újságok, az emberek. Azt ugyanakkor viszonylag könnyű eldönteni, hogy valaki jó kenyeret tud-e sütni vagy nem, viszont az elég megfoghatatlan, hogy tetszik-e egy művész munkája vagy nem.
Mindenesetre azt mondták, hogy gazdasági megfontolások miatt építik le a társulatot, mert túl nagyra duzzadt az utóbbi években. Ehhez képest majdnem annyi színész távozott, mint ahány új jött.
Ki mondta ezt?
Az alatt a fél év alatt hangzott ez el, amikor együtt dolgoztak Jordán Tamással.
Fontos gazdaságilag is, hogy mekkora a társulat, de művészileg is fontos, hogy kik alkotják a csapatot. Olyan színészeket kell idehívni, és olyan színészeknek kell alkotni a társulatot, akikkel az ember hosszú távon gondolkozik, akikről szerepek jutnak az ember eszébe. Annyival valóban nem lettünk kevesebben, 47 tagú volt a társulat, most meg 44. Az új tagok nagy része fiatal színész. Nagyon jó volt az előző csapat művészi és emberi szempontból is, de szerintem fontos, hogy legyen egy társulatnál „vérfrissítés”, és hogy zabolátlan, energikus fiatalokat összeengedjünk tapasztalt, nagy művészekkel. Abból mindig valami új jön ki. Itt visszakanyarodhatunk, a „mi a Nemzeti Színház” kérdéskörhöz. Ez is a két véglet. Van aki azt mondja, hogy az öregeket ki kell rugdosni, csak fiatalokkal kell színházat csinálni, és van aki azt mondja, hogy az öregekkel lehet csak jó előadásokat rendezni. Szerintem a kettőt össze kell rakni, mert mindkettőnek hihetetlen értékei vannak, és tudnak hatni egymásra.
3.rész
A karrieremet csak ronthatja az igazgató pozíció
Az első bemutató a Nemzeti Színházban – a Trafóból áthozott – Szorokin-darab, a Jég lesz. Ez valószínűleg az avantgarde véglethez tartozik. Már most támadják sokan, hogy ez az extrém előadás nem a Nemzetibe való.
Tegnap kaptam egy nagyon helyes, valószínűleg álnéven írt e-mailt. A levélíró látta a Trafóban a Jeget, és nagyon tetszett neki, nagyon „szórakoztatónak” tartotta, de véleménye szerint nem a Nemzeti Színházba való. Visszaírtam, hogy ezzel én nem nagyon tudok mit kezdeni. Szerintem ez az előadás olyan magas művészi és szakmai nívót képvisel, aminek igenis itt a helye. Másrészről valóban, ez egy nagyon végletesen fogalmazó előadás. Lehet azt mondani, hogy essünk túl mindenen az elején! (nevet)
Másrészt, szerintem egy csomó olyan ember meg fogja nézni, aki egyébként nem nézné meg. Nem mondom, hogy nem lesznek viták, biztos ki fogok érte kapni, de ugyanakkor ez egy szívbemarkoló, gyomorszorító előadás.
Nem úgy tűnik, hogy riadnak az emberek (fotó: Gáti András-FN)
Nem fogja elriasztani rögtön az évad elején a hagyományos színházak kedvelőit a Nemzetitől a darab?
Szerintem nem. Nem úgy tűnik, hogy riadnak az emberek. Nincs jegy, és nem csak a Jégre, egész októberre.
Hét új előadás lesz az évadban, ebből hármat Ön rendez. Ennek mi az oka?
Nagyon sok pénzt akarok keresni. (nevet)
Ez külön pénz önnek, vagy munkaköri kötelesség?
Az elsőért nem kapok pénzt, a másik kettőért igen.
Szóval, miért rendezi az új darabok közel felét?
Ennek különböző szerződési okai vannak. Valaki elvállalt valamit, de végül nem ért rá. Az évad pedig ekkor már készen állt. Ilyenkor az embernek két lehetősége van. Megkeresi azt a pár rendezőt, akivel szeretne dolgozni, megkérdezi őket ráérnek-e. Nem értek rá. A másik lehetőség, hogy azt hívja, aki ráér. Nem azt hívtam, hanem úgy döntöttem, hogy én fogom rendezni a János vitézt, az Oresztészt és A parkot. Ez nem hatalommánia, egyébként is van elég munkám, de a Bárkában azt tapasztaltam, hogy minél többet dolgozom a társulattal, annál inkább össze tudunk csiszolódni.
Nem akar az igazgató a rendezésével egyfajta iránymutatást adni a többieknek?
Ha megnézi, hogy kiket hívtam ide rendezőnek, akkor rájön, hogy azok nem olyan alkotók, akiknek lehet művészeti iránymutatást adni. Különben sem szeretnénk irányt mutatni semmilyen úton. Azt szeretném, ha minél kevésbé szólna arról a dolog, hogy én vagyok itt az igazgató, és minél inkább arról szólna, hogy itt jó előadások vannak. Engem ezért érdekelt ez a feladat, nem az íróasztal miatt. Azt szoktam mondani félig tréfásan és nagyképűen, hogy a karrieremet nem ezzel a pozícióval kell megcsinálnom, ezzel csak elrontani lehet. Engem a színház érdekel, az, hogy sikerül-e itt egy olyan élő helyet megteremteni, amiről az elején beszéltünk.
Azt is mondta, hogy ebben az elmebeteg országban egy normális helyet szeretne kialakítani…
Ki is kaptam az elmebetegért.
Mit értett ez alatt?
Hát normálisan élünk? Normális dolog az, hogy ha én más pártra szavazok, akkor nem állnak velem szóba?
Nyilván nem.
Hát akkor miről beszélünk?
Én arra vagyok kíváncsi, ön hogy látja ezt a dolgot.
Soha nem lehet tudni, hogy éppen melyik pillanatban leszel utált és kirekesztett, és miért. Ma ezért te, holnap amazért ő. 2008-at írunk, könyörgöm! Az lehetetlenség, hogy itt vagyunk 10 millióan, tök jó ország, elképesztő emberek, hihetetlen történelem, kultúra satöbbi, és már hosszú-hosszú idők óta minden arról szól, hogy ki, kit, miért gyűlöl. Erről beszéltem, ezt én elmebetegnek tartom.
És mit tud tenni egy színház ez ellen?
Amiről eddig beszéltem, például bemutatjuk a Jeget.
Amiből hatalmas botrány lesz…
Lehet, de mint mondtam, legalább túlesünk az elején ezen. Annál nagyobb botrány az évadban nem lesz. Jó ezen túlesni, minél előbb.
Öt évre szól a szerződése. 2010-ben azonban választások lesznek, amikor is – az előzőekből következően – változás esetén akár az ön posztjára is új embert állíthatnak. Foglalkoztatja ez?
Én nem ahhoz igazítom a művészeti elképzeléseimet, a terveimet, hogy lesz-e kormányváltás vagy nem lesz. Öt évre tervezek. Ha engem elküldenek, ugyanúgy lesz munkám itthon vagy külföldön, ez számomra nem kenyérkérdés. Nem foglalkozom azzal, hogy elküld-e a Fidesz, ha nyer, nem szorongok tőle, egyáltalán nem érdekel. Nagyon rossz lenne, félreértés ne essék. (nevet)
Ellentétben azzal, hogy mit gondol erről a pozícióról a közvélemény, én az elmúlt egy évben egy fél politikai nyomást, kérdést, dádát nem kaptam. Sőt minden oldalról drukkolást érzek. Engem nem a pozíció érdekel.
