Belföld
Kiválóan halad a pályázati pénzek kifizetése a Dél-alföldi régióban:a DARFÜ-nek 2013 első felében több forrást sikerült lehívnia és kifizetnie a nyertes pályázóknak, mint amit eredetileg tervezett, így rendkívül hatékonyan, 101%-os teljesítéssel zárta a félévet - jelentette be dr. Kiss Imre, a fejlesztési ügynökség ügyvezető igazgatója.
Az Index szerint a honvédelmi miniszter megfigyelése állhat a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál (KNBSZ) történt gyors személycserék hátterében.
2013. 07. 10. 15:52
Belterületté változott Kishomok, így Hódmezővásárhely területe 32 hektárral nőtt. Ezzel egy időben beadták a támogatói szerződést a csatornázásra. Ezt a Városházán jelentették be, szerdán délután.
2013. 07. 10. 14:58
Egyszerre két kulturális sokadalomnak ad otthont jövő péntektől vasárnapig Győr belvárosa: ekkor rendezik meg ugyanis - immáron kilencedik alkalommal - a Győri Fröccsnapokat és a hagyományteremtőnek szánt Győri Legendák Napját.
Földbérleti mutyik révén jelentős területek kerülhetnek "Fidesz-közeli" kezekbe Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében - mondta Magyar Zoltán jobbikos országgyűlési képviselő szerdai győri sajtótájékoztatóján.
2013. 07. 10. 13:13
A Heti Válasz szerint még az MSZP-időkben dobták fel Szilvásyékat. Összehívná a nemzetbiztonsági bizottságot a Fidesz
2013. 07. 10. 12:57
Londonban jártam, szép várost találtam. És úgy tűnt, már nem csak az egykori gyarmatok lakói özönlötték el a gigantikus metropoliszt, hanem Kelet-Európa is beköltözött a Temze partjára.
30 fok körüli, esőmentes, tényleg felhőtlen nyári napokat hagytunk magunk mögött. Hasonlóan kellemes időnk van ma is, aki csak teheti vízparton hűsíti le magát. Az ORFK légifotóin is jól látszik, tömegek strandolnak a Balcsin.
A hétfői kormányülésen teljesen átírták az uniós pénzek elosztását végző intézményrendszer átalakítási terveit. Az NFÜ marad, annak irányítását azonban a Lázár János vezette Miniszterelnökség veszi át
2013. 07. 10. 11:30
Érdemes mosolyogni, integetni vagy grimaszt vágni, ha meglátjuk a jellegzetes kamerás autót, hiszen most Győr-Moson-Sopron megyében is cirkál, hogy friss felvételeket készítsen a Google Street View virtuális térképre. Ezeken a településeken fotóz az autó!
- 23:12 Női pólókapitány: Ennél többet nem tudott adni ez a csapat
- 21:55 Ezek a hatos lottó február 5-i nyerőszámai
- 21:54 Izomból kátyúzni kezdett Buda
- 21:26 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.05.
- 21:14 Nigériában kiszabadítottak 166 elhurcolt keresztényt
- 20:57 Levetítették a bíróságon a kispesti halálos gázolásról készült felvételt, amiben egy hétéves lány és apja halt meg
- 20:35 Családi teázás rég volt olyan kínos, mint Jim Jarmusch új filmjében
- 20:26 Agárdi Szilvia elmondta, létezik-e gyógymód a szembetegségére
- 19:59 Magyar Ügyvédi Kamara: Ez a rendelet közvetlen beavatkozást jelent a bíróságok független ítélkezési tevékenységébe
- 19:45 Ötméteresek döntöttek, Hollandia megvédte címét a női vízilabda Európa-bajnokságon
- 19:45 Trump: Orbán Viktor egy igazi barát, egy harcos, egy GYŐZTES, akit teljesen és totálisan támogatok az újraválasztásában
- 19:14 Rá sem ismerni a Hunyadi sztárjára – megvált hosszú szakállától Kádár L. Gellért
- 19:06 Kétfarkú Kutya Párt: nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a veszprémi kórházból passzivistánkat, másnap életmentő műtétet hajtottak végre rajta Ausztriában
- 19:04 Nagy Feró a Lázárinfón: Amit ő csinál ebben az országban, az hihetetlen. Olyan, mintha én csinálnám
- 19:00 Ő lett a legszebb kutya a világ legrangosabb kutyaszépségversenyén
- 15:27 Meghalt Soltész Gréta korábbi korosztályos válogatott atléta
- 15:37 Szikora Róbert nem lesz ott a Fenyő Miklós emlékére rendezett gyertyagyújtáson – elmondta, miért döntött így
- 19:06 Kétfarkú Kutya Párt: nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a veszprémi kórházból passzivistánkat, másnap életmentő műtétet hajtottak végre rajta Ausztriában
- 11:40 „Van itt egy ötéves kisfiú, aki nem találja az apukáját. Azt mondta, ellopták a kocsijukat” – megrázó videó és hangfelvételek a sülysápi rémálomról
- 12:25 Nem várt bejelentést tett a kormány a 13. és 14. havi nyugdíj postai kézbesítéséről
- 19:45 Ötméteresek döntöttek, Hollandia megvédte címét a női vízilabda Európa-bajnokságon
- 18:01 Szabó Zsófi nélkül folytatódik az Újratervezés: ő veszi át a helyét
- 16:40 A hajdúböszörményi polgármester szerint a fideszes delegáció kitörölte egy helyi tanár telefonjáról a fényképeket, amit az iskolában zajló „politikai rendezvényről” készített
- 17:18 Szembemegy a kormánnyal a Kúria a veszélyhelyzeti kormányrendelet miatt
- 19:04 Nagy Feró a Lázárinfón: Amit ő csinál ebben az országban, az hihetetlen. Olyan, mintha én csinálnám
