Élet-Stílus

Zsűrizett műkincsek az Antik enteriőrön

Csütörtökön a Műcsarnokban megnyitotta kapuit a 13. Antik Enteriőr. Idén először – kísérleti jelleggel – a régiség- és műkincskereskedők zsűriztehették a kiállított tárgyaikat.

A Régiségkiállítás és Vásár alapvető céljai a kezdetek óta változatlanok: bemutatkozási és értékesítési lehetőséget kíván teremteni a műkereskedőknek, a műgyűjtőknek, befektetőknek és érdeklődőknek pedig alkalmat adni a kínálat áttekintésére.

Az Antik Enteriőr kiállításon a magyar műkereskedelem valamennyi reprezentánsa képviselteti magát, a rendezvény tizenkét éves története során maga is hozzájárult ahhoz, hogy a hazai műtárgypiac is bekapcsolódjon a nemzetközi vérkeringésbe. Az első három kiállítás a Néprajzi Múzeum épületében kapott helyet, majd 1997-től új helyszínen, a felújított, korszerű műszaki állapotban lévő, valamint a kiállítók és látogatók kényelmét szolgáló infrastruktúrával egyaránt rendelkező Műcsarnokban rendezik meg.

A nemzetközi műkereskedelem két fő színtere a árverések világa, és a galériák, műkereskedések által lebonyolított forgalom. A piac teljes nagyságára vonatkozóan csak becsült adatok állnak rendelkezésre, de az éves forgalom minden bizonnyal meghaladja a húszmilliárd dollárt. A forgalomnak csak kisebb részét jelentik az aukciós eladások, jelentősebb a műkereskedők forgalma, és ma már elmondható, hogy annak is egyre nagyobb szelete generálódik a nagy nemzetközi vásárokon. Maastricht, New York, London, Párizs, Bázel a legfontosabb helyszínek, és folyamatosan értékelődik fel Moszkva.

A szervezők szerint a magyar piac összetételét az idén 13. alkalommal megrendezett Antik Enteriőr kiállítás és vásár reprezentálja legjobban, és valóban: az első vásár óta végbement változásokon lemérhető a műkereskedelem fejlődése is. A piac meghatározó szereplői folyamatosan, megbízhatóan működnek, új gyűjtőgenerációk jelentek meg és egyre erősebb az intézményi gyűjtők szerepe, valamint a törvényi szabályozás is sokat finomodott az eltelt időszakban.

Az Antik Enteriőr idén először zsűrizi a kiállított tárgyakat, egyrészt kiállítás színvonalának emelése, másrészt a magyarországi műtárgypiacon egyre nagyobb számban felbukkanó hamisítványok kiszűrése érdekében. Első évben a szervezők a kiállítóknak lehetőséget biztosítanak arra, hogy ne vesék magukat alá kötelező jelleggel az ellenőrzésnek, de ha mégis kérték, jól megkülönböztethető jellel látták el standjukon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik