Belföld
Győr egyik nádorvárosi éttermében tartotta érettségi bankettjét az a társaság, akik közül négyen emelkedett hangulatban, a városrész több szemetesét felborították, az útjukba került parkoló autókról, pedig a márkajelzéseket tépték le.
Egymás hegyén-hátán nyílnak a nemzeti dohányboltok Budapesten, a trafikosok nagy része nem örül, ha a boltjáról kérdezik őket.
A szabadságuk idejére hazatérő, Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások miatt torlódás alakult ki a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán vasárnap délelőtt.
InterCity vonat személyautóval ütközött Kópháza és Balf között szombat este. Az autó a fénysorompó piros jelzése ellenére hajtott a vasúti pályára.
Több mint hatszáz törvényt fogadott el három év alatt a parlament, ezek azonban semmilyen veszélyt nem jelentenek a demokráciára - közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2013. 06. 30. 10:51
Hétfőtől a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók használatarányos útdíjat (e-útdíjat) fizetnek a magyar gyorsforgalmi- valamint főutakon.
Franciaországba indul érte a DK-elnök.
2013. 06. 30. 10:04
Két ütemben folytatódik a nagykörúti villamosvágányok felújítása.
Időközi önkormányzati választást tartanak ma a Fejér megyei Kisapostagon.
Hat Champion-díjat, egy nagyaranyérmet, 80 aranyérmet és 88 ezüstérmet adtak át az idei VinAgora Nemzetközi Borversenyen szombaton.
A nagy érdeklődés miatt meghosszabbította a tihanyi levendulahetek programját, ezen belül a szedd magad akciót is a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság: jövő vasárnapig arathatnak bizonyos feltételek mellett az érdeklődők a gyógynövényként is számon tartott növényből.
- 08:35 Hadházyt kétmillióra büntette Kövér László, arra kéri a követőit, dobják össze a pénzt
- 08:29 Visszalépett a választástól Földi István jobbikos képviselőjelölt, akit az alelnök élettársa még 2022-ben szexuális erőszakkal vádolt
- 08:23 Az ellenfél szurkolói mindent bevetettek, hogy megzavarják Marozsánt, és ez végül bejött nekik
- 08:18 Hónapok óta nem kapott új szerepet a Hunyadi sztárja
- 08:16 Életveszélyes agyhártyagyulladás-járvány tört ki Angliában
- 07:38 Elnöki közpénzadományok: árulkodó értékválasztások
- 07:29 Von der Leyen Ukrajna támogatásáról: „ígéretünket teljesíteni fogjuk, így vagy úgy”
- 07:02 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Egyre több jel utal arra, hogy a Jobbik korábbi aláírásokat „hasznosított újra”, hogy indulhasson a választáson
- 06:57 Wolf András visszatért a Séfek séfébe
- 06:56 A népdalból ismert „tavaszi szél” ma sem marad el
- 06:45 Orbán Gulyás Gergely kijelentéséről: „ez egy marhaság!”
- 06:43 Összeállt a Séfek séfe döntős menyőze
- 06:38 Izrael Iránt, Irán pedig az öböl menti országokat támadta
- 06:30 Miért hordanak méretekkel nagyobb cipőt Trump emberei?
- 21:07 Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
- 06:45 Orbán Gulyás Gergely kijelentéséről: „ez egy marhaság!”
- 03:59 Jól átverte a licitálókat a villantós gyorskorcsolyázó világsztár
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 22:04 Kocsis Máté az MNB-botrányról: „Nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit”
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 19:47 Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás
- 06:00 Kvíz: 7 érdekes tény magyar királyokról, tudod, kire igaz az állítás?
- 06:21 „Szeretlek” – úgy néz ki, új párja van Muri Enikőnek
- 05:55 Csatatér lett a NER szívcsakrájából, ahol a kegyelmi ügy és Hatvanpuszta árnyéka is rávetül a választásra

