Belföld
Mit csinál egy sintér? Ha azt gondoljuk, hogy befogja és elpusztítja a kutyákat, tévedünk. Az Illatos úti ebrendészeti telepen jártunk.
2014. 10. 18. 11:26
A nemzetbiztonsági bizottság foglalkozik hétfőn az üggyel, amit a testület MSZP-s elnöke, Molnár Zsolt hívott össze.
Kósa Lajos éppen ezért nem kér maga ellen vagyonvizsgálatot. A szerkezetátalakítást pedig nem manipulációs céllal titkolták.
A külügyminiszter hangsúlyozta, ha nem adja meg a kért információkat az amerikai kormány, azzal magára vonja annak gyanúját, hogy csak befolyást akar gyakorolni bizonyos ügyekben.
2014. 10. 18. 10:57
Felszámolási eljárás alá vonták a Braun Róbert érdekeltségébe tartozó több tízmilliós vállalkozást, a Braun&Partners Kft.-t.
2014. 10. 18. 10:39
Anno azzal indokolták, hogy ott közlik az eredményeket, hogy elérjék a fiatalokat, most az idősebbek kedvéért váltanak.
2014. 10. 18. 10:38
Nem vette nyilvántartásba a rádió pályázatát a médiahatóság. Egyik indokuk az volt, hogy a fehér hátlapokat nem szkennelték be – derül ki a Tilos Rádió honlapjáról.
2014. 10. 18. 10:18
Sokan csalást sejtenek az önkormányzati választáson, a településről mintegy harmincan panaszolták a Blikknek, hogy egymástól eltérő lapokon szavaztak.
2014. 10. 18. 07:57
Karikatúra, leplezetlen fenyegetés, washingtoni háttérinformációk.
2014. 10. 18. 07:52
A pénteki hidegfront után újra a napsütésé a főszerep, 20 fok feletti csúcshőmérsékletek várhatóak a következő napokban.
A pölöskei horgásztavak kiöntöttek. Ifjabb Orbán Győző cáfolja, hogy ők lennének e felelősek.
2014. 10. 17. 21:28
A döntés ellen nem lehet fellebbezni, a vízumtilalom egy egész életre szól – mondta az amerikai jogi szabályozás szakértője.
2014. 10. 17. 21:06
A szegénység elleni világnapon a Magyar Szegénységellenes Hálózat „Össz(e)tűzés" címmel tiltakozó megmozdulást szervezett Budapesten a József Nádor térre – videó.
2014. 10. 17. 21:00
Szerinte ha az amerikai kormány nem adja át azokat az adatokat, amire kormányzati tisztségviselők és üzletemberek kitiltását alapozza, magára vonja a gyanút, hogy csak befolyást akar gyakorolni bizonyos ügyekben.
2014. 10. 17. 19:12
A korábbi fideszes polgármester támadta meg az eredményt, amely alapján a jobbikos Janiczak Dávidot választották meg a város élére.
2014. 10. 17. 18:43
A volt kormányszóvivő cáfolta, hogy kitiltották az Egyesült Államokból, és azt is, hogy köze lenne korrupciós ügyekhez.
2014. 10. 17. 17:40
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, az Együtt PM az ügyben érintett neveit kéri.
2014. 10. 17. 17:22
November 9-én meg kell ismételni az egyéni képviselői- és a polgármesteri választást Zugló egyik választókerületében.
2014. 10. 17. 16:36
Ha találkozna vele, esélye sincs kiabálással elijeszteni vagy elfutni előle. Fára mászni is jobban tud, mint ön.
A szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából szólalt meg az államtitkár. Szerinte mivel egyre többen élnek segély helyett munkából, egyre több embernek van esélye kitörni a szegénységből.
2014. 10. 17. 14:57
49 év után megint újraválasztották Veresegyháza független polgármesterét. 10-ből 9-en Pásztor Bélára szavaztak fideszes riválisával szemben.
2014. 10. 17. 14:30
Jelöletlen, azonosíthatatlan származású gyümölcs és zöldség akadt fenn a NAV mélységi ellenőrzésén. A szállítmány tulajdonosát nyolcmillió forintos bírsággal sújtották.
Már most, októberben ajánlott felkészíteni a gépkocsikat a téli közlekedésre, a járművet is érdemes szervizben átnézetni.
2014. 10. 17. 14:03
- 20:04 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 24.
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 19:13 „Mire észrevettem, már a járdán jött felém” – Gyarmati Gábort kis híján elütötte egy sofőr nélküli autó
- 19:07 Az Epstein-akták elhozták a Sötétség Hercegének bukását is
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 18:27 Mit csinál Magyarország Brüsszelben, és mi lesz ennek a következménye?
- 18:09 Tavaly leomlott a balatonlellei mentőállomás fala, most írták ki a közbeszerzést - de csak a tervezésre
- 18:06 A bíróság felszólította a főispánt, hogy Tüttő Katát jelölje főpolgármester-helyettesnek
- 17:43 Sikeres operaénekessel jár Janicsák Veca: „Szerelem volt első látásra”
- 17:09 Földrengés a francia kézilabdában: egykori magyar kapitány került a férfiválogatott élére
- 17:07 Csütörtökön újraindulhat a Barátság kőolajvezeték
- 16:55 A CIB, az Erste és a Raiffeisen is megszólalt Nagy Márton kijelentése miatt
- 16:54 Biztonsági őrökre támadt egy fociszurkoló
- 16:45 Meghazudtolta a magyar kormányt az EU a Barátság kőolajvezeték ügyében
- 15:55 Blikk: előkerült Pesty László
- 16:29 Magyar Péter: Több körzetben is elkezdte a választási csalást a Fidesz
- 13:42 A tanárok is kapnak extrapénzt a választások előtt
- 09:42 Lázár Hajdúböszörményben: Nem voltak ott Győrben meg Gyöngyösön, nem tudják, milyen, ha jönnek a szarháziak
- 15:06 Válasz Online: gyanúsított lett Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző
- 16:55 A CIB, az Erste és a Raiffeisen is megszólalt Nagy Márton kijelentése miatt
- 05:55 Másfél milliárd forintot kaszált néhány Mol-vezető, amikor leállt a Barátság kőolajvezeték
- 12:24 Átírnák a bértáblát az egészségügyben, Pintér Sándorék előtt a javaslat
- 13:12 Lada a jégen, panelházak romokban, hadifoglyok a platón: négy éve ostromolja Ukrajnát Oroszország
- 09:17 Vitézy: Egyik napról a másikra kirúgták csaknem a teljes belső ellenőrzést a Budapesti Közműveknél
