Belföld

Egy fedett uszodával és teniszpályával ellátott sportcentrum építésébe is beszállt volna a Honvédelmi Minisztérium háttérintézményeként működő HM EI Zrt. előző vezetése a koszovói Pristinában - írja a Magyar Hírlap pénteken a birtokába került dokumentumokra hivatkozva.
2011. 03. 11. 07:10
Legfeljebb öt évre szólna a taxiengedély egy minisztériumi rendelettervezet szerint, és a megújításához tanfolyamokra, vizsgákra kellene járniuk a taxisoknak, ami tovább növelné a költségeiket - írta a Világgazdaság.
2011. 03. 11. 07:02
A tervezett katonai radarnak helyet adó Medina nem vár ugyan ellentételezést a befogadott honvédelmi beruházás miatt, a Tolna megyei településen várhatóan mégis számos fejlesztés indul el.
2011. 03. 11. 06:57
Az eddigi dohányzást korlátozó törvény nem hozott átütő sikert: a hazai statisztikák szerint nem csökkent sem a cigarettázás, sem az abból adódó halálozások száma. A lapunk által megkérdezett egészségügyi közgazdász szerint azért, mert túl puha volt az eddigi tiltás.
2011. 03. 11. 06:39
Az Európai Parlamentnek (EP) innen kezdve az Európai Unióval és annak biztosával van vitája - mondta a HírTV Rájátszás című műsorában csütörtök este Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár, arra reagálva, hogy az EP megszavazott egy, a magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot.
2011. 03. 10. 21:51
Meghalt Ranschburg Jenő pszichológus. Csütörtök délután, gyors lefolyású betegség következtében egy budapesti kórházban, 76 évesen hunyt el a köztiszteletben álló szakember, aki múlt vasárnap került kórházba.
2011. 03. 10. 21:03
Mostantól Mansfeld Péter utcának hívják Budapest XXI. kerületében, Csepelen az eddigi Bajáki Ferenc utcát. Az utcanév-változtatással az alig 18 évesen kivégzett 1956-os forradalmár emléke előtt tiszteleg születésének 70. évfordulóján a kerület önkormányzata.
2011. 03. 10. 19:38
A Fidesz-KDNP által nyilvánosságra hozott alkotmánytervezet az alkotmánybírók kezének megkötésével visszaéléseket eredményez – mondta az fn.hu-nak Lövétei István alkotmánybíró. Gulyás Gergely az alkotmányszövegező bizottság tagja annak örült volna, ha az Alkotmánybíróság teljes mértékben visszakapja a jogkörét, de szerinte ennyit lehetett elérni.
2011. 03. 10. 19:00
Újabb három ózdi uzsorást helyezett előzetes letartóztatásba a Miskolci Városi Bíróság csütörtökön, ezzel a Borsod megyei településről már tizenegyen vannak hasonló bűncselekmények elkövetése miatt előzetesben.
2011. 03. 10. 18:33
Olvasói sztorik