A kormány mind a nyolcmillió választónak kérdőívet küld az alkotmányozással kapcsolatban, amelynek költségét a Blikk a Magyar Posta segítségével "legalább" 852 millió forintra becsülte.
Egy már nyugdíjas, és egy aktív rendőri vezető ellen feljelentés tett a rendőrség a 2009 augusztusában a Mátrában szolgálatteljesítés közben halálos motorbalesetet szenvedett Szegedi Henrik ügyében - írta Népszabadság.
Bár kevesebb a pálinkafőzésből származó bevétel, az új szabályozás nyomán tisztulni látszódnak a viszonyok, miközben a prémiumkategória iránti kereslet sem csökkent - olvasható a Magyar Nemzetben.
Nyilvánossá váltak az Országgyűlés 2006. őszi zárt bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei, amelyeket korábban nyolcvan évre titkosítottak - írta a Népszabadság.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás és hűtlen kezelés miatt tett feljelentést két, a volt Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) által megkötött szerződés ügyében Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának vezetője - adta hírül értesülését a Magyar Nemzet.
Ellentmondások feszülnek az új közoktatási törvény koncepciója és a hozzá kapcsolódó, költségvetési hatásokat bemutató minisztériumi háttérszámítások között - közli a Magyar Nemzet, a Népszabadság és a Népszava.
Nemcsak a választási év miatt szaladt el 2010-ben az önkormányzatok hiánya, hanem azért is, mert a kormány a költségvetési deficit egy részét – a támogatások folyamatos lefaragása révén – évek óta tudatosan a helyhatóságokra hárítja át - írta a Népszabadság.
Nem függesztik fel a kormánytisztviselők indoklás nélküli elbocsátását május 31-éig. Nem jött el az örök béke a felsőoktatásban, és nem biztos, hogy támogatná a 18 éves kor alatti választójogot, viszont például kibővítené az Alkotmánybíróság hatáskörét. Interjú Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel.
Valószínűleg bűncselekmény áldozata lett az a 17 éves fiatalember, akinek a holttestét csütörtökön találták meg a X. kerületi Ihász utca egyik lakóházában – közölte Sagyibó Melinda, a BRFK szóvivője. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított.
Az MSZP elnöke szerint a médiatörvény kényszerű módosítása után a kormány két napon belül újabb vereséget szenvedett el azzal, hogy a korábbi tervekkel szemben mégsem Magyarországon rendezik meg az Európai Unió keleti partnerségi találkozóját. A döntés erős és egyértelmű diplomáciai üzenet a kormány számára - véli.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 774 millió forintnyi büntetést szabott ki a Pécs Közlekedési (PK) Zrt.-re áfatartozás, valamint a városi buszeladási botránnyal kapcsolatos szerződés miatt - adta hírül a pecsiujsag.hu.