Belföld
Habony Árpád húgától vették meg a céget, amihez – miniszteri engedély nélkül – havonta tizenötezer forintért került háromszázmillió forint értékű festmény a Szépművészeti Múzeumból.
2014. 10. 13. 17:37
Kunhalmi Ágnes kontúrjait eltüntették Karácsony Gergely képén.
2014. 10. 13. 16:17
A devizahitelek átváltásáról rendelkező törvény ellen tiltakoztak.
2014. 10. 13. 16:04
Az egyhetes zászlósfarkú gereza kölyköt már a nagyközönség is láthatja az állatparkban.
A Mol bruttó 6 forinttal csökkenti a gázolaj, kilenccel a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.
Felemás eredményt hozott a Jobbiknak az önkormányzati választás – írja a Political Capital (PC).
Október 17-ére, A szegénység elleni küzdelem világnapjára szervez tiltakozó megmozdulást a Magyar Szegénységellenes Hálózat (MSZH).
2014. 10. 13. 14:37
Az 1956-os forradalom emléknapjára szerveztek demonstrációt.
2014. 10. 13. 13:52
„Ez az eredmény (ahogy ezt tegnap is mondtam) egy diktatúrában győzelemmel ér fel"– jelentette ki Facebook-oldalán Bokros Lajos hétfőn.
2014. 10. 13. 13:48
A hvg.hu a kormányfő és Kőszeg Ferenc hozzájárulásával közli a levélváltást.
2014. 10. 13. 13:21
A Fidesz, a Jobbik és az MSZP mellett csak a Demokratikus Koalíció volt képes arra, hogy jelentős önkormányzati pozíciókat szerezzen – mondta az ügyvezető alelnök.
2014. 10. 13. 13:18
A törvényhozás köszönti az idei harmadik Orbán-sikert. A folyosón Zugló új polgármesterét villáminterjúztuk. Üdv a t. Házból.
2014. 10. 13. 13:14
„Első fokon nyert a szólásszabadság” – írta a TASZ programvezetője.
2014. 10. 13. 11:59
A korábbi válogatott labdarúgó Újpest Kapitánya kíván lenni.
A legkisebb is számít. Hogy ne legyen választási körképünk csak a nagyoké, megnéztük a nagyon kicsiket.
2014. 10. 13. 10:54
Csaknem 2500 települést irányít az elkövetkező öt évben független jelöltként induló vezető.
2014. 10. 13. 09:56
Ha a poet.hu nem csal, akkor az alábbi költemények Janiczak Dávid szerzeményei.
A 2015-ös költségvetés tervezete már nagyjából elkészült, és legfőképp a bankok elszámoltatásáról szól majd.
2014. 10. 13. 09:05
A 385 mandátumból 306 a kormánypártoké és a Jobbiké lett a vasárnapi önkormányzati választások nem végleges eredménye alapján.
2014. 10. 13. 08:46
Hét helyen szavazategyenlőség alakult ki, hét helyen pedig nem indult senki, így tizennégy helyen kell időközi polgármester-választást tartani.
2014. 10. 13. 08:39
Februárban lezárult az a folyamat, amelyben az állam önkormányzati adósságokat vállalt át. Ez a települések többségét érintette, de a következményeket mindenkinek viselnie kell.
A hét elején továbbra is mérhetünk 25 fok fölötti értékeket a délutáni órákban, szerdától azonban derűre ború jön.
Az ötös után, a hatos lottón sem volt telitalálatos szelvény.
- 17:14 Stephen Hawking bikinis nőkkel tűnt fel az Epstein-akták egyik fotóján
- 16:55 „Az volt bennem, nehogy még velem fizettessenek kártérítést” – mondta a vállalkozó, akit bérgyilkossal öletett volna meg a végül csak pénzbüntetésre ítélt rokona, egy ügyvédnő
- 16:51 Három hónappal a négyes döntő előtt írt ki pályázatot a rendezésre az EHF
- 16:38 Indiai kendert termesztett egy beteges nyugdíjas házaspár, hogy fel tudja újítani a tanyáját
- 16:21 Jeszenszky Géza attól tart, hogy a kormány „hamis zászlós” akcióra készül
- 16:17 „Lehet, nagyon megbánom, hogy kiteszem ezt a videót” – Dukai Regina sok év kihagyás után újra énekelt
- 16:15 Nem orosz kőolajat indítottak meg a horvátok Magyarország felé
- 16:13 Rogán elmondta, arra kérte a titkosszolgálatokat, hogy mérjék fel, Ukrajna szabotálja-e a magyar energiarendszert és a választásokat
- 15:48 Veszélyes a Magyarországon is terjedő óriás imádkozó sáska
- 15:47 Hann Endre: A kormányváltást akarók aránya a legfontosabb kutatási adat
- 15:42 Több tíz milliárdos cég tulajdonosa lett az ország leggazdagabb magyar-orosz vállalkozójának felesége
- 15:41 Ez lenne csak a nagy húzás: sportágat válthat minden idők legsikeresebb téli olimpikonja
- 15:25 Bakács Tibor Tóth Gabiról: Össze-vissza hazudozik, de majd elkárhozik a pokolban
- 15:20 Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el
- 12:47 Orbán Viktor: Katonákat telepítünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
- 07:53 Török Gábor: Ha nem téved a Medián, eldőlt a választás
- 05:30 80-as, 90-es évek akciófilm kvíz: csak igazi rajongóknak
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 06:00 Kvíz: magyar sztárok, akiket mindenki ismer – de azt tudod, mi az igazi nevük?
- 09:03 T. Danny az arcát takaró maszkról: Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül
- 09:08 Jámbor András arról posztolt, hogy kihallgatta a parlamentben a tiszás képviselő lejáratásának tervezését, nem sokkal később meg is jelent a cikk a fideszes médiában
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is a Fidesz vezet
- 14:46 Sophie Turner új szintre emelte a pucérruha fogalmát
