A roma holokauszt áldozatai előtt egyperces néma csenddel és felállással rótták le tiszteletüket a képviselők a parlamenti keddi rendkívüli ülésén.
Az ügy előzménye, hogy a hétfői, szintén rendkívüli ülésen a Tisza Párt egyik képviselője a roma holokauszt áldozatai előtti tisztelgésként felállásra hívta fel az Országgyűlés tagjait, aminek a Mi Hazánk képviselői nem tettek eleget, és ülve maradtak.
Toroczkai László ezt követően kezdeményezte a házbizottsági ülés összehívását, ugyanis szerinte volt egy megállapodásuk, hogy „képviselő nem kérhet ilyet felszólalás közben, ez házszabályellenes volt”. Hozzátette, hogy amennyiben jelezték volna előre a szándékot, nem lett volna gond, de elegük van a szabálysértésekből.
Hallerné Nagy Anikó, a parlament elnöki feladatait ellátó alelnöke az ülést követően közölte, hogy a képviselőcsoportok vezetői konszenzussal jutottak arra a megoldásra, hogy közös megemlékezéssel kezdődik a keddi plenáris ülés, mivel a téma mélysége és komolysága ezt megkívánja.
Toroczkai keddi napirend előtti felszólalását azzal kezdte, hogy kikérte magának, hogy politikai támadást csináltak a roma holokauszt ügyéből, amire Magyar Péter válaszában elmondta, hogy a Mi Hazánk elnöke tegnap „több ezer meggyilkolt honfitársunk és a túlélők emlékét, valamint a leszármazottakat gyalázta meg a tettével”.
„Amíg önök nyilvánosan nem kérnek bocsánatot, addig önökkel nekünk nincs miről beszélni” – zárta felszólalását Magyar Péter.
A Mi Hazánktól megkérdeztük, miért nem volt jelen Novák Előd és Dúró Dóra a mai plenáris ülés kezdetén, amikor a roma holokauszt áldozataira emlékeztek, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.
A Tisza frakciótól pedig azt kérdeztük, mit jelent pontosan a kormányfő ígérete, miszerint addig nincs miről beszélni a Mi Hazánkkal, amíg nem kérnek bocsánatot, ha válaszolnak, szintúgy beszámolunk róla.
