Belföld

Bill Clinton egykori alelnöke, Al Gore nem indul újra a két év múlva esedékes amerikai elnökválasztáson. A jelenlegi elnök egykori választási ellenfele úgy nyilatkozott: a demokraták 2004-es jelöltállítóján nem száll ringbe. Gore szavai szerint lenne még ereje, motivációja és ambíciója egy újabb kampányra, mégsem gondolja úgy, hogy ez lenne a leghelyesebb, amit tehet. A politikus, a CBS-nek adott egyórás interjújában kifejtette: ha újraindulna,
2002. 12. 16. 11:02
A párizsi értéktőzsdén hétfő délig felfüggesztették a Crédit Lyonnais és a Crédit Agricole bankház kereskedelmét, mert a Crédit Agricole körülbelül 19,5 milliárd euróért, részvényenként 56 euróért megveszi a Crédit Lyonnais-t.
2002. 12. 16. 10:47
A dél-koreai LG Electronics 300 millió dollár befektetéssel erősíti kínai vegyes vállalkozását, amely a jövőben légkondicionálókat és motorokat is gyárt majd. A befektetés keretében több új üzemet építenek 2005-ig a Pekingtől délkeletre fekvő Tiencsin városában. Az LG hét évvel ezelőtt 240 millió dolláros befektetéssel indította be kínai vegyes vállalatát.
2002. 12. 16. 10:30
Hétfőn 7944,37 ponton nyitott a BUX, de néhány perccel 10 óra után már 8000 pont fölött járt a mutató. A piac szerint ma nem csökkent kamatot az MNB Monetáris Tanácsa.
2002. 12. 16. 10:16
Luc Besson a teljesen amerikanizált francia filmek mestere nemcsak a hollywoodi mozik európai utánzatait gyártja, forgatókönyvírja vagy éppen rendezi, most egy igazi Z kategóriás akiófilmnek, A szállítónak a forgatókönyvét mondhatja a magáénak.
2002. 12. 16. 10:14
Az Auchan, a Tesco, a Media Markt és az Electro World válaszai alapján idén a DVD, a tévé és a lábpezsegtetős masszírozó számít slágernek a magyar fogyasztók körében - írja a Napi Gazdaság. A felmérés szerint ezekből a termékekből a forgalmazók bőséges kínálattal és mérsékelt árkülönbségekkel készültek fel a karácsonyi rohamra. A lábpezsegtető a megkérdezett áruházak szerint a legkeresettebb háztartási eszköz, ebből mindegyik cég legalább ötféle
2002. 12. 16. 09:59
Novemberben érezhetően csökkent a lakosság gazdasági várakozásait reprezentáló GKI lakossági bizalmi index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Rt. által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint azonban az 1993. óta folyó vizsgálatok történetében ennél magasabb index gyakorlatilag csak idén fordult elő.
2002. 12. 16. 09:30
A hazai polgári és katonai biztonsági szolgálatok vizsgálják, mennyire kockázatos lépés volt engedélyezni, hogy Taszáron nyelvi és - más források szerint - egyéb katonai jellegű kiképzést kapjanak iraki ellenzékiek. Az erről szóló jelentést december végén terjesztik a kormány elé.
2002. 12. 16. 09:00
Teljes mértékben úgy gondolom, a[z Irak elleni] háború elkerülhető, de ez nyilvánvalóan hatalmas kötelezettségvállalást jelentene úgy az iraki kormányzat, mint az Egyesült Államok számára - hangoztatta az amerikai színész-rendező vasárnap.
2002. 12. 16. 08:50
Évente ezerötszáz külföldön szerzett diplomát honosítanak itthon, de ez csak töredéke a kint szerzett bizonyítványoknak - írja a Magyar Hírlap. A hazai elismertetés sok bonyodalommal jár, és meglepetésre a legtöbb magyar munkavállaló nem is szívesen alkalmaz külföldön tanult fiatalokat, mondván: túl képzettek, viszont híján vannak a tapasztalatnak. Ezért sokan a "nulláról kezdve" újból nekifognak immár hazai felsőfokú tanulmányaiknak.
2002. 12. 16. 08:42
A tíz évvel ezelőtti indulástól idén novemberig több mint húszezer kisvállalkozó mintegy 30 milliárd forinthoz jutott a mikrohitelprogramban. Nyáron elfogyott a pénz - a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) az új kérelmek befogadását is leállította -, három hónapig csak a korábbi hitelek visszafizetéséből beérkező pénzből tudtak hitelezni. A kormány egymilliárd forintos segítségről döntött, a pályázatot a Postabank nyerte meg - í
2002. 12. 16. 08:40
Továbbra is az e-mailezés és a munkához való információk keresése a leggyakoribb internetes tevékenység, továbbá az e-mailezők egyre többet leveleznek munkaügyben - derült ki abból a Tárki és az ITTK által, a World Internet Project keretében októberben végzett vizsgálatból, amelyet a Magyar Hírlap közölt.
2002. 12. 16. 08:33
Ez az igazi országimázs-építés – mondta Sugár András előadása után Simonyi András magyar nagykövet. A Westel Mobil Rt. vezérigazgatóját felállva tapsolta meg a Dale Carnegie & Associates washingtoni konvenciójának 32 országból érkezett, több mint hétszáz résztvevője.
2002. 12. 16. 08:30
Egyelőre nem tudni, felborul-e a hazai dohánypiac, vagy a kormány hajlandó lesz néhány milliárd forinttal növelni a büdzsé bevételeit. Az holnap, a költségvetési módosításokról szóló szavazáskor dől el, hogy kap-e jelentős adóelőnyt az egészségügyileg egyébként kockázatosabb vágott dohány és kézzel sodort cigaretta.
2002. 12. 16. 08:14
Lassan kezdjük megszokni a hírt: nincs öttalálatos a lottón. Így volt ez az elmúlt héten is. Ennek hatására a telitalálatos szelvényért e héten már 2,8 milliárd forintot fizet a Szerencsejáték Rt., amely a szokásosnál tartósan jóval nagyobb forgalom eredményeként túlteljesíti bevételi tervét - írja a Népszabadság.
2002. 12. 16. 08:01
Az euró legkorábban öt év múlva válthatja fel végleg a forintot, a lakossági hitelezésben azonban már most egyre erősebb konkurense a hazai fizetőeszköznek. Az autófinanszírozásban meghatározóvá vált olcsó euróhitel a forintkölcsönök kamatát is lejjebb szorította, egy év alatt több mint öt százalékkal. A devizaalapú hiteleken az utóbbi két évben sokat nyertek az adósok nemcsak az alacsony kamat, hanem a forint erősödése révén is.
2002. 12. 16. 07:55
A női vízilabbda Világ Kupa 23 éves történetében először hódította el a magyar válogatott a trófeát, miután vasárnap az ausztrália Perthben egygólos, 8-7-es sikert aratott az amerikaiak elleni döntőben - írja a Népszabadság. Az első negyedben a három létszámfölényes helyzetük közül a középsőből szerezték meg a vezetést az olimpiai ezüstérmesek a 3. percben, de nem sokkal később Pelle akció végén megnyugtatta a kedélyeket (1-1). A női
2002. 12. 16. 07:52
Tervet készítettek az elsüllyedt Prestige tartályhajóban rekedt olaj kiemelésére: egy távirányítású fúrót és szivattyút juttatnak le a 3,5 kilométer mélyen az Atlanti-óceán fenekén heverő tankerhez, lyukat fúrnak hajótesten, és az olajat uszályokra szivattyúzzák. José María Aznar spanyol kormányfő bocsánatot kért az olajömlés kezelésében elkövetett hibákért.
2002. 12. 16. 07:47
Az amerikai kormány listát készített azokról a terrorista vezetőkről, akiket a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elnöki engedély nélkül is kivégezhet, ha elfogásuk kivitelezhetetlen és minimálisra csökkenthető az esetleges polgári áldozatok száma.
2002. 12. 16. 07:40
Új szolgáltatások és termékek bevezetésével erősítette piaci pozícióját a NextiraOne Magyarország Kft, korábbi nevén Alcatel E-business Rendszerek Kft.
2002. 12. 16. 00:00
Olvasói sztorik