Belföld

A lengyel PKN Orlen és a brit Rotch Energy konzorciuma szerdán benyújtotta közös ajánlatát a második számú lengyel olajcég, a gdanski kőolaj-finomító 75 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására.
2002. 12. 11. 15:13
Bulgáriában a fogyasztói árak novemberben 0,2 százalékkal nőttek októberhez képest, elsősorban a szolgáltatások áremelkedése miatt. Novemberben 3,2 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly novemberben, miután októberben ugyancsak 3,2 százalékos volt a tizenkét havi drágulás. A kormány decemberi célszáma 4,5 százalék tizenkét hónapra, az infláció tehát kedvezően alakul.
2002. 12. 11. 14:44
A horvát INA olajtársaság gáztárolók építését tervezi Koszovóban. A zágrábi Vjesnik tudósítása szerint az INA a zürichi Mitan céggel közösen már megkezdte a propán-bután gáz előállítását a jugoszláv tartományban. Megalakult továbbá egy horvát-koszovói vegyesvállalat is az INA termékeinek forgalmazására.
2002. 12. 11. 13:54
Minden várakozást felülmúló érdeklődés és nívós pályamunkák jellemezték az idén másodízben kiírt Az év internetes bankja pályázatot, melyet az Index.hu Rt. és a HP Magyarország hírdetett meg. Az idei győztes a CIB Bank, különdíjat kapott az Inter-Európa Bank, az OTP, és a Raiffeisen Bank is.
2002. 12. 11. 13:14
Sokan vitatják a dohányreklámok visszaszorítását célzó, felettébb szigorú magyar jogszabályok eredményességét. Eközben a heves tiltakozások ellenére az unió is(mét) „bekeményít".
2002. 12. 11. 13:11
Horvátország, Makedónia, Jugoszlávia, Bosznia-hercegovina és Albánia elnökei közös levélben fordultak az EU vezető tisztségviselőihez. A belgrádi Beta hírügynökség jelentése szerint azt kérik, hogy az EU küszöbön álló koppenhágai csúcstalálkozóján vetítsék előre az említett országok uniós csatlakozási lehetőségeit.
2002. 12. 11. 12:01
Franciaországban átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak novemberben, és 2,2 százalékkal voltak magasabbak a tavaly novemberinél - jelentették a francia statisztikai hivatalban szerdán. Októberben 1,9 százalékos volt a tizenkét havi drágulás. A novemberi drágulás a leggyorsabb volt január óta. Az EU-szabvány szerint számítva is 0,1 százalékos volt a havi árcsökkenés, de csak 2,1 százalékos a tizenkét havi drágulás, az októberi 1,9
2002. 12. 11. 11:55
A magyar tőzsde nemzetközi viszonylatban kedvező idei teljesítményéhez hasonló jelenség játszódott le Prágában és Varsóban is. A magyar blue chipek régióbeli riválisai közül válogattunk.
2002. 12. 11. 11:53
Kereskedők szerint a forint gyakorlatilag nem reagált a szerdán közzétett 4,8 százalékos, novemberi inflációs adatra. Az elemzők megosztottak abban, hogy tartható-e a jegybank 2003. évi inflációs célkitűzése.
2002. 12. 11. 11:42
A Benelux államok - Belgium, Hollandia és Luxemburg - a hozzájuk hasonló kisebb országok védelmében fogadták el a napokban a "Benelux memorandumot". Céljuk az, hogy hatékonyan beleszóljanak az EU jövőjéről folyó vitába, amely egyre inkább a nagy államok - Franciaország, Spanyolország és Nagy-Britannia - veszekedésétől hangos.
2002. 12. 11. 11:14
Az Egis Rt. január 15-én tartja éves rendes közgyűlését - hozta nyilvánosságra a társaság szerdán a Magyar Tőkepiacban. A közgyűlésen a tulajdonosok beszámolót hallgatnak meg a 2001 és 2002-es üzleti tevékenységről, illetve döntenek a mérleg elfogadásáról, az eredmény felosztásáról. A napirendi pontok között szerepel még igazgatósági tagok, és a könyvvizsgáló választása.
2002. 12. 11. 11:01
A világ legnagyobb online áruháza, az e-Bay komoly presztízsveszteséget szenvedhet el - derült ki szerdán. A BBC értesülései szerint ugyanis internetes hackerek tükörsite-tal lopkodják az eBayen vásárlók hitelkártya-információit, ami hatalmas visszaélésekre adhat lehetőséget. A kártyatulajdonosokat egy e-mail segítségével vezették félre: ebben számlázási problémákra hivatkozva egy másik - eBayt imitáló - weboldalra irányították a címzettet, aho
2002. 12. 11. 10:55
Újra összehívják a Defend taggyűlését; Csintalan Sándor, a cég kisebbségi tulajdonosa ugyanis vitatja a december 3-i taggyűlésen hozott döntések jogszerűségét - írja az origo.hu. Csintalan úgy véli, formai okok miatt nem szabályosan hozták a kft. felszámolásáról hozott határozatot.
2002. 12. 11. 09:42
Nem változtatott irányadó kamatán kedden az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC), amely így 41 éves mélyponton maradt. A FOMC egyhangúlag hozta meg a szakértők által várt határozatot. A kamatszint 1,25 százalék maradt, miután november 6-án 50 bázisponttal csökkentették. Elemzők szerint a Fed ezzel tartogat még muníciót 2003-ra is, kivárva, hogy vajon a gazdaság leküzdi-e jelenlegi gyengeségét.
2002. 12. 11. 09:35
Az ÁNTSZ és az Országos Egészségfejlesztési Központ legfrissebb felmérése 5350 épületet térképezett fel, s ebből kiderül: az épületek több mint fele felújításra szorul. Száz intézményben még angol vécé sincs - járt utána a Magyar Hírlap. Mindezek felszámolására iskolafelújítási program indul, amelynek keretében jövőre száz iskola születhet újjá. Az erre elkülönített 6,7 milliárd forintos alap negyven százalékát az állami költségvetés állja, hatv
2002. 12. 11. 09:25
Nem Amerika fogja meghatározni a világ "üzleti nyelvét": az amerikai könyvelőbotrányok következményeként minden bizonnyal az Európában honos IAS számviteli elvekből fejlődik majd ki a világsztenderd – vélekedik Roóz József , a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) rektora.
2002. 12. 11. 09:12
Vezérigazgató helyett háromtagú ügyvezető igazgatóság irányítja tegnaptól az Észak-dunántúli Áramszolgáltató (Édász) Rt.-t – így döntött az E.On Hungária többségi tulajdonába került áramszolgáltató közgyűlése. (A Versenyhivatal novemberben hagyta jóvá, hogy az E.On közel 90 százalékos részesedést szerezzen az Édászban.) Künszler Béla eddigi vezérigazgató az ügyvezető igazgatóság egyik tagja, s egyben ügyvezető igazgató lett - olvasható a N
2002. 12. 11. 09:09
A mezőgazdaságból élő 250-300 ezer családból csak kevésnek hoz jót az EU csatlakozás – állítja Horváth Gábor. A Mosz főtitkára szerint ha az egyébként is lecsökkentett uniós támogatást nem egészítheti ki majd a hazai költségvetés, az egyes ágazatokban a támogatások csökkenését hozza magával. Eközben a magyar termelők a teljes támogatást élvező európaiakkal lesznek kénytelenek versenyerzni.
2002. 12. 11. 09:05
Olvasói sztorik