Mint lánya, Ranschburg Edit elmondta: a népszerű pszichológus, tanár, számos szakkönyv szerzője vasárnap került kórházba, ahol csütörtökön délután hunyt el.
Ranschburg Jenő 1935. december 19-én született Budapesten. Pszichológus, a pszichológiai tudományok kandidátusa. 1961-ben végzett a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, majd 1964-ben az ELTE bölcsészkarának pszichológia–magyar szakán. 1961 és 1963 között gyógypedagógus tanár.
Fő kutatási területe a fejlődéslélektan, a szocializáció, a klinikai gyermeklélektan, a fejlődési pszichopatológia volt. Szellemi elődeinek, mestereinek Binét Ágnest, Mérei Ferencet, Radnai Bélát, valamint Kardos Lajost tartotta. Kardos inspirálta arra, hogy pályája során lehetőleg mindig a tiszta, közérthető fogalmazásra törekedjék. Okfejtéseit, a gyermekekkel, a családdal, a szocializációval kapcsolatos nézeteit, véleményét mindig úgy közvetítette, hogy azt a laikus, az átlagolvasó és átlag néző is megértse. Méltán volt népszerű a televízióban futó Családi kör szakértőjeként, majd a Mesterkurzus előadójaként.
Az elmúlt években több emlékezetes interjút is adott lapunknak. A legutóbbi, alig két hónappal ezelőttiben közéletről, hatalomról, demokráciáról szólt kritikusan. A beszélgetés során gyerekkorát is felidézte: „1944 márciusában felemelt karral kellett végigvonulnom a városon. Bámészkodós, magamnak való kölök voltam, lemaradtam a sorból, az öregek, a nők, a gyerekek közül, néztem föl a házakra, próbáltam elkapni az emberek tekintetét, színtiszta kíváncsiságból, nem volt a szememben semmi vád, és az emberek szinte kivétel nélkül elkapták a tekintetüket, és leengedték a redőnyt. Az a hang, a redőnyök hangja rendkívül felzaklatott.”
A másik, idestova három éve zajlott beszélgetésben is a piedesztálra állított politikusok iránti hódolat abszurditásáról mondott ítéletet.
“Úgy tűnik, Magyarországon sokan agykéreg nélkül léteznek. Az érzelmek a kéreg alatti területen keletkeznek, az agykéreg gondolkodásra való. Ha nem gondolkodom, csak érzéseim vannak, akkor vagy imádok valakit, vagy gyűlölök. Teljesen mindegy, hogy valaki mit mond, az attól jó, vagy attól szörnyű, hogy ő mondta. Ettől kiszámíthatatlanok az emberek cselekedetei. A politika nekem gondolkodást jelent.”
Egyik utolsó interjúját az Fn.hu-nak adta – fotók: Neményi Márton, fn.hu
A tudományos ismeretterjesztést mindig is szívügyének tekintette, a családi és iskolai gyereknevelés témakörében számos cikket jelentetett meg szak- és napilapokban, folyóiratokban, s emellett szerte az országban tartott előadásokat, vezetett tanfolyamokat pedagógusok számára. Több könyve is megjelent, amelyek közül a legismertebbek a Félelem, harag, agresszió, a Személyiségünk titkai (Popper Péterrel), A nő és a férfi, a Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban, a Jellem és jellemtelenség, A meghitt erőszak, a Rögök az úton: egyén és család, a Szülők könyve, a Gyerekségek címmel pedig saját verseiből adott közre válogatást.
1963-tól 1965-ig az MTA Pszichológiai Intézetének tudományos munkatársa. 1965 és 1977 között az ELTE BTK pszichológiai tanszékének adjunktusa, majd docense. 1977-től az MTA Pszichológiai Intézetének osztályvezetője. 1977 és 1997 között tudományos osztályvezető az MTA Pszichológiai Intézetében. 2002-től a Szolnoki Főiskolán tanít, egyetemi tanár (professor emeritus).
A Magyar Pszichológiai Társaság főtitkára (1975 – 1980), a Magyar Pszichológiai Szemle rovatvezetője. 2009-ben Prima Primissima-, tavaly Hazám-díjat kapott.
