Belföld

Deutsch a PM-s Szabó Tímeát sértegeti a Facebookon

deutsch tamás (deutsch tamás)
deutsch tamás (deutsch tamás)

Szabó Tímeát nem túlzottan kedvelhetik a jobbos politikusok: tavalyelőtt Tasó László szólt oda neki, hogy "Te mit pofázol bele, kisanyám", most pedig Deutsch Tamás kékharisnyázta le az Együtt-PM politikusát.

“Timike, az ügyeletes politikai kékharisnya kigyúrt bicepszét mutogatja” – így kommentálta Deutsch Tamás az Együtt-PM szövetség társelnökének, Szabó Tímeának a sajtótájékoztatóját, amelyben azt közölte: beperli az Országgyűlés Hivatalát azért, mert akadályozták képviselői munkájában és korlátozták a véleménynyilvánítási jogát.

Szabó Tímea elmondta azt is, tudják, hogy “a Fideszben általános az, hogy megfélemlítik a fideszes képviselőket, megfenyegetik őket akár egzisztenciálisan is”, de szerinte ez gyenge próbálkozás a PM-es képviselőkkel szemben.

Szabó Tímea nem először “húzta ki a gyufát”. 2011 márciusában a szintén fideszes Tasó Lászlóra szólt rá, hogy hallgassa végig Jávor Benedek beszédét a parlamentben, amire a képviselő úgy reagált: “Te mit pofázol bele, kisanyám”.

Tasó László akkor azzal magyarázta a minősíthetetlen beszólást, hogy Arnóth Sándor képviselőtársa halála fölött érzett gyásza miatt volt indulatos állapotban, mert szerinte a napirend előtti vitában a korábban felszólalt jobbikos képviselők nem vették figyelembe a tragikus esetet, és nem az alkalomhoz megfelelő hangnemet használtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik