Belföld

Örül az államtitkár, hogy kirúghatta az alkalmatlanokat

Gál András Levente szerint egyetlen tisztviselő elbocsátása sem volt indokolatlan, még ha nem is kellett megindokolni.

Május 31-ig még egészen biztosan lesznek indoklás nélküli felmentések a közigazgatásban – mondta a Blikknek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatásért felelős államtitkára.

Gál András Levente közölte, a tárca a hatályos jogszabályok szerint jár el, hiszen az Alkotmánybíróság csak május 31-től semmisítette meg az indoklás nélküli felmentés lehetőségét, így álláspontja szerint addig teljesen törvényes így elküldeni embereket.

Elmondta, most zajlik a kormányhivatalok megszervezése, intézmények összevonása, ami összesen 23 ezer kormánytisztviselőt érint. Azt nem tudta megbecsülni, május 31-ig hány embert érinthet még az indoklás nélküli kirúgás, véleménye szerint eddig sem voltak tömeges elbocsátások és ezután sem lesznek. Hozzátette, ő ír alá minden felmentést, és eddig egy sem volt szükségtelen vagy indokolatlan, még ha nem is kellett megindokolni.

Gál András Levente kijelentette, örül, hogy 20 év után végre hosszú perek nélkül lehetett felmenteni a feladatukra alkalmatlan embereket.

AJÁNLOTT LINK:

Folytatódnak az indoklás nélküli kirúgások (Blikk.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik